Az európai nagyvárosok közül Budapesten nőtt a legnagyobb mértékben az életminőség – az erről szóló tanulmányt Karácsony Gergely osztotta meg Facebook-oldalán. A tanulmányból kiderül, hogy a 173 nagyváros életminőségét – a stabilitás, egészségügyi ellátás, az oktatás, a kultúra és környezet, valamint az infrastruktúra szempontjából – mérő rangsorban Budapest hét helyet lépett előre, így a 32. helyre került. A főpolgármester posztjában azt írja: bőven van még hova fejlődni, tanulni például Bécstől, amely évek óta vezeti a rangsort. Ezzel együtt is Budapestet az egész világon csak Hong Kong és Szingapúr előzte meg az életminőség-javulásában. Az Index által is szemlézett 2024-es Globális Élhetőségi Index kutatásából kiderül, hogy Nyugat-Európa összességében a világ legélhetőbb térsége. Az osztrák főváros 2018 óta minden évben az első helyen állt a világ nagyvárosainak élhetőségi listáján. Bécs a megszerezhető 100-ból 98,4 pontot érdemelt ki. A legjobb tíz nagyváros közé került még Koppenhága, Zürich, Melbourne, Calgary, Genf, Sydney, Vancouver, Oszaka és Auckland. A magyar főváros abban a mezőnyben szerepel, amelynek helyezései a listán a legnagyobb mértékben javultak az elmúlt tizenkét hónapban. Budapest a megszerezhető száz pontból 92,0-t gyűjtött. A legnagyobb mértékben Tel-Aviv esett vissza: az idei EIU-listán az izraeli nagyváros 70,7 ponttal a 112. helyre került, 20 hellyel alacsonyabbra a tavalyi helyezésnél. A visszaesést a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet tavaly októberi terrortámadása és az Izrael és a Hamász közötti háború okozta. Az idei élhetőségi rangsor alján Damaszkusz áll, mindössze 30,7 pontos átfogó életminőségi mutatóval. Címlapfotó: Arold Péter APEV Média


Előző
Július végére eltűnnek a Deák téri beléptetőkapuk
Következő
A Józsefvárosban is kijelöltek kizárólagos parkolási helyeket
Szomszédünnep Józsefvárosban – Ismerd meg, meséld el a kerületi S ...
2024.11.03.
Nyári buliprogramok Balatonon
2023.02.13.
Baráti tűz áldozata lett a három F15-ös vadászgép
2026.03.03.
Új köntösben a régi bolt – megújult a COOP Lovasberényben
2025.08.26.
Tragédia Prágában
2023.12.23.










