Home / Egészségügy / A négy műtüdővel kezelt beteg gyermek közül kettőt jó eséllyel hamarosan biztonságosan levehetnek a készülékről

A négy műtüdővel kezelt beteg gyermek közül kettőt jó eséllyel hamarosan biztonságosan levehetnek a készülékről

A négy műtüdővel kezelt beteg gyermek közül kettőt jó eséllyel hamarosan biztonságosan levehetnek a készülékről a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben – nyilatkozta az intézet főigazgató főorvosa szombaton az MTI-nek. Nagy Anikó nyugalomra intette a szülőket, mert a légúti megbetegedések a szokásos módon zajlanak az országban.

A főigazgató elmondta, a két gyermek közül az egyik, akit több mint tíz napot kezeltek műtüdő segítségével, „már a levétel határán áll” és bíznak abban, hogy rövid időn belül már nem kell neki a kezelés.

Hozzátette, úgy látják, hogy a többi műtüdővel lélegeztetett gyermeknek még valamivel hosszabb időt kell eltölteniük, de minden kicsi esetében nagyon bizakodnak a gyógyulásban.

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet ECMO Központjában kezelt négy beteg gyermek mindegyike 1-2 éves, mindannyijuknál vírusos és bakteriális betegség kombinációja okozta a súlyos megbetegedést.

A főigazgató elmondta, az ECMO központ megnyitása óta szinte állandóan kezelnek egy-két beteget, az erősebb járványidőszakban azonban előfordul, hogy ennél több baba szorul műtüdős kezelésre. Kiemelte, országos központként működnek, a jelenleg kezelt négyen kívül nincs több műtüdőn kezelt beteg.

Úgy fogalmazott, a megbetegedett gyerekek nagy részénél a szokásos módon zajlanak a vírusfertőzések, azok többsége pedig, aki tüdőgyulladást kap, szépen gyógyítható a gyermekorvosok és gyermekkórházak által.

Nagy Anikó kiemelte, a szülőknek nem kell nyugtalankodniuk az eset kapcsán, mert az összes többi légúti megbetegedés a szokásos módon zajlik az országban. Aláhúzta, a műtüdővel kezelteket sem új korokozók betegítették meg és más légúti megbetegedésekben sem találkoztak új korokozókkal.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ettől függetlenül az egy év körüli gyermekekre fontos az odafigyelés, láz esetén orvoshoz kell vinni őket. Leszögezte, a három év alattiak esetében is fontos az, hogy ha a kicsi beteg és bágyadt, akkor mindenképpen vizsgálja meg orvos.

Az orvosok, gyermekorvosok tudják, mit kell csinálni, ahogyan az országban működő kórházi gyermekosztályok is tudják, mi azaz időpont, amikor a Heim Pál-kórházba kell áthelyezni a gyermeket – mondta a főigazgató.

Kiemelte, az intézmény átveszi azokat a gyermekeket is, akik még nincsenek kritikus állapotban és szívesen segítenek mindenkinek, kapacitásuk is van erre.

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet ECMO központjában lévő négy műtüdő készülékről a főigazgató azt mondta, ez a mennyiség biztonságosan elegendő a kezelésekre, de szükség esetén más intézettekkel összefogva tudnak még további gépeket beállítani.


Köszönjük ha az adód 1%-ával a gyermekgyógyítást támogatod!

Tudás, összetartás, az élet szeretete, bizalom, felelősség és kitartás az, ami mindenen átsegít bennünket, bármilyen betegséggel fordulnak hozzánk a szülők gyermekeikkel. Büszkék vagyunk rá, hogy a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet ma a gyermekgyógyítás központja, méretét és az ellátott gyermekek számát tekintve Európa legnagyobb önálló gyermekkórháza, ahol a gyermekgyógyászati szubspecialitások közül minden szakma megtalálható. Tudásunkkal, magas szakmaiságunkkal, nemzetközileg is kiemelkedő eredményekkel gyógyítottunk mindig a legnagyobb nehézségek között is.

A mi feladatunk, hogy minden gyermeket meggyógyítsunk. De feladatunk az is, hogy tovább tanuljunk, képezzük magunkat, az orvostudomány elérhető legmagasabb magasságait is tudjuk érteni, művelni és alkalmazni. Adója 1%-ának felajánlásával továbbra is a gyermekgyógyítás legbiztosabb bázisa tudunk maradni, ezért köszönjük, ha ezzel az innovációt és gyermekeink legmagasabb szintű gyógyítását támogatja.

Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány

19650397-1-42

Számlaszám: 10300002-20373229-00003285

Segítsen, hogy üzenetünk minél több emberhez eljusson!

Hálás köszönettel tartozunk Liptai Claudia művésznőnek a csodás hangjáért, Dr. Kulja András orvosnak (https://www.tiktok.com/@andras.doktor) a videó elkészítéséért, Istvan Ruzsa Skyphotography fotósnak, a gyermekeknek és szüleiknek, akik hozzájárultak a felvételek felhasználásáért, valamint minden támogatónknak, akik egész évben segítenek bennünket!


Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Gasztronómia

  • Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni

    MegosztomKülönleges gimnáziumi nyílt napot tart november 22-én, szombaton a budapesti Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont – az olasztanításba közös pizzakészítéssel kóstolhatnak bele a diákok és szüleik, a matematikatudásukat egy szabadulószobában tehetik The post Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni appeared first on Mit főzzek ma?.

  • „World of Nobu” Budapest

    MegosztomIdén ősszel különleges mérföldkőhöz érkezik a hazai gasztronómia egyik legkiemelkedőbb szereplője: 15 éves a NOBU Budapest! A Michelin-ajánlott étterem október 3-án és 4-én két exkluzív „World of Nobu” Omakase vacsorával, The post „World of Nobu” Budapest appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Rakott kelkáposzta darált pulykahússal (tejföl nélkül)

    MegosztomRakott kelkáposzta darált pulykahússal (tejföl nélkül) 4 adaghoz 🛒 Hozzávalók: 👩‍🍳 Elkészítés lépésről lépésre: 1. A rizst előfőzzük 2. A kelkáposztát előkészítjük 3. A húsos ragu elkészítése 4. Rétegezés 5. The post Rakott kelkáposzta darált pulykahússal (tejföl nélkül) appeared first on Mit főzzek ma?.