A Pest Vármegyei Főügyészség a büntetés súlyosítását indítványozza azzal a háromfős társasággal szemben, akik rézkábelek ellopására specializálódtak.
A vádirat szerint a fóti férfi és nő elhatározta, hogy föld alatt futó rézkábeleket fognak felkutatni és ellopni, majd azokat fémhulladékként értékesítve pénzhez jutnak.
2023 februárjában a két vádlott Alsónémedi területére ment, ahova ásót, csákányt, lapátot és egy fémdetektort vittek magukkal. A férfi a fémkereső segítségével kijelölte azt a földterületet, amit egy férfival felásattak. Ennek során bukkantak rá egy olajipari vállalat optikai vezérlőkábelére, amelyből a vádlottak egy kb. 20 cm-es darabot kivágtak. A mindössze pár ezer forint értékű kábel ellopásával nemcsak több millió forintos rongálási kárt okoztak a vádlottak, de üzemzavart is előidéztek melynek hatására több órára megállt a vezetékes kőolajszállítás.
A vádlottakhoz a későbbiek során csatlakozott egyikőjük fia is. A három vádlott 2023 márciusában Pilismarót külterületére ment, ahol egy távközlési szolgáltató használaton kívüli földkábeleit kutatták fel és ásták ki, majd abból közel 600.000,- forint értékben több mint 150 métert vágtak le. A rézkábelt már elvinni nem tudták, mert a rendőrök őket a helyszínen tettenérték.
A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádirata alapján eljáró Budakörnyéki Járásbíróság mindhárom elkövetőt minősített lopás bűntettében, továbbá az idősebb férfit és a nőt közérdekű üzem működése megzavarásának bűntettében is bűnösnek mondta ki, és őket végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.
Az ítélet ellen az ügyészség a büntetés súlyosításáért fellebbezett. A Pest Vármegyei Főügyészség álláspontja szerint a más büntetőeljárások hatálya alatt álló, a bűncselekmények elkövetését tagadó vádlottakkal szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása indokolt.
Az ügy másodfokon a Budapest Környéki Törvényszéken folytatódik.
Budapest, 2026. április 2.
Kiadó: Pest Vármegyei Főügyészség


















