„Csizmadia László (MSZP) – Országos lista 1947. június 18-án született Székesfehérváron. Édesapja, Csizmadia Pál (1915) ipariskolát végzett mozdonylakatos …”
https://www.parlament.hu/kepviselo/elet/c176.htm
A valamikori erősen balos vendéglátósból lett jól patronált CÖF elnök memóriája már nem az igazi.
Én ezeket az embereket nem tudom hová tenni. Képtelenek letenni a lantot, szegre akasztani a kalapot, eldobni a vándorbotot és így tovább. Mint ha nem lenne múltja. Mint egy minden fertő nélkül született kisded agya lenne ott fent, akinek emléke sincs, mondhatni, ma született bárány.
Vagy esetleg nem azok közé tartozik, akiknek nincs emlékképük saját magukról? Tükör sincs a környékén?
A „írásában” MP-t gyalulja de közben felköphetne az ég felé, majd alá állhatna, hiszen semmiben nem különbözik abban a bizonyos értelemben attól az embertől, akit most éppen kritizál.
Magyar Péter az észrevétlenségből elindított egyszemélyes népfelkelő, kiválasztott kamikaze, Manfred Weber cinkelt zsugájából a magyarok kárára játszadozó figura.
– kürtöli világgá, ahelyett, hogy az unokáival foglalkozna vénségére. Aztán egyszer csak bevillanhatott számára valami ott fent a múltból, mert sorait ily módon zárta:
Jöjjön el a nemzetállamok aranykora, tárjuk ki baráti karjainkat, mert aki nincs ellenünk, az tulajdonképpen velünk van. Virágozzon gazdaságunk!
Ezt utoljára Kádártól hallottam. Természetesen a vastagított sort.
Gyakorlatilag ő is odaszart, ahol egy ideig evett. Ezt csak mi látjuk gondolkodók?
A végére még ideillik egy kis hosszú nyelv 2022-ból:
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az Ön kiemelkedő szakmai munkája és mesteri teljesítménye előtt, ahogy szokták mondani, le a kalappal.
Keresztényi mentalitása Európa szerte példaértékű, vezetésével hazánkban a népfelség elvének követése immáron ötödször vívta ki a szavazópolgárok többségi bizalmát. A felbolydult világ tapasztalt, a nemzetéhez és annak identitásához hű vezetőt kíván. Magyarország e tekintetben szerencsés.
Szeretném megerősíteni, hogy a CÖF-CÖKA szellemi honvédői, a békemenetek »hű katonái« az Ön szilárd támaszai. E tekintetben elismeréseit ezúton is köszönjük.
Az európai őshonos civilizáció megtartása és tovább építése minden állampolgárától odaadást követel. Ezt mi is mindenkor szem előtt tartjuk. Kérjük Önt, hogy folytassa békepolitikáját, miközben az Isten, haza, család szilárd eszmeisége vezeti. Civil közösségünk nevében kívánunk erőt, bölcsességet, egészséget.
Csizmadia László
a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke