Home / Politika / Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás a hídfoglalás miatt

Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás a hídfoglalás miatt

A Budapest Rendőr-Főkapitányság (BRFK) vádemelési javaslattal zárta le azt a nyomozást, amelyet közérdekű üzem csoportosan elkövetett megzavarásának kísérlete miatt indított a Szabadság híd április 22-i elfoglalása miatt.

A BRFK kedden a rendőrség honlapján közölte: a főkapitányság öt embert hallgatott ki a nyomozás során gyanúsítottként.

Azt írták: a nyomozás adatai szerint 2025. április 22-én Budapesten, a Ferenciek terére bejelentett és a rendőrség által tudomásul vett gyűlés résztvevői közül többen gyalogosan jogellenesen a Szabadság híd irányába indultak. A vonulók a Vámház körúton a villamospályát is elfoglalva folytatták útjukat, ezért a rendőrség a közlekedés biztonságára való tekintettel a busz- és villamosközlekedést is korlátozta.

A vonulók közül többen a Szabadság hídon az úttestre leültek, ezzel akadályozták a forgalmat – tették hozzá.

A rendőrök a hídon ülőket többször felszólították, hogy a jogsértő magatartásukat fejezzék be, ám ennek a demonstrálók nem tettek eleget, ezért a rendőrök intézkedést kezdtek velük szemben. Ennek során többekkel szemben testi kényszert is alkalmaztak, mivel passzív ellenállást tanúsítottak

– idézték fel.

„A nyomozók az eljárásban a szükséges intézkedéseket elvégezték és az iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek”

– fogalmazott közleményében a BRFK.


Borítókép: Budapest, 2025. április 22. Résztvevők a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonásáért tartott tüntetésen a Ferenciek terén 2025. április 22-én. Középen Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. MTI/Illyés Tibor


  • Horgászok pácban
    A vízirendőrök december 9-én 19 óra 45 perckor a Balatonkenese előtti vízterületre siettek, mert bejelentést kaptak, hogy a sűrű ködben két horgász műszaki hiba miatt eltévedt, a hajóval nem tudtak partot érni. A kétségbeesett férfiakat nem sokkal később, mintegy másfél kilométerre találták meg a szárazföldtől, majd az elektromos vízi járművet a kikötőbe kísérték. Mire figyeljen
  • Velencei tó – Majdnem felnyársalta egy leszúrókaró a tóban úszó fürdőzőt!
    Augusztus 10-én kora délután érkezett jelzés a tavi körzeti megbízotthoz, hogy a Velencei-tó Rigya nevű vízfelületén egy férfi a vízben fém tárgyba ütközött – közölte a Fejér vármegyei rendőrség közösségi oldalán. A helyszínre érkező vízirendőrök először kisgéphajóból próbálták eltávolítani a veszélyes tárgyat, de ez nem járt sikerrel. Ezután Pallag József r. ftzls. a vízbe ereszkedett,
  • Orbán Viktor meggyilkoltatását tervezte
    Őrizetbe vették a miniszterelnök megöletését tervező férfit, ellene emberölés előkészülete miatt indított büntetőeljárást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség és kezdeményezték a letartóztatását – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerdán az MTI-vel. A közleményben azt írták: a férfi egy külföldi szerveren üzemeltetett honlapon regisztrált, hogy anyagi ellenszolgáltatásért találjon valakit, aki vállalkozik Magyarország miniszterelnökének megölésére. A
  • „Már a második holttest Ecséden” – ismeretlen férfit keresnek a rendőrök
    Az elmúlt hetekben újabb megdöbbentő eset történt Ecséden: július 2-án ismeretlen férfi holttestét találták meg a településen, amellyel a helyi rendőrség újabb nyilvános körözést indított. Ez már a második felbukkanó holttest volt mindössze két hónap leforgása alatt Heves vármegyében. A körözött holttest férfi volt, – meglepő módon – 150 centiméternél alacsonyabb testmagassággal rendelkezett. Nem ez
  • Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás a hídfoglalás miatt
    A Budapest Rendőr-Főkapitányság (BRFK) vádemelési javaslattal zárta le azt a nyomozást, amelyet közérdekű üzem csoportosan elkövetett megzavarásának kísérlete miatt indított a Szabadság híd április 22-i elfoglalása miatt. A BRFK kedden a rendőrség honlapján közölte: a főkapitányság öt embert hallgatott ki a nyomozás során gyanúsítottként. Azt írták: a nyomozás adatai szerint 2025. április 22-én Budapesten, a

Gasztronómia

  • Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni

    MegosztomKülönleges gimnáziumi nyílt napot tart november 22-én, szombaton a budapesti Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont – az olasztanításba közös pizzakészítéssel kóstolhatnak bele a diákok és szüleik, a matematikatudásukat egy szabadulószobában tehetik The post Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni appeared first on Mit főzzek ma?.

  • „World of Nobu” Budapest

    MegosztomIdén ősszel különleges mérföldkőhöz érkezik a hazai gasztronómia egyik legkiemelkedőbb szereplője: 15 éves a NOBU Budapest! A Michelin-ajánlott étterem október 3-án és 4-én két exkluzív „World of Nobu” Omakase vacsorával, The post „World of Nobu” Budapest appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Rakott kelkáposzta darált pulykahússal (tejföl nélkül)

    MegosztomRakott kelkáposzta darált pulykahússal (tejföl nélkül) 4 adaghoz 🛒 Hozzávalók: 👩‍🍳 Elkészítés lépésről lépésre: 1. A rizst előfőzzük 2. A kelkáposztát előkészítjük 3. A húsos ragu elkészítése 4. Rétegezés 5. The post Rakott kelkáposzta darált pulykahússal (tejföl nélkül) appeared first on Mit főzzek ma?.