Összesen csaknem 2,5 milliárd forintnyi felajánlás érkezett 2012 óta a közmédia Jónak lenni jó! adománygyűjtő kampányára – mondta Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Altorjai Anita emlékeztetett, hogy a...
Varnus Xavérról nemrégiben jelent meg egy cikk, amelyben az orgonaművészt fiatalkorú fiúk abuzálásával vádolták meg. A zenész tagadja a vádakat, a cikkel kapcsolatban pedig elmondta, hogy az tele van csúsztatásokkal és hamis információkkal. Az ügyben jelenleg nyomoz a rendőrség és több tan...
Tömegesen fordultak panasszal az érdiek a közműcéghez és az önkormányzathoz a vízdíj botrányosan brutális drágulása miatt. Valaki megvizsgálta az új vízóra fogyasztását és azt vette észre, hogy a műszer egy 10 literes vödör tartalmát 16 liternek méri, ha közben többször elzárja és megnyitj...
Kovács István olimpiai, világ- és Európa-bajnok korábbi bokszolót választották meg elnöknek a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) a szombati tisztújító közgyűlésén. A posztra eredetileg a korábbi elnökségi tag Kassai Lászlót is jelölte a jelölő bizottság, de ő nem kapta meg a közgyűléstől...
Orbán Balázs a Főni kedvence az ELTE-n védené meg doktoriját A szabad mandátum és a nemzeti szuverenitás alkotmányjogi összefüggései címmel. Ez nem mindenkinek tetszik az egyetemen. Polyák Gábor, az egyetem egyik tanszékvezetője kemény kritikával illette a kormányt és Orbán Balázst is...
Karácsony Gergely – Ez vegytiszta cinizmus, vagy ez már a kormány és a Fidesz beismerő vallomása? Esetleg számíthatunk arra is, hogy három évnyi sunyiság és kicsinyesség után még elnézést is kérnek a budapestiektől? Az elmúlt sok évünk egy hírben: a Fidesz fővárosi frakcióvezetője me...
Megjelent az első felvétel, amit Vogel Evelin készített Magyar Péterről. A felvételen Magyar tiszteletlenül és gúnyosan beszél a híveiről, például azt mondja, hogy a hozzá forduló szimpatizánsoknak büdös a szája. Magyar szerint mesterséges intelligenciával manipulált felvételről van szó, ...
Orbán Viktor egy nagy magyar-amerikai megállapodást szeretne kötni Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel – a miniszterelnök erről a TV2-nek adott, vasárnap este sugárzott interjúban beszélt. Van egy-két dolog, amit a mostani amerikai kormányzat elrontott, például a kettős adóz...
Bulvár pubi Nem csak Bochkor Gábor betegeskedik az utóbbi napokban, Noszály Sándor körül sincs minden rendben. A kiváló teniszező bipoláris depresszióban szenved. A volt teniszező aki volt már Nagy Ő, bokszolt – nem is rosszul – a legutóbbi Sztárboxban, igen furcsán viselkedett...
Amíg nincs mindent bizonyító bírósági ítélet, addig a színész nem tekinti bizonyítottnak a gyanút és barátját az eltelt 30 év ismeretségére alapozva ártatlannak tartja. Mi most megpróbáljuk – nem felderíteni, arra ott vannak a nyomozók – összegezni az eddigieket. Igyekszünk fol...
A Belügyminisztérium adatai szerint jelenleg 300 csecsemő vár kórházakban szerte az országban arra, hogy valaki hazavigye. A intézményekben fizikai és egészségügyi szempontból biztonságban vannak a picik, az érzelmi és szociális szükségeleik viszont kielégületlenek. Ebben az életkorban vis...
Végrehajtandó börtön- illetve fegyházbüntetést kér négy, külföldieket bántalmazó biztonsági őrre a Fővárosi Főügyészség. Az MTI-hez pénteken eljuttatott sajtóközleményben a főügyészség azt írta: a négy vádlott egy budapesti, VII. kerületi szórakozóhely biztonsági szolgálatának tagjai volta...
A Házelnök megint elvette a szólás jogát a parlamentben. Most éppen Gyurcsány Ferenctől. A voltminiszterelnök Orbán és Putyin közötti kapcsolatról, árulásról, egy esetleges zsarolásról beszélt, hivatkozva a magyar miniszterelnök 2009 -es moszkvai látogatása utáni szemlélet váltásról és a K...
Szinte minden magyar jelentősebb politikus megszólalt a kromoszóma ügyben, ki-ki a saját pártjához hű gondolatmenettel, vagy egyszerűen hideg fejjel. Vona Gábor az utóbbiak közé tartozott. Szerinte nem kellene kiállnia Lucának az algíri versenyző ellen, hiszen a verseny eleve nem fair. Ezt...
Arold Péter A Fidesz-KDNP tömörülés keresztényi oldalán politizáló Rétvári Bence is megírta a maga véleményét a 2024-es Olimpia eddigi legnagyobb visszahangját kiváltó boksz mérkőzéssel kapcsolatban. Tette mindezt a keresztényi hitre, a kereszténységre gyakorolt hatása miatt. Többek között...




















