CNN– Az Egyesült Államok sokakat meglepett hétfőn, amikor az ENSZ Közgyűlésében Oroszországgal együtt szavazott egy, Ukrajna szuverenitását támogató és az orosz agressziót elítélő határozat ellen. Az esemény nem csupán a nemzetközi diplomácia új korszakát jelezheti, hanem súlyos köve...
MTI – A háborúpártiak a vesztesekhez, a múlthoz tartoznak, a jövő Orbán Viktor és Donald Trump békepárti szövetségéé – jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán hétfőn. Menczer Tamás a videóban arról beszélt, hogy szerinte a „háborúpárti brüs...
– közölte a hvg.hu portállal annak megkeresésére Magyar Péter ami a bennfentes kereskedésre irányult. A Tisza Párt elnöke a HVG-nek adott nyilatkozatában visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint bennfentes kereskedéssel keresett több millió forintot a tőzsdén, egyben jelezt...
A Demokratikus Koalíció (DK) tisztújító kongresszusán ismét Gyurcsány Ferenc lett a párt elnöke, Molnár Csaba pedig ügyvezető alelnök – tudatta a párt közleményben az MTI-vel vasárnap. A DK alelnökeinek Varju Lászlót, Rónai Sándort, Vadai Ágnest és Gy. Németh Erzsébetet választották....
A Tisza Párt fővárosi frakciójának képviselői arra tettek esküt, hogy minden döntésüket a budapestiek érdekében hozzák meg és a párt egyértelművé kívánta tenni, hogy nem asszisztál a budapestiek átveréséhez – jelentette ki az ellenzéki párt elnöke az MTI-hez eljuttatott szerdai közle...
Arold Péter „Csizmadia László (MSZP) – Országos lista 1947. június 18-án született Székesfehérváron. Édesapja, Csizmadia Pál (1915) ipariskolát végzett mozdonylakatos …” https://www.parlament.hu/kepviselo/elet/c176.htm A valamikori erősen balos vendéglátósból lett jól pa...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közelmúltban élesen bírálta Ukrajna azon szándékát, hogy hadiállapot idején lezárja az Oroszországból induló földgáz- és kőolajszállítási útvonalakat. Egy, az ukrán parlament honlapján regisztrált törvényjavaslat szerint Ukrajna fontolóra v...
kormanyvaltas.hu – Rogán kabinetfőnököt kitiltották az Egyesült Államokból. Az amerikai pénzügyminisztérium hivatalosan is megerősítette, hogy szankciókat léptet életbe Rogán Antal ellen. „a magyarországi korrupcióban való részvétele miatt” 2025. január 7-én az Egyesült Államok pénzü...
Továbbra sincs olyan lakáspolitikai koncepció, amely rendszerszinten foglalkozna a lakhatás megfizethetőségével. A Habitat for Humanity Magyarország idén 13. alkalommal publikálja éves jelentését a lakhatásról. Az utolsó két fejezet bemutatóját november 27-én tartották a Margit krt.-i Hab...
Megírtuk, hogy pénzért nézheted, mint magyar, a saját Halászbástyádról a saját fővárosod. Felháborító, hogy Böröcz László fideszes polgármester lekordonoztatta a Halászbástya alsó részét is! Nem ezt ígérte, amikor évekig naponta jelentetett meg fizetett hirdetéseket és szidta az előző polg...
Arold Péter Nem sikerült jól a hete a Józsefváros Közbiztonságáért Közalapítvány elnökének, aki ráadásul még a DK elnöki székéért is indul. Abd El Rahim Ali, a DK józsefvárosi elnöke egy erősen átmulatott éjszaka hajnalán vette észre, hogy a kabátjából eltűnt a nemrégiben vásárolt iPa...
Angela Merkel volt német kancellár, miután befejezte az aktív politikai pályafutását a most megjelent könyvén dolgozott. Érdemes kiemelni belőle most, Putyinnal kapcsolatos véleményét, melyet a The Guardian oldalán olvashatunk. Érdemes elolvasni. A történelem más terveket is szánt Vlagyimi...
A kórházak és az egészségügy után, most Magyar Péter a gyermekvédelmet vette célba. Közösségi oldalán intézett bejegyzésében a Fejér vármegyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság volt vezetőjét faggatta volna. Azonnali válaszokat várok az orbáni gyermekvédelem vezetőjétől! Ismerjék m...
Karácsony Gergely – Ez vegytiszta cinizmus, vagy ez már a kormány és a Fidesz beismerő vallomása? Esetleg számíthatunk arra is, hogy három évnyi sunyiság és kicsinyesség után még elnézést is kérnek a budapestiektől? Az elmúlt sok évünk egy hírben: a Fidesz fővárosi frakcióvezetője me...
Egyhangúlag támogatják a Fidesz pécsi önkormányzati képviselői azt a javaslatcsomagot, amelyet a Mi Hazánk Mozgalom képviselője terjesztett a testület tagjai elé – közölte a Fidesz pécsi városházi képviselőcsoportja pénteken az MTI-vel. A közleményben Varga Tamás, a Mi Hazánk közgyűl...




















