A Demokratikus Koalíció 2021-ben tett feljelentést az Országos Vérellátó Szolgálat ellen, mivel állításuk szerint az OVSZ áron alul adta el a vérplazmát. (telex.hu)
A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz az Országos Vérellátó Szolgálat által a magyar vérplazma eladására kötött szerződéssel kapcsolatban – írja a DK közleménye.
„A megkapott szerződésekből kiderült, hogy az új szerződés 78 euró/kg-ban határozza meg a vérplazma árát, miközben a vérplazma világpiaci ára 110 euró/kg körül mozgott az elmúlt években”
A Demokratikus Koalíció közérdekű adatigényléssel fordult az OVSZ főigazgatójához, de Bayerné dr. Matusovits Andrea megtagadta a válaszadást, mivel a szerződésben foglaltak nyilvánosságra kerülése üzleti veszteséget okozhatnak a cégnek.
Az OVSZ közleményben válaszolt a vádakra 2021-ben:
„A DK közleményében hangoztatott világpiaci ár nem létezik, mert a plazma a hazai gyakorlatnak megfelelően, bár más korlátokkal, de az unió egyik országában sem hozható szabadkereskedelmi forgalomba. Emellett értékét jelentősen befolyásolja, hogy mely országból, milyen módszerrel és főként milyen populációtól gyűjtik, valamint átesett-e előszűrésen, és ha igen, akkor milyen tesztelési eljárásokkal szűrték az esetleges fertőzőképességét”
- Rengeteg helyre riasztották a tűzoltókat
- Megkezdték az autókkal trükköző érdi család tagjainak elszámoltatását a nyomozók
- Vihar – A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
- Esküvői zene: Hogyan válassz DJ-t, hogy a lakodalom felejthetetlen legyen?
- Egyedi bútor és art bútor – amikor a design bútor otthonod ékszere lesz
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.