2025. szeptember 13-án, szombaton 10:30-kor ismét megszólalnak a fiatal zenészek hangszerei Egerben: immár 21. alkalommal kerül megrendezésre az ÉTER Plusz Tehetségkutató Fesztivál, ezúttal a Broadway Monkey színpadán.
Jakab Jácint, a fesztivál alapítója és főszervezője elmondta:
„Az ÉTER Plusz – eredeti nevén Észak-Magyarországi Tehetségkutató Rock Fesztivál – mára túlnőtt egy egyszerű verseny keretein: igazi szakmai műhellyé vált, ahol a fiatal zenészek nemcsak bemutatkozhatnak, de értékes visszajelzést is kapnak fejlődésükhöz.”
A Promeritum Alapítvány által szervezett esemény társszervezői között szerepel az Öröm a Zene Tehetséggondozó Program és az Artisjus is.
A fesztivál 20 éves múltja során számos zenekar számára vált elindító platformmá – az idei évben is fontos cél, hogy a meghívott fiatal formációk anyagukat saját szerzeményeikkel mutassák be a szakmai zsűri és közönség előtt, professzionális színpad-, hang- és fénytechnikával.
A zsűri idén is a magyar könnyűzenei élet ismert személyiségeiből áll: Temesi Berci basszusgitáros és zenei rendező vezeti, mellette Andrásik Remo (zenész, szervező, újságíró, a Hangszerek Országos Szövetségének főtitkára) és Cselőtei László (a HammerWorld magazin alapító főszerkesztője) foglal helyet. „Ezek a szakemberek nem csupán pontoznak – valódi, iránymutató tanácsokat adnak a fellépőknek, hogy karrierjüket előrébb lendíthessék.” – számolt be korábbi tapasztalatairól a főszervező. „Az elmúlt években számos produkció itt tette meg az első komoly lépéseit – az egyik legismertebb példa az AWS, amely az ÉTER-Plusz után lett országos és nemzetközi ismertségű”
A fesztivál korábbi győztesei pénzdíjban, image videókban, promóciós és rádiós megjelenésben, pályázatokban, tréningekben, arculat- vagy weboldalkészítésben részesültek, amelyek érdemben segítették a pályájukat. Idén a továbbjutók összesen 4 millió forint szakmai támogatást nyerhetnek.
„Az ÉTER nemcsak verseny, hanem lehetőség, hiszen olyan eszközöket kínálunk, amelyekhez önerőből nehéz lenne hozzájutni, és bízunk benne, hogy nem ez lesz az utolsó alkalom: ha a jövőben is számíthatunk támogatóinkra és partnereinkre, szívesen folytatjuk a munkát azért, hogy újabb és újabb tehetségeket segítsünk a szakmai pályájukon.”
– zárta szavait Jakab Jácint, a rendezvény főszervezője.
A fiatal tehetségek és zenekarok a rendezvényre augusztus 24-éig jelentkezhetnek ezen a honlapon: https://www.eterfesztival.hu
Jakab Jácint az ÉTER Plusz Tehetségkutató Fesztivál egyik alapítója és főszervezője, aki immár több mint két évtizede dolgozik azon, hogy fiatal zenészek és zenekarok bemutatkozási lehetőséget kapjanak. Nevéhez kötődik a fesztivál salgótarjáni indulása, majd egri megerősödése, amely mára országos hírű szakmai találkozóhellyé vált, valamint a tatai Víz Zene Virág Fesztivál megszervezése is, amely Komárom-Esztergom vármegye legnagyobb zenei és kulturális eseménye. Elhivatott abban, hogy a tehetségeket ne csak versenyeztessék, hanem valódi szakmai visszajelzésekkel és fejlődési lehetőségekkel támogassák.
Temesi Berci (Temesi Bertalan) Artisjus- és többszörös Fonogram-díjas basszusgitáros, zeneszerző, producer és zenei rendező, aki több mint húsz éve meghatározó alakja a magyar könnyűzenének. Dolgozott számos ismert előadóval és tévéműsorral, valamint zenekarokkal, mint a Kowalsky meg a Vega, Belmondo vagy a Smooth Jazz Brothers. Aktívan részt vesz a fiatal zenészek mentorálásában is, többek között az Öröm a Zene program és a Hangfoglaló szakmai munkájában, jelenleg pedig a Tornóczky All Access zenésze.
Andrásik Remo zenész, szervező, zenei újságíró és a Hangszerek Országos Szövetségének főtitkára, aki évtizedek óta aktív szereplője a hazai könnyűzenei életnek. Korábban gitárosként és zenekarvezetőként is ismertté vált, majd szakmai szervezőként, oktatóként segíti a magyar zenészeket. Számos tehetséggondozó program, fesztivál és szakmai kezdeményezés elindítója, illetve motorja.
Cselőtei László újságíró, szerkesztő, a magyar rock- és metáltörténelem egyik meghatározó krónikása. Ő alapította és vezeti a HammerWorld magazint, amely több mint három évtizede a hazai rock és metal színtér legfontosabb szakmai és rajongói fórumának számít. Munkájával jelentős szerepet játszik a tehetségek bemutatásában és a műfaj népszerűsítésében.
https://www.facebook.com/eterfesztival
- Eger – Fiatal tehetségek előtt nyitja meg kapuit újra az ÉTER Plusz Fesztivál – immáron a 21. alkalommal, Egerben2025. szeptember 13-án, szombaton 10:30-kor ismét megszólalnak a fiatal zenészek hangszerei Egerben: immár 21. alkalommal kerül megrendezésre az ÉTER Plusz Tehetségkutató Fesztivál, ezúttal a Broadway Monkey színpadán. Jakab Jácint, a fesztivál alapítója és főszervezője elmondta: „Az ÉTER Plusz – eredeti nevén Észak-Magyarországi Tehetségkutató Rock Fesztivál – mára túlnőtt egy egyszerű verseny keretein: igazi szakmai műhellyé
- Dél-koreai mesterek hazájuk tradicionális iparművészetét mutatják be a Mesterségek ÜnnepénKülönleges távol-keleti programokkal gazdagodik az idei Mesterségek Ünnepe. Az esemény részeként három dél-koreai mester hazája tradicionális iparművészeti ágait, a gyöngyházberakást, a kalligráfiát, valamint az épületfestészetet mutatja be az érdeklődőknek. A szervezők közleménye szerint az augusztus 17. és 20. között zajló Mesterségek Ünnepe és a Koreai Kulturális Központ együttműködésének köszönhetően az érdeklődők a budai Várban tartott
- Hamupipőke az OperettbenKi ne ismerné Hamupipőke, az árva leány történetét, akit gonosz mostohája és mostohatestvérei elnyomnak, akinek arcocskáját összekormozzák, toprongyosan járatják, mégis ő nyeri el a herceg szívét? A Hamupipőke a világ egyik legismertebb története. Már az ókori Egyiptomban felbukkant, de kínai változata is ismert. Számtalan film és színpadi mű született belőle. A Budapesti Operettszínház Hamupipőkéje azonban
- Enyedi Ildikó új filmje, a Csendes barát a Velencei Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjábanMa hozták nyilvánosságra, hogy meghívták a 82. Velencei Filmfesztivál versenyprogramjába az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmjét, a CSENDES BARÁT című alkotást, mely érzékeny és filozofikus párhuzamot von növény és ember kapcsolata között. A film érzelmes utazás az időn keresztül, némi humorral fűszerezve. A film férfi főszereplője Tony Leung
- Idén ismét ott leszünk mi is! Ti se maradjatok le a Boglári Szüreti Fesztiválról!