A júniusban megrendezésre kerülő Önkéntesek hetéhez kapcsolódva Fejér vármegye legjobb önkéntes programját keresik. A kezdeményezésről Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke és dr. Zugor Zsuzsanna, az Echo Innovációs Műhely elnöke tartott sajtótájékoztatót a Megyeházán.

Idén is megrendezi a Fejér Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ az Önkéntesek hetét, melyre ebben az esztendőben 2023. június 5-10 között kerül sor. Az Önkéntesek hetére a Fejér Vármegyei Civil Szolgáltató Központ egy pályázati felhívással is készül, melynek keretében a megye legjobb önkéntes programját keresik – mondta el a sajtótájékoztatón dr. Zugor Zsuzsanna. Az Echo Innovációs Műhely elnöke hozzátette: a pályázatra civil szervezetek és közösségek adhatnak be egy legalább féloldalas bemutatkozást fotókkal és programleírással, melyben megmutatják, hogy az általuk szervezett megmozdulások milyen mértékben járulnak hozzá az önkéntesség népszerűsítéséhez, hány önkéntessel dolgoznak és milyen programot valósítanak meg együtt.
A pályamunkákat háromtagú zsűri bírálja majd el, és az önkéntesek hete zárórendezvényén a legjobbnak ítélt pályázó az őt bemutató tablókiállítást nyerheti el, mely később természetesen az övé is lesz. A pályamunkákat május 8-ig várják a civil@echomail.hu email címen.
A pályázat eredményhirdetésére május 19-én Dégen, a Vármegyenapon kerül sor, az ajándékok átadására pedig az Önkéntesek hete zárórendezvényén.

„Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.” – Teréz anya ezen gondolata jut eszembe akkor, amikor az önkéntességről beszélünk” 

– mondta el a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke. Mint azt Dr. Molnár Krisztián hozzátette, a Fejér Vármegyei Önkormányzatnak régóta stratégiai partnere az Echo Innovációs Műhely, hiszen a vármegyei önkormányzat örömmel vesz részt minden olyan kezdeményezésben, amely Fejér vármegye közösségeit építik és erősítik, településeinek lakosait szolgálják. Ezért a vármegyei önkormányzat anyagilag is támogatja a vármegye legjobb önkéntes programját kereső pályázatot 150 ezer forinttal, melyből a pályázat első három helyezettje kap majd ajándékot. A vármegyei elnök arra bíztatta a civil szervezeteket, vegyenek részt a pályázaton, és mutassák meg, mennyi mindent tehetnek azok, akik önkéntes alapon járulnak hozzá valamely ügyhöz

  Házikedvenceink veszélyben?

Dr. Molnár Krisztián megköszönte az Echo Innovációs Műhelynek azt a munkát, melyet a vármegye civil szervezetei, közösségei érdekében már hosszú ideje végeznek, és gratulált dr. Zugor Zsuzsannának a Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetéshez, melyet ezen munka elismeréseként vehetett át a közelmúltban.

Forrás: fejer.hu


Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .