Főoldal / Friss hírek / Hadházy Ákos kemény őszre számít a belpolitikában

Hadházy Ákos kemény őszre számít a belpolitikában

Kemény őszre számít a belpolitikában Hadházy Ákos; a független országgyűlési képviselő erről kedden a budapesti Ferenciek terén beszélt, ahol a részvételével ismét demonstrációt tartottak a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért és a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat elfogadása ellen.

Az ellenzéki politikus közölte, nem tudni, mi következik. Egy elmélet szerint ha a hatalom részéről „nem jönnek további keményítések”, az azt jelenti, hogy magabiztosak, azt gondolják, a propaganda eddigi szintjével is lehet nyerni. Ha viszont jönnek, akkor az azt mutatja, hogy „az ő számaik szerint is baj van” – tette hozzá.

Kiemelte:

érdemes komolyan venni, hogy őt Hatvanpusztán megpróbálták lesodorni az útról, gyakorlatilag életveszélyes helyzetbe hozni, és azt is, hogy az „átláthatósági törvénynek csúfolt jogszabály” még mindig a parlament előtt van.

Hadházy Ákos sikerként értékelte, hogy az elmúlt hónapok tüntetéseinek résztvevői megmutatták, nincs igazuk azoknak, akik úgy látják, a magyarok nem hajlandóak a szabadságukért demonstrálni.


Megmutatták, miről szól a Pride, hogy annak betiltása nemcsak a meleg honfitársaink jogait sérti, hanem a gyülekezési jog szűkítése is, elérték, hogy nem történt meg a miniszterelnök által ígért „tavaszi nagytakarítás”, és elbizonytalanodott a hatalom – közölte.

A képviselő jelezte, a tüntetések folytatódnak: fognak még hatvanpusztai „bejárásokat” szervezni, a jövő héten Dunaújvárosban lesznek, két hét múlva pedig újra a Ferenciek terén demonstrálnak.
Fleck Zoltán jogász, egyetemi tanár arra szólított fel, hogy ne hagyjuk a valóságot teljesen kifordítani, fordítsuk vissza ezt a világot, próbáljuk meg létrehozni magunk körül a normális Magyarországot. „Ez rajtunk múlik” – hangoztatta.


Hadházy Ákos a demonstráció végén arra a kérte az egybegyűlteket, sétáljanak el Pollack Mihály térre, ahol a Magyar Rádió egykori ingatlanján „az építési jogot lábbal tipró” építkezés zajlik.

A téren a Zöld Palotanegyedért civil szervezet tartott összejövetelt, a Ferenciek teréről érkező tömeget Pikó András (DK-C8-LMP–Párbeszéd-Szikra Mozgalom-Momentum) józsefvárosi polgármester fogadta.

Azt mondta, Budapest szenved a kormány megvetésétől, és – utalva arra, hogy lebontották a rádió korábbi épületét – megjegyezte, a kormány a várost „terepasztalként” használja.
Hangsúlyozta, a változásnak drukkol, és olyan kormánynak kell hatalomra kerülnie, amely visszaadja a települések önrendelkezését.

Több zöldre van szükség, és kevesebb betonra Budapesten, és kevesebb önhitt akarnok politikusra – fogalmazott a főpolgármester.

Borítókép: Budapest, 2025. szeptember 2. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért és a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat elfogadása ellen tartott, általa meghirdetett újabb budapesti tüntetésen a Ferenciek terén 2025. szeptember 2-án. MTI/Hegedüs Róbert

Gasztronómia

  • Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak

    MegosztomA kiegyensúlyozott étrend kialakítása több egy rövid fogyókúránál. Az étkezési szokások, a mozgás és a pihenés együtt alakítják életmódunkat. A cél olyan változtatások bevezetése, amelyeket hosszabb távon is meg tudunk tartani. Sokan akkor kezdenek foglalkozni az étkezésükkel, amikor a mérleg többet mutat a megszokottnál, vagy emésztési panaszaik jelentkeznek. Ilyenkor könnyű gyors eredményt ígérő diétákhoz fordulni. A(z) Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal

    Megosztom4 főre 70–80 perc Közepes nehézség A brassói aprópecsenye a magyar házias konyha egyik kedvelt fogása. Ez a változat sertéscombból készül, borssal, pirospaprikával, sóval, kakukkfűvel, vöröshagymával és fokhagymával fűszerezve. A szaftos hús és a pirított burgonya mellé párolt rizs és karfiol kerül, így igazán tartalmas ebédet kapunk. Hozzávalók – 4 személyre A brassóihoz: A körethez: A(z) Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Tejszínes-mustáros csirkemell fokhagymával

    MegosztomEgy kis trükk: a végén tegyél bele egy kiskanál magos mustárt is. Sokkal karakteresebb lesz a szósz. Ha savanykásabban szereted, néhány csepp citromlé is jót tesz neki. Megosztom A(z) Tejszínes-mustáros csirkemell fokhagymával bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.