Home / Friss hírek / Országos előrejelzés: csütörtök estig

Országos előrejelzés: csütörtök estig

Időjárás

Főként a Dunántúlon és az ország északi felén a változó vastagságú felhőzet zavarhatja, míg a magasabb légrétegekben délnyugat felől érkező nagy mennyiségű szaharai por mindenütt szűrheti a napsütést. Csapadék nem lesz.

Nagyobb területen erős, az Észak-Dunántúlon és a magasabban fekvő helyeken viharos lökések is kísérhetik a délies szelet, majd estétől fokozatosan veszít az erejéből a légmozgás. Délután általában 30 és 35 fok között tetőzik a hőmérséklet. Késő este többnyire 19 és 27 fok közé hűl vissza a levegő.

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2025.08.29 péntek éjfélig

MAGAS NAPI KÖZÉPHŐMÉRSÉKLET

Csütörtökön a Dunántúl keleti és északi részén, valamint a főváros tágabb környezetében a napi középhőmérséklet 25-26 fok körül alakulhat. Pénteken tetőzik a kánikula, az északkeleti tájak, valamint a nyugati határvidék kivételével már nagy területen haladhatja meg a napi középhőmérséklet a 25 fokot, sőt a középső országrészben, valamint a Dél-Alföldön a 27 fokot is.

ZIVATAR

Pénteken délutántól nyugat felől labilizálódik a légkör, és elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, majd estétől már a Dunántúl középső részein is kialakulhatnak zivatarok. A cellákat szélerősödés, intenzív csapadék kísérheti. Nyugaton egy-egy hevesebb zivatar sem kizárt, melyhez erős, viharos széllökés (60-80 km/h), jégeső (~1-3 cm), illetve intenzív csapadék (10-30 mm) társulhat.

Megjegyzés: Ma a déli szelet az északnyugati határvidéken egy-egy helyen 65-70 km/h körüli lökések kísérhetik.

HungaroMet Nonprofit Zrt.


  • Cannes-ban díjazott színésznő is érkezik a 16. Frankofón Filmnapokra
    Idén is számos kiegészítő program színesíti március 4-14. között a 16. Frankofón Filmnapok kínálatát. Találkozhat a közönség A legkisebb lány női főszereplőjével, a tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon a legjobb női alakítás díját elnyert Nadia Mellitivel és a rendezvény védnökével, Enyedi Ildikóval. A debreceni Egy dán építész Párizsban vetítésre ellátogat Laurence Cossé, a film alapjául szolgáló könyv
  • Orbán katonákat mozgósít Keletre
    Orbán Viktor miniszterelnök a Védelmi Tanács ülése után bejelentette, hogy az általa ukrán politikai nyomásgyakorlásként értelmezett olajszállítási leállás miatt megerősítik a kritikus energetikai infrastruktúra védelmét, katonákat és rendőri erőket vezényelve a kiemelt létesítményekhez, valamint drónrepülési tilalmat rendelve el Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. A lépés egybeesik azzal, hogy Vlagyimir Putyin az FSZB ülésén a Török Áramlat és a
  • Nem gondolkodik, csak működik – ezért nem lehet az AI az ember helyett döntéshozó
    Az utóbbi időben a mesterséges intelligencia hirtelen lett jelen a mindennapokban. Sokan lelkesednek érte, mások tartanak tőle, megint mások pedig hajlamosak többet belelátni, mint ami valójában. Ez az írás nem technológiai útmutató, és nem is jóslat a jövőről. Sokkal inkább kísérlet arra, hogy tisztázzuk: mit tud az AI, mit nem, és hol húzódik a határ
  • Előkerült Pesty László – lezárt ügy, nyitva maradó kérdések
    Eltűnt. Keresték. Majd előkerült. A hivatalos történet ennyiben összefoglalható. A valóság azonban – ahogy az lenni szokott – jóval árnyaltabb. Néhány nappal ezelőtt még körözés volt érvényben Pesty László, dokumentumfilmes, közéleti szereplő ellen. A rendőrség eltűnt személyként kezelte az ügyet, a sajtó pedig – részben információhiányban – találgatni kezdett. Majd hirtelen jött a közlés: jelentkezett,
  • Orosz módszerek a magyar választáson? – Dezinformációs kampányok árnyékában a 2026-os voksolás
    A magyar közéletben eddig is megszokott volt a kemény kampány, de ami 2026 elején kibontakozik, az már messze túlmutat a belpolitikai sárdobáláson. Egy friss elemzés szerint külföldről irányított, orosz érdekeket szolgáló dezinformációs műveletek jelentek meg a magyar parlamenti választás közvetlen közelében. A kutatók szerint a műveletek mögött a Storm-1516 nevű hálózat állhat – egy olyan

Gasztronómia

  • Bögrés fánk

    Megosztom🧁 Hozzávalók (1 bögre = kb. 2,5 dl) 🥣 Elkészítés 🍩 Tálalás 💡 Tipp Ha akarod, adok: Megosztom The post Bögrés fánk appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Képviselőfánk

    Megosztom(90 perc: 6 adag) Hozzávalók: A fánkokhoz: A VANÍLIAKRÉMHEZ: A KRÉM TETEJÉRE: 3 dl habtejszín ELKÉSZÍTÉSE: Egy 3 literes fazékba 2 dl vizet öntünk és hozzáadjuk a zsírt, a csipet The post Képviselőfánk appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Tócsni recept

    MegosztomHozzávalók: (Opcionális: kevés majoránna vagy aprított petrezselyem) Elkészítés: A burgonyát meghámozzuk, majd finomra lereszeljük. Ha nagyon levet ereszt, a levét kissé kinyomkodhatjuk, de nem kell teljesen szárazra. Hozzáadjuk az összezúzott The post Tócsni recept appeared first on Mit főzzek ma?.