“A régió gazdasági lehetőségei” címmel szervezett üzleti és szakmai délelőttöt 2024. március 20-án, Egerben a Trans-Sped, a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, a PwC Magyarország és az Egri Forráspont Kft.
A tudásmegosztó üzleti és szakmai délelőtt keretében a piaci szereplők összefogásával a tudásháttér építése, valamint értékes szakmai párbeszéd is megvalósulhatott. Az eseményen négy előadás zajlott a szervező cégek közreműködésével.
A hazai piac élvonalában működő, közel 800 főt foglalkoztató logisztikai nagyvállalatként, komplex szolgáltatási portfóliója révén a Trans-Sped jelenléte messzire kiterjed országszerte, sőt a határokon túl is jelen van – ebből kifolyólag felelősségvállalása is jelentős, legyen szó tudásmegosztásról, szemléletformálásáról, vagy éppen a társadalmi felelősségvállalás témaköréről.

„Folyamatosan törekszünk szakmai szerepvállalásunk erősítésére. Célunk, hogy a Trans-Spednél felhalmozódó, több mint három évtized szakmai tapasztalatát és tudását megosszuk partnereinkkel, naprakészen tartsuk és fejlesszük ismereteinket, továbbá felkészüljünk a szektort érintő kihívásokra.” – nyilatkozott Tóth Csaba, a Trans-Sped szállítmányozási és fuvarozási igazgatója.
Az eseményen szó esett a logisztikai szektort érintő kihívásokról és trendekről, köztük az egyre növekvő költségoldali nyomásról, a szabályozási környezet változásairól, valamint a geopolitikai feszültségek okozta ellátási láncokban jelentkező zavarokról. Terítékre került továbbá a digitalizáció szerepe, az intermodalitás, a fenntarthatóság és a kiszervezett logisztika, mint üzleti hatékonyságot támogató lehetőség is.
A résztvevők a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara előadásából fontos információkat tudhattak meg a Széchenyi Kártya Program MAX lehetőségeiről, mely jelentős segítséget nyújt a hazai kis- és középvállalkozásoknak stabilitásuk megőrzéséhez és versenyképességük megerősítéséhez. Az Egri Forráspont Kft. előadásából kiderült, milyen vállalkozásfejlesztési források, európai uniós támogatások és operatív programok érhetők el 2024-ben az üzleti vállalkozások számára. A digitális megoldások az adózás világában is markánsan teret hódítanak: a PwC Magyarország a pénzügyi, adózási folyamatok automatizációs lehetőségeit mutatta be, valamint azt, hogy a digitalizáció miként is tudja támogatni a vállalkozások működését.
A szakmai délelőtt során érintett témakörök jól példázzák, és még inkább kiemelik az iparági szereplők közötti együttműködés fontosságát. A szektorok közötti kooperáció elengedhetetlen annak érdekében, hogy a cégek továbbra is a piac élvonalában tudjanak maradni, valamint, hogy összefogásuk révén hozzá tudjanak járulni a régió gazdasági növekedéséhez.
- Nem, a mesterséges intelligencia nem rém. De nem is játékrobot.
- Lemondott a legfőbb ügyész – újabb közjogi dominó dőlt el
- 10 év alatt majdnem dupla annyit vásároltak online a magyarok, mi lesz a bevásárlóközpontokkal?
- Világpremier – A 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be Horvát Lili első angol nyelvű filmje, a Jegyzeteim a Marsról
- Bach-virágcseppek és lelki egyensúly – életmód-tanácsadás nyitott gondolkodásúaknak


















