Főoldal / Hírterjesztő / Rekordot döntött a Budapesti Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. bevétele tavaly

Rekordot döntött a Budapesti Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. bevétele tavaly

Rekordot döntött a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei (BGYH) Zrt. bevétele tavaly: az előzetes adatok szerint megközelítette a 23 milliárd forintot a tervezett 19,7 milliárd forinttal szemben, az adózás utáni eredmény is jelentősen meg fogja haladni az 5 milliárd forintot.

    A BGYH üzleti tervében szerepel az is, hogy idén az árbevételt 24 milliárd forintra növelik.
    Azt írták, hogy a jó eredmények elsősorban annak a hároméves üzleti stratégiának köszönhetők, amit 2020-ban állítottak össze: elsősorban az egy vendégre jutó árbevétel növelésére törekedtek, illetve a történelmi fürdők szolgáltatásaihoz nemzetközi árakat rendeltek, így elérve az európai történelmi fürdők minimum árszintjét. A hazai vendégkörnek továbbra is jelentős kedvezményeket biztosítanak a Zsigmondy Klubkártyával és az egyre népszerűbb bérletkonstrukciókkal – közölték.
    A BGYH fürdőiben a belépők ára 2024. január 8-tól változott 5 és 12 százalék közötti mértékben, az új árakat differenciáltan alakították ki. A hazai vendégkör által látogatott fürdők esetében – a tavalyi inflációt figyelembe véve, mégis jócskán az alatt maradva – 5-6 százalékos növekedéssel lehet számolni. A külföldiek körében kedvelt történelmi fürdőkben idén 10-12 százalékos jegyáremelést vezettek be. Európai viszonylatban ezzel most érték el a hasonló adottságú és besorolású fürdők – általában 2-3 órás benntartózkodást biztosító – minimálárát – közölték.
    Kitértek arra, hogy a tíz évvel ezelőtt bevezetett Zsigmondy Klubkártyával változatlanul kedvezményes áron vásárolható belépő, egy évre a kártya díja 5000 forint, mellyel hétköznap 4000 forintért, hétvégén 4500 forintért lehet belépőt váltani, és ezzel mintegy 60 százalék kedvezmény érhető el. ÉnBudapestem kártyával, illetve ÉnBudapestem applikációval a fürdőkbe 20 százalékos kedvezménnyel tudnak a budapesti lakosok jegyet váltani. A megújított különböző bérletkonstrukciókkal ennél is jelentősebb kedvezmény jár: a 100, 200 vagy 365 alkalmas bérlettel már 1000-1200 forintos áron is lehet fürdőzni. A bérletek ára ez évben 8-10 százalékkal emelkedett – jelezték.
    Az idősebb korosztály mozgási lehetőségeinek támogatása érdekében, kerületi önkormányzatokkal való együttműködés keretében biztosítanak kedvezményeket. Tavaly a 85 év feletti törzsvendégeknek extra kedvezményt is bevezettek: legalább 100 alkalmas GOLD bérletet 50 százalékos áron vásárolhatnak.
    Tavaly jelentős fejlesztéseket zártak le, 2024-ben még nagyobb megújulást terveznek. Ezek között Budapest 150 éves jubileumának évében kiemelten fontosnak nevezték a többszáz éves, Rác fürdő – mint a főváros és az ország közös kincsének – megőrzését. A több mint 15 éve zárva tartó fürdő rekonstrukcióját a Fővárosi Közgyűlés 2023 őszén jóváhagyta, a beruházást a cég saját forrásból tudja fedezni. A felújítási tervek elkészültek, a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési pályázat folyamatban van, várhatóan tavasszal kezdődik a helyreállítás.
    Ismertetésük szerint ezzel párhuzamosan a patinás, műemléki Gellért fürdő rekonstrukciójának hároméves koncepciója is zöld utat kapott. A koncepciótervet tervező céget közbeszerzési eljáráson kiválasztották. Idén elkészülnek a tervek, majd 2025-ben indulhat a kivitelezési közbeszerzés és remélhetőleg a felújítás is. Társaság úgy tervezi, a fürdő működése közben részleges lezárásokkal folynak majd a rekonstrukciós munkálatok.
    Közölték, hogy méreteiből adódóan a Széchenyi fürdőben folyamatosan szükségesek karbantartási-, felújítási munkák. Idén 1 milliárd forint értékű felújítást terveznek: nagyobb és látványos változás lesz a termál oldalon a burkolat teljes cseréje a beltéri medencéknél és a kültéren az úszómedence teljeskörű felújítása.
    A nyáron pedig megtörténik a Dandár fürdő beltéri medence terének szigetelése és újraburkolása – közölte a BGYH.


Gasztronómia

  • Mit főzzek ma? – A tökéletes szaftos tarja, avagy: Mitől lesz omlós a hús sütés közben?

    MegosztomIsmerős a helyzet? Megveszed a gyönyörű húst, órákig sütöd a sütőben, a végeredmény mégis rágós, száraz, és leginkább egy cipőtalpra emlékeztet. A hús sütése nem szerencsejáték, hanem színtiszta kémia és The post Mit főzzek ma? – A tökéletes szaftos tarja, avagy: Mitől lesz omlós a hús sütés közben? appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Szaftos sertéspörkölt recept – Így lesz tökéletesen sűrű a szaftja

    MegosztomNincs ötleted, mit főzz ma ebédre? A klasszikus, szaftos sertéspörkölt a magyar konyha egyik legnagyobb királya, ám sokan elkövetik azt a hibát, hogy a szaftja híg marad, a hús pedig The post Szaftos sertéspörkölt recept – Így lesz tökéletesen sűrű a szaftja appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Most kell a vízbe olaj, vagy nem? Ez itt a kérdés

    MegosztomKell olaj a vízbe tésztafőzéskor? Röviden: nem kell. Sőt, inkább ne tegyél bele. Miért nem jó az olaj? Sokan megszokásból öntenek egy kis olajat a főzővízbe, de ennek valójában nincs The post Most kell a vízbe olaj, vagy nem? Ez itt a kérdés appeared first on Mit főzzek ma?.