Az Újpesti Önkormányzati Rendészet közterületi szolgálata ismét nagyobb mennyiségű illegálisan lerakott hulladékra bukkant. Az elkövetőket rövid időn belül azonosították és rendőrségi eljárás elindítását kezdeményezték ellenük.
A Rendészet munkatársai arra lettek figyelmesek, hogy ismeretlen elkövetők nagyobb mennyiségű illegális hulladékot helyeztek el a Berda József u. 24. szám alatti társasház előtti közterületen − számolt be Czigler László várostervezésért, közbiztonságért és rendészetért felelős alpolgármester. A hulladék ellenőrzése során a járőrök személyazonosításra alkalmas dokumentumokra bukkantak, melyek segítségével rövid időn belül sikerült azonosítani több elkövetőt, akik elismerték jogsértő magatartásukat.
Az Újpesti Önkormányzati Rendészet az ügyben a szabályoknak megfelelően rendőrségi eljárás megindítását kezdeményezte, mellyel párhuzamosan a hulladék elszállításáról is intézkedett, így helyreállt a közterület megszokott állapota. Egy hónappal ezelőtt a Megyeri temető mögötti földúton tártak fel a Rendészet munkatársai nagy mennyiségű, veszélyes hulladékot is tartalmazó szeméthalmot.
Az alpolgármester a közösségi média oldalán közzétett posztjában arra kéri az újpestieket, amennyiben kerületünk közigazgatási határain belül illegálisan elhelyezett hulladékot észlelnek vagy illegális hulladéklerakó személyt érnek tetten, a soron kívüli hatósági intézkedés biztosítása érdekében hívják az Újpesti Önkormányzati Rendészet +36/70 452-05-90-es ügyeleti telefonszámát.
- A keresés új nyelve: miért számítanak a hivatkozások az MI korában?
- Független közmédia, nem független jelölt – Császár Attila különös visszatérése
- Miért pénzkidobás rossz helyen hirdetni? A releváns online megjelenések jelentősége
- Rejtélyes hűtőbotrány: az amerikai hadseregnél kezdődött, majd Franciaországban tömegesen jelentkezett a probléma
- Kamerás csővizsgálat – lássuk, mi okozza a problémát!
















