Járjuk körbe a témát ebben a kérdésben is. Valóban van értelme az „ly”-nak a magyar nyelvben?
- Az „ly” hang a régi magyarban egy külön hangot jelölt, mégpedig a palatális (lágy) „l” hangot. Ez egyfajta „j-szerű l” volt, amit a köznyelvben ma már nem különböztetünk meg az egyszerű „j”-től.
- Már a 13–14. századi szövegekben is megjelenik az „ly”, és a 16–17. századra szilárdul meg az írásban is.
Volt-e értelme?
Igen, eredetileg volt különbség az „ly” és a „j” között:
| Hangképzés | Leírás | Mai példa |
|---|---|---|
| „j” | félig mássalhangzó, mint az angol you első hangja | „jó” |
| „ly” | lágyított „l”, amit ma már nem használunk elkülönítve | „hely” (régen nem ugyanúgy hangzott, mint „hej”) |
A két hang fonetikailag eltérő volt, de mára a magyar nyelvterület szinte egészében összeolvadtak – kivéve néhány nyugat-dunántúli, palóc vagy kárpáti tájnyelvet, ahol még hallani eltérést.
Van-e értelme ma még az „ly”-nak?
Nyelvtanilag: nincs. Fonetikailag: nincs. Helyesírásilag: van.
- Nem ejtjük másként, mint a „j”-t, tehát kiejtés alapján nem indokolt.
- Azonban a magyar helyesírás hagyományelvű, és megtartotta ezt a történeti különbséget, így:
- továbbra is tanulni kell, hogy „hely”, „folyó”, „mély” „ly”-nal írandó,
- míg más szavak, pl. „hajó”, „tojás”, „j”-vel.
Ezért az „ly” szerepe mára csak helyesírási-hagyományőrző, nem jelentésmegkülönböztető.
- Az „ly” eredetileg egy külön hangot jelölt, de ma már kiejtésben nincs különbség közte és a „j” között.
- Használata nyelvészeti értelemben elavult, de helyesírási szabályként még él, mert a magyar nyelv nagy hangsúlyt fektet a történeti hagyományokra.
