Kiváló cikk jelent meg ma a Telexen: Szőke Dániel, a Direkt36 újságírója olyan anyagot tett le az asztalra, amelyből kirajzolódik a Szijjártó éra egyik állandó kedvezményezettjének, közeli barátjának, korábbi kabinetfőnökének sajátos állami üzleti modellje – természetesen mindez a „volt miniszter tudta nélkül”, hiszen a magyar közéletben a véletlenek mindig ilyen szépen rendeződnek.
A cikk egyik legbeszédesebb része az Afrikába szánt milliárdok ellopásának egyik története: a ruandai víztisztító beruházás, amelyre 20 milliárd forintot költöttek el, és amelyről az érintett cég azt állítja, hogy a ruandai állam bízta meg őket, a magyar külügytől teljesen függetlenül. Ez a narratíva nagyjából annyira hihető, mint egy önfenntartó NER vállalkozás legendája: jól hangzik, csak épp semmi köze a valósághoz. Kamu magyarázat.
Rögzítsük tehát: ez nem szabadpiaci üzleti siker, nem exportteljesítmény, nem magyar vállalkozói bravúr. Ez egy az egyben magyar adófizetői pénz, az EXIM és a korábbi KKM által levezényelt segélyhitelezési konstrukció, amelyben a „piac” annyit jelentett, hogy a pénz útja nem a piacon, hanem a jól ismert körökben kanyargott. Nincsenek piaci árak, nincsenek valós igények, olcsó (ingyenes) forráshoz jut az afrikai fél, majd a gazdag hitelező pénzéből megrendel valamit a kölcsönadó üzleti köreitől, amelyért jóval többet fizet, mint a piacon. A hitel terhét az afrikai állam vállalja magára, a visszafizetés évtizedek múlva esedékes, akkor behajthatatlan ruandai államadósság lesz belőle. Még a kötelező hitelbiztosítás díját is mi fizetjük. A NER-es vállalkozó viszont a Nagymező utcában már felvette a pénzt és el is költötte a távoli országban.
A projekt tehát nem a magyar gazdasági jelenlét afrikai térnyerésének bizonyítéka, hanem annak, hogy a külgazdasági sikerpropaganda és a valóság között továbbra is szakadék tátong.
És ami igaz Ruandára, igaz Csádra, Tanzániára és még jó néhány afrikai országra is. Ugyanaz a kör, ugyanaz a módszer, ugyanaz a „konzorcium”, amelyet sehol sem kell bejegyezni, ezért minden országban más néven fut: H2O Konzorcium Ruanda, H2O Konzorcium Csád, partnerei a Laoprojekt, Kőrös Consult, Verbau stb. Csád ügyében mindezt már korábban is dokumentáltam, fényképekkel, adatokkal, dátumokkal. A minta ugyanaz: állami pénz, magánnyereség, nulla piaci kockázat.
Ideje volna tehát elfelejteni a „sikeres magyar vízdiplomácia” mítoszát, és azt a fáradhatatlanul ismételt mesét, hogy Magyarország eredményes gazdasági szereplőként van jelen Afrikában. Ezek a projektek nem Magyarország sikerét jelentették, hanem egy szűk, gondosan kiválasztott NER-es kör elképzelhetetlen mértékű profitját. A számlát pedig – mint mindig – a Tisztelt Olvasó fizette.
A sehol be nem jegyzett, erdélyi gyökerű, Fidesz-közeli konzorcium zavaros afrikai ügyei pedig a jövő héten felálló Vagyonvisszaszerzési Hivatal munkatársainak adnak majd munkát. Nem lesz bonyolult, minden információ rendelkezésre áll.
Illusztráció: Somogyi Péter (szarvas) / Telex. Fotó: MTI
