Főoldal / Police / 24 milliós kábszerfogás Szabolcsban

24 milliós kábszerfogás Szabolcsban

A Szabolcs vármegyei nyomozók 24 millió forint feketepiaci értékű kábítószert vontak ki a forgalomból.

A DELTA Program keretében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Felderítő Osztálya és a Nyírbátori Rendőrkapitányság nyomozói a Jonatán Közterületi és Támogató Alosztály, valamint a Mélységi Ellenőrzési Osztály munkatársainak a közreműködésével a napokban akasztottak meg egy drogszállítmányt

. A rendőrök Nyírbogát és Nyírgelse között tartóztattak fel egy kisbuszt, amit egy nyírkátai férfi vezetett. A rendőrök átkutatták az autó utasterét, és az egyik ülés alatt több zacskóban közel 800 gramm droggyanús anyagot foglaltak le, ami az előzetes szakértői vélemény alapján új pszichoaktív anyag, közismert néven kristály. A nyírkátai 35 éves Á. I. társaival összehangolva, a nyírpilisi 43 éves B. B.-vel és a nyírbátori 43 éves Sz. J.-vel tejesztettek új pszichoaktív anyagot a Nyírbátorban és a környező településeken élő fogyasztók részére. A rajtaütéskor elfogott Á. I. volt az, aki a drogot megvásárolta és szállította társainak.

A rendőrök megakadályozták a szállítmány célba érését, és így közel 24 millió forint feketepiaci értékű drogot vontak ki a forgalomból.

A nyomozók a három férfit, valamint egyikük élettársát is elfogták, előállították a Nyírbátori Rendőrkapitányságra, és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett gyanújával hallgatták ki. Á. I.-t, B. B.-t és Sz. J.-t őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.


Gasztronómia

  • Dél-alföldi ízörökségeink – hagyomány és minőség, hazai tájak ihletésével

    MegosztomVendégposzt Magyarország tájai nemcsak természeti értékeket, hanem olyan különleges alapanyagokat is őriznek, amelyek generációk óta formálják a hazai gasztronómiát. A Tisza mentén termesztett, mélyvörös szegedi paprika és a makói földekről The post Dél-alföldi ízörökségeink – hagyomány és minőség, hazai tájak ihletésével appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Tudjuk milyen tápláló a csicseriborsó?

    MegosztomMai ebédem saját kombináció….csicseriborsó spenótszószban lecsós csirkemellel… Rostban gazdag – az egészséges emésztés támogatója. A csicseriborsó oldható és oldhatatlan rostokat egyaránt tartalmaz. Ez segíti A rost a vércukorszint szabályozásában is The post Tudjuk milyen tápláló a csicseriborsó? appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Mit főzzek ma? – A tökéletes szaftos tarja, avagy: Mitől lesz omlós a hús sütés közben?

    MegosztomIsmerős a helyzet? Megveszed a gyönyörű húst, órákig sütöd a sütőben, a végeredmény mégis rágós, száraz, és leginkább egy cipőtalpra emlékeztet. A hús sütése nem szerencsejáték, hanem színtiszta kémia és The post Mit főzzek ma? – A tökéletes szaftos tarja, avagy: Mitől lesz omlós a hús sütés közben? appeared first on Mit főzzek ma?.