Főoldal / Hírterjesztő / Egymilliárd forintos beruházással kívül-belül megújult a Szigony utcai SPAR

Egymilliárd forintos beruházással kívül-belül megújult a Szigony utcai SPAR

Modernizált józsefvárosi közösségi tér új kereskedelmi központja lesz az egymilliárd forintból felújított budapesti, Szigony utcai SPAR szupermarket.

„Vállalatunk büszke arra, hogy egy-egy településen, fővárosi kerületben nem pusztán egy modern, széles választékot kínáló áruházként jelenik meg, hanem rendszerint részese lesz egy nagyobb közösségnek, bekapcsolódva az ott élők mindennapjaiba. Különösen igaz ez a most felújított józsefvárosi egységünkre, amely külsőleg és belsőleg átalakított üzletként szolgálhatja a helyi vásárlók kényelmét, miközben hozzájárul egy átfogó városközpont-fejlesztéshez is, hiszen jelenleg is folyamatban van az itteni központi tér és környékének teljes megújítása, modernizációja”

– mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

Az összességben egymilliárd forintos beruházásnak köszönhetően nemcsak az üzlet belső tere, de az épület homlokzata is jelentősen megváltozott, új külsőt kapott. Az áruházba lépve elsőként a zöldség-gyümölcs részleg, valamint a kényelmi termékeket kínáló hűtőpult fogadja a vásárlókat. Ezeket követi a pékáru osztály, valamint a kész, meleg ételeket kínáló grillpult. A csemege és húsáruk pultjainál a vevők választhatnak a gyors, várakozás nélküli, csomagolt friss csemege és hústermékek, valamint a pultos kiszolgálás között. Ennek folytatása a tejtermék-, majd az italrészleg, végül pedig a mirelit hűtősor vezeti végig a vevőket a teljes bevásárlási körön. A megújult üzletben modern kasszák és önkiszolgáló pénztárgépek biztosítják a vásárlók kényelmét és a gyors kiszolgálást.

A SPAR folyamatosan törekszik arra, hogy üzletei felújításakor olyan környezetbarát megoldásokat alkalmazzon, amelyek nemcsak vonzóbbá teszik a külső és belső tereket, de takarékosabb működtetést is biztosítanak. Így történt ez a Szigony utcai SPAR szupermarketben is, ahol az eladótér új, LED-világítást kapott, környezetkímélő szén-dioxid-alapú hűtőtechnikát építettek ki, a mirelit termékeket pedig ajtózott hűtőbútorokból választhatják ki a vevők, ami szintén az energia-megtakarításhoz járul hozzá.

A 2023. október 12-én újranyitott szupermarket 29 dolgozónak ad munkát.


Gasztronómia

  • Márton-napi libacomb ropogós bőrrel és párolt lilakáposztával

    Márton-napi recept: omlós libacomb lassú sütéssel, ropogós bőrrel és házi párolt lilakáposztával. A(z) Márton-napi libacomb ropogós bőrrel és párolt lilakáposztával bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak

    MegosztomA kiegyensúlyozott étrend kialakítása több egy rövid fogyókúránál. Az étkezési szokások, a mozgás és a pihenés együtt alakítják életmódunkat. A cél olyan változtatások bevezetése, amelyeket hosszabb távon is meg tudunk tartani. Sokan akkor kezdenek foglalkozni az étkezésükkel, amikor a mérleg többet mutat a megszokottnál, vagy emésztési panaszaik jelentkeznek. Ilyenkor könnyű gyors eredményt ígérő diétákhoz fordulni. A(z) Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal

    Megosztom4 főre 70–80 perc Közepes nehézség A brassói aprópecsenye a magyar házias konyha egyik kedvelt fogása. Ez a változat sertéscombból készül, borssal, pirospaprikával, sóval, kakukkfűvel, vöröshagymával és fokhagymával fűszerezve. A szaftos hús és a pirított burgonya mellé párolt rizs és karfiol kerül, így igazán tartalmas ebédet kapunk. Hozzávalók – 4 személyre A brassóihoz: A körethez: A(z) Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.