Főoldal / Hírterjesztő / Lázár nyerészkedőnek és nagyétkűnek nevezte Orbán haverját

Lázár nyerészkedőnek és nagyétkűnek nevezte Orbán haverját

Lázár János Facebook posztjában a debreceni ivóvíz hálózat felújításáról írt, de közben odaszúrt Mészáros Lőrincnek is.

Na akkor öntsünk tiszta (debreceni) vizet a pohárba!

A kormány támogatja és megvalósítja Debrecen ivóvízhálózatának fejlesztését úgy, hogy mellette megálljt parancsol a nyerészkedő, állami beruházásokon meggazdagodni akaró vállalkozóknak. A fejlesztés korábbi közbeszerzése eredménytelen lett, mert a nagyétkű, az árakat csak felfelé hajtó kivitelezők az indokoltnál jóval magasabb áron vállalták volna a munkát. Márpedig az ivóvíz létszükséglet, nem engedjük hogy bárki ezzel keresse meg az extra profitját! Új közbeszerzést írunk ki, hogy reális áron fejlesszük és újítsuk meg Debrecen ivóvízhálózatát. Ez a helyiek és Magyarország érdeke! A kormány támogatásával így Debrecen Európa harminc legnagyobb gazdasági központja közé léphet és az ország társfővárosa lesz!

Az Átlátszó írta meg a napokban, hogy a kormány maximum bruttó harminchatmilliárd forintot szánt a város vízfejlesztésére, de a legolcsóbb ajánlat is meghaladja a bruttó negyvenhétmilliárdot – amit nem más, mint a felcsúti milliárdos cége, a Mészáros és Mészáros Kft. tett.


Gasztronómia

  • Márton-napi libacomb ropogós bőrrel és párolt lilakáposztával

    Márton-napi recept: omlós libacomb lassú sütéssel, ropogós bőrrel és házi párolt lilakáposztával. A(z) Márton-napi libacomb ropogós bőrrel és párolt lilakáposztával bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak

    MegosztomA kiegyensúlyozott étrend kialakítása több egy rövid fogyókúránál. Az étkezési szokások, a mozgás és a pihenés együtt alakítják életmódunkat. A cél olyan változtatások bevezetése, amelyeket hosszabb távon is meg tudunk tartani. Sokan akkor kezdenek foglalkozni az étkezésükkel, amikor a mérleg többet mutat a megszokottnál, vagy emésztési panaszaik jelentkeznek. Ilyenkor könnyű gyors eredményt ígérő diétákhoz fordulni. A(z) Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal

    Megosztom4 főre 70–80 perc Közepes nehézség A brassói aprópecsenye a magyar házias konyha egyik kedvelt fogása. Ez a változat sertéscombból készül, borssal, pirospaprikával, sóval, kakukkfűvel, vöröshagymával és fokhagymával fűszerezve. A szaftos hús és a pirított burgonya mellé párolt rizs és karfiol kerül, így igazán tartalmas ebédet kapunk. Hozzávalók – 4 személyre A brassóihoz: A körethez: A(z) Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.