Végső búcsút vettek Kozma Imre katolikus paptól, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) alapító elnökétől péntek délután a budapesti Szent István-bazilikában
Budapest, 2024. november 15. Résztvevők Kozma Imre nyilvános gyászmiséjén a budapesti Szent István-bazilikában 2024. november 15-én. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend korábbi delegátusa életének 85. évében október 17-én hunyt el. MTI/Illyés Tibor
Az október 17-én elhunyt irgalmasrendi szerzetest családtagjai, egyházi vezetők, a kormány több tagja, a Máltai Lovagrend tagjai, a zugligeti plébániatemplom közössége, magyar és külföldi segélyszervezetek képviselői, a betegápoló irgalmasrend tajgai, tisztelői és követői kísérték utolsó útjára a zsúfolásig megtelt bazilikában.
A szertartást Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök, a Máltai Lovagrend káplánja mutatta be. A főpásztor homíliájában kiemelte:
Kozma Imre neve összekapcsolódott a rendszerváltás, a szabadság, a keresztény segítő szeretet fogalmával.
Alakját felidézve kiemelte „szemének különös ragyogását„, hozzátéve, hogy az ilyen ragyogás azoknak adatik meg, akik következetesen és bátran élnek, akik meggyőződéseiket tetté is alakítják. Ahogy Kozma Imre mondta újra meg újra: a kereszténység nem elmélet, hanem olyan igazság, amely cselekvéssé válik, és úgy tárul fel igazán.
Martos Levente Balázs kitért arra: amikor a zsoltárral, amely az elmúlt napokban gyakran eszébe jutott Kozma Imrére gondolva, úgy imádkozik, „Tartsd meg szemem ragyogását”, valójában azt is kéri Istentől, „ne engedje kiveszni, elfogyni belőlünk azt az eleven hitet, azt a hitből fakadó szeretetet és bátorságot, amely Imre atyában megvolt”.
Az esztergom-budapesti segédpüspök szólt arról is: Kozma Imre a hit forrásaiból merített és élt, és természetesnek tartotta, hogy előbb a ránehezedő politikai nyomással dacolva, majd a szabadság kínálta lehetőségeket a legteljesebben felhasználva másoknak segítője és társa legyen.
Újra meg újra megtalálta a keresztény hagyománynak azokat a formáit, amelyek odaadását és szándékát kifejezték, és nem félt ezeket az idő és a helyzet szükséglete szerint átalakítani, újraértelmezni. Megtenni a jót, amit éppen lehet. Észrevenni a bajt, amelyen még éppen lehet segíteni – mondta Martos Levente Balázs.
Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke búcsúbeszédében úgy fogalmazott:
„aki találkozott Imre atyával, erősebb emberként élte tovább az életét. Mert az igazi jelenlét nyomot hagy, és ami talán még fontosabb, engedi, hogy nyomot hagyjon benne a sóvárgó világ”.
Életútját felidézve elmondta: Kozma Imre 1940. június 4-én született a szigetközi Győrzámolyban. Egyéves korában elvesztette édesapját, így nagyapja „lábainál nőtt fel„, rengeteget tanulva tőle a világ egyszerű, de örökérvényű igazságairól.
1958-ban, az ’56-ot követő legsúlyosabb megtorlások idején vonult be a szemináriumba, tanárain keresztül láthatta a „földalatti egyház ragyogását”.
Pappá szentelése után Dorogon lett káplán, majd rövid zugligeti kitérő után a pesti ferenceseknél építette fel híres és a hatalom szemében félelmetes, egyetemistákból szerveződő közösségét.
„Büntetésből” újra Zugligetre került, immár plébánosként. Ott kereste fel őt Csilla von Boeselager és az akkor még emigrációban élő magyar máltai lovagok maroknyi csapata. Ez a pillanat volt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat történetének kezdete is egyben – emlékeztetett.
Vecsei Miklós kitért arra:
akik Kozma Imre hittanóráira jártak, három alapvető leckét biztosan elsajátítottak. Az első, hogy a kereszténység nem elmélet, hanem gyakorlat. A második, hogy a szeretet sok bűnt eltakar. A harmadik, hogy kockázatvállalás nélkül nincs élet.
Az első lecke azt jelentette, hogy „Imre atyához nem lehetett csak úgy hittanra járni”, hanem mindenkinek nagyon konkrét karitatív feladatot kellett vállalnia.
„Jártunk a mozgássérültekhez, az elfekvőkbe, nagycsaládok gyerekeire vigyáztunk vagy ruhát válogattunk a pincében” – idézte fel, hangsúlyozva, hogy közben Kozma Imre megszerettette velük az evangéliumot, emberarcúvá tette a tanítványokat és megértették, hogy „Jézus követése nem a barokk festmények világa”.
A második tanítás – a szeretet sok bűnt eltakar – arról szólt, hogy nem szabad várni a jócselekedetekkel. Nagy kísértése az embernek, hogy előbb meg akar javulni, hogy majd utána, ha már méltó lesz rá, tegyen jót másokkal. Kozma Imre meggyőzte hittanos tanítványait, hogy ne várjanak, hogy a bűneik felismerése bőven elég az induláshoz.
A harmadik lecke – kockázatvállalás nélkül nincs élet – arra figyelmeztet, hogy ha mindig „az esélyeket latolgatjuk, akkor soha nem indulunk el az úton, mert az mindig túl kockázatosnak tűnik majd”.
Hozzátette: ebből a tanításból tettek vizsgát azok a fiatalok, akik ott álltak Kozma Imre mellett 1989. augusztus 14-én, amikor a kelet-német menekültek megjelentek a zugligeti templom kertjében.
„Úgy álltunk ott, mint a tanítványok a Galileai tó feletti domboldalon az öt kenyérrel. Nagyjából nekünk is öt kenyerünk volt, mégis 48 ezer embert láttunk vendégül három hónap alatt. Közben megtapasztaltuk, hogy a csodák nem a csodavárókkal, hanem a cselekvőkkel történnek”
– idézte fel.
Ez az öt kenyér szaporodik azóta is a Magyar Máltai Szeretetszolgálatban és az irgalmas rendben, itthon és a határainkon túl egyaránt – mondta Vecsei Miklós.
A gyászmisén részt vett mások mellett Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Áder János volt köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita, Varga Zs. András, a Kúria elnöke, Pintér Sándor belügyminiszter, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter.
Az MMSZ tájékoztatása szerint a gyászmise előtt Kozma Imre ravatalánál lerótta kegyeletét Sulyok Tamás köztársasági elnök is.
Kozma Imrét a bazilika altemplomában helyezték örök nyugalomra.
