Főoldal / Friss hírek / Kiemelt jelentőségű természeti terület került veszélybe

Kiemelt jelentőségű természeti terület került veszélybe

A Pest Vármegyei Főügyészség tudomására jutott, hogy feltehetően szennyvizet akartak elvezetni védett ökológiai területre. Az ügyészség ezért ellenőrzést indított.

A környezeti és természeti értékek védelme kiemelt társadalmi érdek. A környezetben okozott károk gyakran visszafordíthatatlanok, ezért már a veszélyeztetettség fennállása esetén is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket. Különösen igaz ez a felszín alatti vizek minőségének védelmére, hiszen annak szennyeződése veszélyeztetheti az emberi egészséget is.

Jelen esetben az ügyészség arról szerzett tudomást, hogy Cegléden egy mély gödör került kialakításra, amely védett, Natura 2000 területen helyezkedett el. A terület ráadásul ún. vízjárásos részen volt. Mindennek azért van jelentősége, mert a Natura 2000 hálózat egy összefüggő európai ökológiai hálózat, amelyet az Európai Unió hozott létre a biológiai sokféleség megóvása érdekében. A gödör igen jelentős, közel 36 m2-es és 2,5 méter mély volt, amely – az ingatlan tulajdonosának és bérlőjének hozzájárulása nélkül – úgy került kialakításra, hogy abban elhelyeztek egy szennyvíz elvezetésére alkalmas csővezetéket.

Az ügyben nyomozás indult, mely során az nem került megállapításra, hogy szennyvíz a földet és vizet jelentős mértékben beszennyezte volna, ennek hiányában pedig a bűncselekmény megvalósulásához szükséges „helyre nem állítható károsítás”, mint eredmény nem következett be. A törvényi rendelkezések szerint azonban nem csak akkor történik jogsértés, ha bűncselekményt valósít meg a szennyezés, hanem akkor is, ha a védett terület természeti épsége sérül. Ez természetvédelmi vagy vízvédelmi közigazgatási szabályszegést valósíthat meg.

Az ügyészség rendelkezésére álló adatok szerint a gödör gépi kialakítása során nagy valószínűséggel áttörték a természetes vízzáró, víztartó réteget, amely a területen beszivárgó csapadékvizek megtartását szolgálná. Az elhelyezett csővezeték szennyvíz elvezetésére volt alkalmas, és további problémát okozott, hogy a gödör rézsűje elég meredek, így az abba beleesett állatok csak nehezen tudnak belőle kimászni, így az ökológiai csapdaként működhet.

A fentiek miatt a közérdekvédelmi feladatokat ellátó főügyészség intézkedett az illetékes hatóság felé a szükséges intézkedések érdekében. A természetvédelmi hatóság lefolytatta az eljárást, mely eredményeként természetvédelmi bírságot szabott ki és elrendelte a terület helyreállítását.

Budapest, 2025. június 25. napján

Pest Vármegyei Főügyészség


  • Rekreációs ötletek 50 felett – női szemmel, józanul és örömmel
    Ötven felett a rekreáció már nem divathóbort, hanem tudatos törődés önmagunkkal. Nem feltétlenül teljesítményről, fogyásról vagy látványos átalakulásról szól, hanem arról, hogy a test ne váljon ellenséggé, a lélek ne szürküljön bele a hétköznapokba, és maradjon hely az örömnek. Nőként ebben az életkorban különösen fontos megtalálni azokat a mozgásformákat, pihenési módokat és közösségi élményeket, amelyek
  • Kisiklott 2
    Vitézy Dávid hivatalosan is átvette a közlekedési tárca vezetését, azonban első miniszteri napját máris egy súlyos vasúti baleset árnyékolta be. A politikus Facebook-bejegyzésében közölte: éppen Lázár Jánostól vette át a minisztérium irányítását, amikor értesítették a Békés InterCity gyomai kisiklásáról. A balesetben két ember sérült meg. „A kisiklott vonaton 1 fő könnyű, 1 fő súlyos személyi
  • Ma 12 év után először került sor állománygyűlésre a Külügyminisztériumban
    Másfél hónapja még kevesen gondolták volna, hogy ilyen gyors és látványos változások indulnak el a magyar külpolitikában. Orbán Anita Facebook-bejegyzésében arról számolt be, hogy 12 év után ismét állománygyűlést tartottak a Külügyminisztériumban, amely szerinte egy új korszak kezdetét jelzi a magyar diplomáciában. „Ma 12 év után először került sor állománygyűlésre a Külügyminisztériumban” – írta bejegyzésében.

Gasztronómia

  • Most kell a vízbe olaj, vagy nem? Ez itt a kérdés

    MegosztomKell olaj a vízbe tésztafőzéskor? Röviden: nem kell. Sőt, inkább ne tegyél bele. Miért nem jó az olaj? Sokan megszokásból öntenek egy kis olajat a főzővízbe, de ennek valójában nincs The post Most kell a vízbe olaj, vagy nem? Ez itt a kérdés appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Csütörtökön kezdődik az Országos Étterem Hét

    MegosztomCsütörtökön kezdődik és március 29-ig tart az Országos Étterem Hét elnevezésű rendezvény, amelynek során országszerte mintegy 250 étterem kínál többfogásos menüsorokat fix áron. A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az The post Csütörtökön kezdődik az Országos Étterem Hét appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Bögrés fánk

    Megosztom🧁 Hozzávalók (1 bögre = kb. 2,5 dl) 🥣 Elkészítés 🍩 Tálalás 💡 Tipp Ha akarod, adok: Megosztom The post Bögrés fánk appeared first on Mit főzzek ma?.