Főoldal / Hírterjesztő / Deutsch Tamás: Ukrajna katonai eszközökkel is megpróbált nyomást gyakorolni Magyarországra

Deutsch Tamás: Ukrajna katonai eszközökkel is megpróbált nyomást gyakorolni Magyarországra

A Barátság kőolajvezeték elleni ukrán katonai támadással az volt a cél, hogy a Magyarország ellen eddig politikai, titkosszolgálati és médián keresztüli eszközökkel gyakorolt nyomásgyakorlást immár katonai módszerekkel is kiegészítsék – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A politikus szerint a nyomásgyakorlás lényege, hogy Magyarország feladja békepárti álláspontját, valamint azt a következetes véleményét, hogy ellenzi Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozását.

Deutsch emlékeztetett: korábban az Európai Bizottság elfogadhatatlannak minősítette az EU energiabiztonságát célzó infrastruktúrák elleni támadásokat, most viszont nem szólal meg az ukrán katonai akció kapcsán. Ehelyett – jegyezte meg –

„Brüsszel inkább azzal foglalkozik, hogy az ukrán nemzeti ünnepen ukrán színekbe öltöztesse az összes európai uniós épületet.”

Magyarország – Szlovákiával együtt – ismét arra kényszerül, hogy határozottan felszólítsa az Európai Bizottságot: diplomáciai és egyéb eszközökkel vessen véget az ukrán támadásoknak, amelyek a két ország energiabiztonságát fenyegetik.

Deutsch hozzátette: „Az Északi Áramlat földgázvezeték elleni terrortámadás elkövetője is ukrán szereplő, a támadás elkövetésére az ukrán állami és katonai vezetéstől kapott utasítást.”

A fideszes EP-képviselő szerint a legújabb incidens miatt szükséges, hogy az ügyet napirendre tűzze a külügyminiszterek tanácsa, az általános ügyek tanácsa, valamint az őszi európai csúcstalálkozó is foglalkozzon vele.

Kiemelte:

„Az ukránok az egyik oldalról az Európai Unió tagjai akarnak lenni, benyújtották a tagfelvételi kérelmüket, és a csatlakozási tárgyalások felgyorsítását sürgetik, másik oldalról Ukrajna épp azt a ‘klubot’ támadja katonailag, amelybe felvételt akar nyerni.”


Ez szerinte azt jelenti, hogy „az unió energiabiztonságát szolgáló infrastruktúra elleni katonai támadás nem más, mint Európai Unió ellen intézett katonai támadás”, ezért le kell venni az ukrán csatlakozási folyamatot a napirendről.

„Nem csinálhat hülyét magából már ilyen mértékben Brüsszel, hogy csatlakozási tárgyalásokat folytat egy olyan országgal, amely ország nem rest az Európai Unió ellen katonai támadásokat indítani” – fogalmazott Deutsch Tamás.

Műsorvezetői kérdésre válaszolva hozzátette: függetlenül attól, hogy az egyes tagállamokban milyen összetételű kormány van hatalmon, Brüsszelnek ki kell állnia a közösség energiabiztonsága mellett. Ha pedig egy harmadik ország katonai akciót hajt végre az ezt szolgáló infrastruktúra ellen, az Európai Uniónak egyértelműen és határozottan kell reagálnia.

Az ellenzéki pártok és Brüsszel kapcsolatáról szóló kérdésre Deutsch így válaszolt: a Tisza Párt és a Demokratikus Koalíció „a lehető leghatározottabban ukránpárti álláspontot képvisel”. Szerinte ezek a pártok minden alkalommal Ukrajna mellé állnak, amikor feszültség alakul ki Budapest és Kijev között, és „nincs olyan kérdés, amelyben a magyar érdek mellett állnának ki.”

Zárásként azt mondta:

„Egyetlenegy alkalommal, még egy félmondat erejéig sem fogalmaztak meg az ukrán akciót elítélő álláspontot, és láthatóan direkt és indirekt eszközökkel támogatják Ukrajnát és Zelenszkijéket, ezzel szemben Orbán Viktor és a kormánypártok továbbra is kiállnak a magyar érdekek mellett.”

Borítókép: Budapest, 2025. július 17. Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke (k), Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke (háttal, j) a kínai Csengtuban 2025. augusztus 7. és 17. között sorra kerülő Világjátékokra utazó magyar csapat fogadalomtételén július 17-én. MTI/Lakatos Péter


  • Feszültség a Városházán: a parkolási bevételek miatt kérte számon Karácsony Gergelyt Baranyi Krisztina
    Komoly vita alakult ki csütörtök délelőtt Karácsony Gergely főpolgármester és több budapesti kerületi polgármester között. A konfliktus hátterében a főváros pénzügyi helyzetének rendezéséről készülő kormány–főváros megállapodás áll, amelynek egyik tervezett eleme szerint a kerületek parkolási bevételei részben vagy egészben a fővároshoz kerülhetnének. A VI., VII., VIII., IX. és XIV. kerület polgármesterei csütörtök délelőtt rendkívüli sajtótájékoztatót
  • Hazaengedték Őrsi Gergelyt – megszüntette letartóztatását a bíróság
    Négy hónap után megszüntette Őrsi Gergely, Budapest II. kerületének polgármestere letartóztatását a bíróság. A polgármester kedd este már otthonából jelentkezett be. A Fővárosi Törvényszék szeptember 29-én megszüntette Őrsi Gergely letartóztatását. A döntéssel egyidejűleg azonban bűnügyi felügyeletet rendeltek el, és nyomkövető eszköz alkalmazását is előírták. A II. kerület polgármestere kedd este közösségi oldalán jelezte, hogy hazaért.
  • Lakatos Márk ügye: lezárult a nyomozás egyik fontos szála – nem lett gyanúsított
    Közel két év telt el azóta, hogy súlyos állítások kerültek nyilvánosságra Lakatos Márkkal kapcsolatban. Akkor az MR3-on mi is beszámoltunk arról, hogy Nagy Ervin kiállt harminc éve ismert barátja mellett, de nem azt mondta, hogy tudja, mi történt. Éppen ellenkezőleg: azt kérte, várják meg a nyomozás végét, és hozzátette, hogy amennyiben bebizonyosodik, hogy Lakatos bűncselekményt
  • Jehova Tanúi nyári kongresszussorozata közel 30 ezer résztvevőt vonzott
    A kongresszusok országszerte több tízezer embert szólítottak meg, és rámutattak a Biblia gyakorlati útmutatásának értékére. Egy olyan időszakban, amikor sokak számára elérhetetlennek tűnik a boldogság, Jehova Tanúi minden érdeklődőt meghívtak az „Örökké boldog lehetsz!” témájú világméretű kongresszussorozatukra. Az ingyenes, háromnapos program azt járta körül, hogyan segíthetnek a Biblia gyakorlati alapelvei a tartós boldogság elérésében. Magyarországon
  • Hamis márkajelzésű ruhákat és csempészcigarettát foglalt le a NAV
    Jövedéki törvénysértés, költségvetési csalás és az iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indult eljárás egy hamis márkajelzésű ruhákat és csempészcigarettát szállító bolgár kisbusz vezetője ellen – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bevetési igazgatósága kedden az MTI-vel. Közel 17 millió forint értékű hamis ruházati terméket és 1415 doboz adózatlan cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Gasztronómia

  • Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal

    Megosztom4 főre 70–80 perc Közepes nehézség A brassói aprópecsenye a magyar házias konyha egyik kedvelt fogása. Ez a változat sertéscombból készül, borssal, pirospaprikával, sóval, kakukkfűvel, vöröshagymával és fokhagymával fűszerezve. A szaftos hús és a pirított burgonya mellé párolt rizs és karfiol kerül, így igazán tartalmas ebédet kapunk. Hozzávalók – 4 személyre A brassóihoz: A körethez: A(z) Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Tejszínes-mustáros csirkemell fokhagymával

    MegosztomEgy kis trükk: a végén tegyél bele egy kiskanál magos mustárt is. Sokkal karakteresebb lesz a szósz. Ha savanykásabban szereted, néhány csepp citromlé is jót tesz neki. Megosztom A(z) Tejszínes-mustáros csirkemell fokhagymával bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Túrós csusza – ahogy én készítem

    MegosztomNincs túlbonyolítva, mert a túrós csuszának nincs is szüksége rá. Egyszerű étel. De ha jó az alapanyag és nem sajnáljuk róla a túrót meg a szalonnát, akkor nem is kell ennél több. Arold Péter Megosztom A(z) Túrós csusza – ahogy én készítem bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.