Home / Budapest / Első ajtós felszállás hétvégenként a 16-os, 16A és 116-os buszokra

Első ajtós felszállás hétvégenként a 16-os, 16A és 116-os buszokra

A Budapesti Közlekedési Központ a korábbi időszakok tapasztalatait értékelve a Várnegyedben közlekedő 16-os, 16A és 116-os buszokra vezeti be hétvégékre és ünnepnapokra az első ajtós felszállási rendet május 14-től, szombattól.

Az intézkedés kizárólag a hétvégi időszakra vonatkozik, munkanapokon továbbra is minden ajtót lehet felszállásra használni.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az első ajtós felszállási rendnek köszönhetően jóval könnyebb a jogosulatlanul utazók kiszűrése is, hiszen a járművezetők már az utazás megkezdése előtt ellenőrizni tudják a jegyeket és a bérleteket, illetve jelentősen javulhat az ügyfelek biztonságérzete is. Akinek szüksége van rá, a járművön is meg tudja vásárolni a jegyét. A BKK továbbra is azt tanácsolja ügyfeleinek, hogy jegyüket vagy bérletüket az utazás megkezdése előtt, a város számos pontján elérhető automatákból, pénztárakban, ügyfélközpontokban, viszonteladói partnereitől vagy az új BudapestGO alkalmazásban szerezzék be.

Az elmúlt időszakban Budapest több kerületében, számos járaton vezették be az első ajtós felszállási rendet. Az általános tapasztalatok szerint a bevezetés utáni napokban az ügyfelek megszokják az új rendet, így a felszállásra időben felkészülnek és az érintett járatok forgalma alapvetően zökkenőmentessé válik.

Az első ajtós felszállási rendről és az érintett fővárosi vonalakról bővebb tájékoztatás a BKK honlapján, ezen a linken olvasható.

Budapest 24 Az MR3.hu tagja

  • Megalakult a Fővárosi Diákközgyűlés
    by budapestihirek on 2025.12.17. at 20:33

    2025. december 8-án tartotta alakuló ülését a Fővárosi Diákközgyűlés , tagjai a Városháza dísztermében vehették át megbízóleveleiket Karácsony Gergely főpolgármestertől. A testület létrejött egy több hónapon át tartózási folyamat előzte meg. A budapesti középiskolák diákjai a 7–12. évfolyamról saját diákönkormányzatukon vagy kerületi ifjúsági szervezetükön keresztül jelentkezhet képviselőjelöltnek, illetve a választótestületbe. A választások lebonyolításában a kerületi The post Megalakult a Fővárosi Diákközgyűlés appeared first on Budapest 24.

  • Balázs Péter – Emlékezetes búcsú a magyar színház nagy öregjétől
    by budapestihirek on 2025.12.17. at 20:30

    Ma reggel elhunyt Balázs Péter, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező és korábbi színházigazgató – 82 éves korában. A szolnoki Szigligeti Színház közössége közölte a gyászhírt. A társulat mély fájdalommal búcsúzik „szeretett egykori igazgatójától, barátunktól és példaképünktől”. Életút: a színész, akinek neve összefonódott a magyar színházzal Balázs Péter 1943. március 5-én született Budapesten egy The post Balázs Péter – Emlékezetes búcsú a magyar színház nagy öregjétől appeared first on Budapest 24.

  • Kőbánya-Kertváros – a Városszéli telep története
    by budapestihirek on 2025.12.14. at 10:11

    Egy különleges fejezet Budapest szociális lakásépítésének múltjából. Ha valakinek ismerősen csengenek olyan utcanevek, mint Sulyom, Vörösfenyő, Legényrózsa, Szellőrózsa, Hárslevelű, Lángvirág, Bársonyvirág, Rézvirág, Köszméte, Borsika, Bojtoska vagy Vadszőlő, akkor nagy valószínűséggel a Kőbánya peremén kialakított egykori Városszéli telepre gondol. Ez a terület a Jászberényi út mellett, Budapest akkori határán jött létre 1933 és 1936 között, a The post Kőbánya-Kertváros – a Városszéli telep története appeared first on Budapest 24.

  • Orbán Viktor – „Nem mindenről beszélhetek”
    by budapestihirek on 2025.12.01. at 13:19

    „Nem mindenről beszélhetek”. Így rejtélyeskedett Orbán Viktor a DPK hétvégi pacifista gyűlésén a moszkvai tárgyalásokkal kapcsolatban. De közben az oroszok megerősítették, hogy egy különös üzlet ügyében utazott a magyar delegáció Putyinhoz. Mit machinál a miniszterelnök Moszkvában? Budapest/Moszkva, MR3.hu – Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Moszkvába utazott, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott megbeszélést. A találkozóról a The post Orbán Viktor – „Nem mindenről beszélhetek” appeared first on Budapest 24.

  • Súlyos tűzvész pusztított Hongkong Tai Po kerületében – videóval
    by budapestihirek on 2025.11.28. at 12:07

    Súlyos tűzvész pusztított Hongkong Tai Po kerületében egy lakótorony-komplexumban, ahol a lángok rövid idő alatt több épületre is átterjedtek. A tűz gyors terjedését jelentősen elősegítette a felújítás alatt álló épületeken használt bambuszállványzat és gyúlékony védőháló, valamint a nem megfelelő tűzbiztonsági körülmények. A tragédiának számos halálos áldozata és sérültje van, több száz lakót kellett evakuálni, sokan The post Súlyos tűzvész pusztított Hongkong Tai Po kerületében – videóval appeared first on Budapest 24.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Gasztronómia

  • Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni

    MegosztomKülönleges gimnáziumi nyílt napot tart november 22-én, szombaton a budapesti Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont – az olasztanításba közös pizzakészítéssel kóstolhatnak bele a diákok és szüleik, a matematikatudásukat egy szabadulószobában tehetik The post Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni appeared first on Mit főzzek ma?.

  • „World of Nobu” Budapest

    MegosztomIdén ősszel különleges mérföldkőhöz érkezik a hazai gasztronómia egyik legkiemelkedőbb szereplője: 15 éves a NOBU Budapest! A Michelin-ajánlott étterem október 3-án és 4-én két exkluzív „World of Nobu” Omakase vacsorával, The post „World of Nobu” Budapest appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Rakott kelkáposzta darált pulykahússal (tejföl nélkül)

    MegosztomRakott kelkáposzta darált pulykahússal (tejföl nélkül) 4 adaghoz 🛒 Hozzávalók: 👩‍🍳 Elkészítés lépésről lépésre: 1. A rizst előfőzzük 2. A kelkáposztát előkészítjük 3. A húsos ragu elkészítése 4. Rétegezés 5. The post Rakott kelkáposzta darált pulykahússal (tejföl nélkül) appeared first on Mit főzzek ma?.