2014 óta Az Orbán-kormány több száz milliárd forintot vert el arra, hogy vasbetonból újraépítse a dualizmuskori, historizáló királyi palotanegyedet a budai Várban. Az építkezések még javában zajlanak, de a Magyar-kormány már jelezte, hogy nem költözik, tehát nem a Miniszterelnökség fogja használni a Karmelitát és a Vöröskereszt egykori székházát. Egyelőre senki sem tudja, mire lesz jó a rengeteg közpénzből felhúzott álkorhű vasbeton épület.
A Budai Vár körüli vita valójában nem csak építészeti kérdés. Arról szól, hogy mit tekintünk „eredeti” Magyarországnak: a középkori királyi központot, a Habsburg-kori reprezentatív palotát, vagy a háború utáni szocialista átépítést. A mostani rekonstrukciók mögött ezért egyszerre van jelen történelem, politika, identitás és műemlékvédelem.
A jelenlegi nagy rekonstrukciós hullámot a harmadik Orbán-kormány indította el. A „Nemzeti Hauszmann Terv” néven meghirdetett programról szóló kormányhatározat 2014-ben jelent meg, majd ebből nőtt ki a ma ismert Nemzeti Hauszmann Program. A cél hivatalosan az volt, hogy a Budai Vár visszakapja azt az arculatát, amelyet Hauszmann Alajos építész tervei alapján a XIX–XX. század fordulójára nyert el.
A mai viták egyik kulcsa, hogy sok most „felújítottként” emlegetett épület valójában nem felújítás, hanem rekonstrukció. Magyarul: nem megmaradt épületet restaurálnak, hanem korabeli tervek, fotók és dokumentációk alapján újraépítenek. Ilyen volt például a Lovarda, a Főőrség, a József főhercegi palota vagy a Vöröskereszt-székház. Több ilyen épület a második világháborúban megsérült ugyan, de nem feltétlenül vált teljesen menthetetlenné. A háború után azonban az akkori kommunista kultúrpolitika sok esetben inkább lebontotta őket.
Ez az egyik legfontosabb történelmi törésvonal.
A Budai Vár ugyanis 1945 után nem egyszerűen „megsérült”, hanem ideológiai átformáláson is átesett. Az ostrom alatt a palota súlyosan károsodott, belső terei kiégtek, több kupola és tetőszerkezet megsemmisült. A későbbi kommunista vezetés viszont nem a történelmi királyi reprezentáció helyreállítását akarta. A palotából állami-kormányzati funkciójú, leegyszerűsített modern épületegyüttest kívánt kialakítani. Emiatt számos dísztermet, historizáló homlokzati elemet és kupolarészletet eltüntettek.
A mai rekonstrukció támogatói szerint ezért nem „hamis múltgyártás” zajlik, hanem annak helyreállítása, amit a háború utáni rendszer tudatosan pusztított el. Az ellenzők viszont azt mondják: egy 2020-as években újra felhúzott épület már nem eredeti műemlék, hanem történelmi díszlet.
A vita különösen érdekes, ha mélyebbre megyünk a Budai Vár történetében.
Maga a vár eredetileg nem úgy nézett ki, mint ma. A tatárjárás után IV. Béla kezdte el kiépíteni a Várhegy erődített települését a XIII. században. Akkor még elsősorban katonai és védelmi funkciója volt. A korai budai vár egy középkori erődített város volt falakkal, tornyokkal és viszonylag egyszerű királyi rezidenciával.
A „feudalizmus idején” — leegyszerűsítve a középkori magyar királyság évszázadai alatt — fokozatosan nőtt az épületegyüttes. Luxemburgi Zsigmond idején európai rangú királyi központtá kezdett válni. Mátyás király korában pedig reneszánsz palotává alakult, amelyet korabeli leírások Európa egyik legfényűzőbb uralkodói központjaként emlegettek. Ekkor jelentek meg a díszudvarok, loggiák, reprezentatív termek és az itáliai mintákat követő reneszánsz elemek.
A török korban a vár katonai erőddé vált, majd az 1686-os ostrom szinte teljes pusztítást okozott. A mai barokk alapkarakter nagyrészt a Habsburg-korszak újjáépítéséből származik. A XIX. század végén Ybl Miklós és később Hauszmann Alajos monumentális királyi palotává bővítette az együttest. A legtöbb ma visszaépített elem valójában ebből a dualizmus kori, historizáló-neobarokk korszakból származik, nem a középkorból.
Ez fontos különbség: amikor ma „a régi Budai Vár visszaépítéséről” beszélnek, többnyire nem Mátyás király várát rekonstruálják, hanem a Monarchia kori reprezentatív királyi központot.
A témában sokat idézett videók és elemzések — köztük az általad linkelt YouTube-anyag is — gyakran arra mutatnak rá, hogy a jelenlegi rekonstrukció egyszerre történelmi helyreállítás és identitáspolitikai projekt. A Budai Vár mindig annak a korszaknak az önképét tükrözte, amelyik éppen átformálta: középkori királyi központ, török erőd, Habsburg-palota, kommunista állami központ, majd nemzeti reprezentációs tér. A mostani átépítések ebbe a több mint hétszáz éves folyamatba illeszkednek bele.
