Karácsony elfogadta a Kúria döntését és elfoglalja a széket a fővárosban – írja a Budapest 24.

Karácsony Gergely Budapest régi/új főpolgármestere, bár úgy véli csalások történtek a választások alatt, elfogadja a Kúria döntését és átvette a megbízólevelet.

Néhány napja, még indítványozta, hogy új főpolgármesteri választásokat írjanak ki Budapestre, ehhez azonban vissza kellett volna lépnie.

A Kúria döntését Facebook oldalán a következő bejegyzéssel fogadta el:

„A Kúria helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság döntését, amelynek értelmében a következő öt évben is én leszek Budapest főpolgármestere. Természetesen elfogadom a független magyar bíróság döntését.

Érdemes azonban még egyszer felidézni azt az utat, amely a mai, végleges eredmény kialakulásához vezetett. „És sikerült?” – kérdezte örökbecsű mondatában a kormányszóvivő, amikor egy balul elsült galádságukról kérdezték. A főpolgármester-választást is próbálták elcsalni – csak épp ez se sikerült.

Azzal kezdték, hogy az ellenzéki szavazók összezavarásának szándékával egy napra tették az európai parlamenti és az önkormányzati választást. Aztán az utolsó pillanatban megváltoztatták a Fővárosi Közgyűlés megválasztásával kapcsolatos szabályokat, holott korábban ők maguk is elismerték, hogy ez ellentétes a legalapvetőbb jogállami elvekkel. Gondosan ügyeltek arra, hogy a legapróbb részletek is az Orbán-kormány egykori államtitkárának, Vitézy Dávidnak kedvezzenek.

Ravasz stratégiával két főpolgármester-jelöltet is indítottak. A hivatalos fideszes jelöltnek csak az volt a feladata, hogy létével hitelesítse a valódi fideszes jelöltet az ellenzéki szavazók előtt, majd az utolsó lehetséges pillanatban visszalépjen a javára. Fel voltak háborodva, ha valaki szóvá tette, hogy összejátszanak és a hazugságaik hangoztatására ketten együtt csaknem tízszer annyit költöttek a közösségi médiában, mint én a saját kampányomra. Szentkirályi utolsó pillanatban való visszalépésével kiderült az igazság, de kevés idő volt arra, hogy az minden választópolgárhoz eljusson. De még így sem sikerült nyerniük.

Megpróbálkoztak hát a szavazatok újraszámolásával. Ennek elrendeléséhez semmilyen jogszabály adta feltétel nem teljesült, a javarészt a Fidesz szavazatszámlálóitól származó nyilatkozatok többségéről pedig utólag kiderült, hogy valótlanságot állítottak. Az NVB által elrendelt újraszámolás végrehajtása pedig olyan kaotikus volt, amely nem biztosította a legalapvetőbb jogállami garanciákat sem. Nem vádolok senkit tudatos választási csalással, az azonban mégiscsak különös, hogy a fideszes polgármesterek által irányított kerületben az érvénytelen szavazatokhoz arányosítva közel két és félszer (!) annyi új Vitézy-szavazatot találtak, mint az ellenzéki kerületekben.

A választási folyamat átláthatatlansága miatt még azt is vállaltam volna, hogy az egész városban ismételjük meg a főpolgármester-választást, immár mentesen minden politikai és jogi manipulációtól. A Kúria jogerős döntése azonban ezt a vitát lezárta. A főpolgármesterségről természetesen nem mondok le, mondjanak le azok, akik félre akarták vezetni a budapestieket és akik képtelenek voltak egy tisztességes újraszámlálást levezényelni.

Köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott, és ezzel arra biztatott, hogy folytassuk a zöld, szolidáris és szabad Budapest építését. És köszönöm azoknak is, akik nem rám szavaztak, mert ezzel arra biztattak, hogy dolgozzunk még jobban!”

Címlapfotó: Facebook

  Közölte Putyin, mikor dobják le az atombombát

    Szólj hozzá

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .