Főoldal / Budapest / Jól halad a Lánchíd felújítása, kiszállították az új acélszerkezet első két tábláját

Jól halad a Lánchíd felújítása, kiszállították az új acélszerkezet első két tábláját

Kiszállították az új acélszerkezet első két tábláját, amelyek egyenként csaknem olyan hosszúak, mint egy városi szóló autóbusz. A hatalmas elemeket hamarosan a Lánchíd közepébe építik be.

Az új acél pályatáblákat Csepelen gyártották, és szerda hajnalban közúton, különleges útvonalengedéllyel érkeztek meg a Lánchídhoz. A helyszínre szállított elemeket üzemi körülmények között már ellátták az alapozó festékréteggel, a beépítésük után pedig még két réteget visznek fel rájuk.

Az elöregedett vasbetonpályát váltó, trapézbordákkal merevített – úgynevezett ortotróp – acélszerkezet jelentősen könnyebb az elődjénél, ezért jobban kombinálható a régi hídszerkezettel. A híd felújításához csaknem száz acél pályatáblára van szükség. Ezek beépítése ütemezetten követi a bontást és a Lánchíd megmaradó acélszerkezeteinek javítási, illetve korrózióvédelmi munkáit.

Folyamatosan és ütemezetten haladnak a munkák


A Lánchíd felújítását a Duna fém- és lőszermentesítésével kezdte meg májusban a kivitelező A-Híd Zrt. Ezt követően a pesti oldalon felállították a toronydarut, átépítették a Clark Ádám teret, közben elkészült az átkelő függesztett állványzata. Június 16-án teljesen lezárták a hidat a forgalom elől. Másfél héttel később a fém- és lőszermentesítés lezárásaként egy török kori ágyúgolyót emeltek ki a víz alól, július elejére pedig a budai oldalon is összeszerelték a toronydarut. A híd pályaszerkezetének bontása július közepén kezdődött.

A Lánchíd felújítása 2023-ra készül el. A korszerűsítéssel kapcsolatos hírek, információk és aktualitások a www.lanchid.hu oldalon folyamatosan nyomon követhetők.

Még több fotó a bkk.hu oldalán

Gasztronómia

  • Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak

    MegosztomA kiegyensúlyozott étrend kialakítása több egy rövid fogyókúránál. Az étkezési szokások, a mozgás és a pihenés együtt alakítják életmódunkat. A cél olyan változtatások bevezetése, amelyeket hosszabb távon is meg tudunk tartani. Sokan akkor kezdenek foglalkozni az étkezésükkel, amikor a mérleg többet mutat a megszokottnál, vagy emésztési panaszaik jelentkeznek. Ilyenkor könnyű gyors eredményt ígérő diétákhoz fordulni. A(z) Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal

    Megosztom4 főre 70–80 perc Közepes nehézség A brassói aprópecsenye a magyar házias konyha egyik kedvelt fogása. Ez a változat sertéscombból készül, borssal, pirospaprikával, sóval, kakukkfűvel, vöröshagymával és fokhagymával fűszerezve. A szaftos hús és a pirított burgonya mellé párolt rizs és karfiol kerül, így igazán tartalmas ebédet kapunk. Hozzávalók – 4 személyre A brassóihoz: A körethez: A(z) Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Tejszínes-mustáros csirkemell fokhagymával

    MegosztomEgy kis trükk: a végén tegyél bele egy kiskanál magos mustárt is. Sokkal karakteresebb lesz a szósz. Ha savanykásabban szereted, néhány csepp citromlé is jót tesz neki. Megosztom A(z) Tejszínes-mustáros csirkemell fokhagymával bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.