Lázár János Facebook posztjában a debreceni ivóvíz hálózat felújításáról írt, de közben odaszúrt Mészáros Lőrincnek is.
Na akkor öntsünk tiszta (debreceni) vizet a pohárba!
A kormány támogatja és megvalósítja Debrecen ivóvízhálózatának fejlesztését úgy, hogy mellette megálljt parancsol a nyerészkedő, állami beruházásokon meggazdagodni akaró vállalkozóknak. A fejlesztés korábbi közbeszerzése eredménytelen lett, mert a nagyétkű, az árakat csak felfelé hajtó kivitelezők az indokoltnál jóval magasabb áron vállalták volna a munkát. Márpedig az ivóvíz létszükséglet, nem engedjük hogy bárki ezzel keresse meg az extra profitját! Új közbeszerzést írunk ki, hogy reális áron fejlesszük és újítsuk meg Debrecen ivóvízhálózatát. Ez a helyiek és Magyarország érdeke! A kormány támogatásával így Debrecen Európa harminc legnagyobb gazdasági központja közé léphet és az ország társfővárosa lesz!
Az Átlátszó írta meg a napokban, hogy a kormány maximum bruttó harminchatmilliárd forintot szánt a város vízfejlesztésére, de a legolcsóbb ajánlat is meghaladja a bruttó negyvenhétmilliárdot – amit nem más, mint a felcsúti milliárdos cége, a Mészáros és Mészáros Kft. tett.
- Fogyasztói tájékoztató: Termékvisszahívás határérték feletti növényvédőszer-maradék miatt
- Sürgős eljárásban vizsgálja a Velencei Bizottság Sulyok Tamás ügyét
- Mit keresett itt Ruslan?
- Facebook hirdetéskezelés: Miért égeti a pénzét, ha csak a „Kiemelés” gombot használja?
- La Femme International Film Festival Europe – első Magyarországon megrendezett nemzetközi női filmfesztivál



















