A magyar-francia nukleáris együttműködés erősítése kritikus fontosságú, ugyanis ez alapvető bástyája lesz hazánk energiabiztonságának az elkövetkezendő években – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Párizsban.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a francia ipar- és energiaügyi miniszterrel, Marc Ferraccivel folytatott megbeszélését követően kijelentette, hogy a két ország együttműködésének legstratégiaibb területe a nukleáris energia melletti kiállás.
Rámutatott, hogy a gazdasági növekedés, az ipar energiaigénye és a klímaváltozás miatt az eddigieknél jóval nagyobb mennyiségű elektromos áramra lesz szükség a világban az elkövetkezendő időszakban.
„Ezt a drasztikusan megnövekedő elektromosáram-igényt környezetkímélő, megbízható, olcsó módon csak a nukleáris energiával lehet kiszolgálni Ezért Magyarország és Franciaország is egy racionális, józan észre alapuló energiapolitikát folytatva elutasít minden nyomást és negatív diszkriminációt a nukleáris energiával szemben”
– mondta.
Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy Franciaország Európa vezető atomenergia-termelője, a francia nukleáris ipari vállalatok a világ legmagasabb technológiai színvonalát képviselik, így Magyarországnak érdeke az eddigieknél is szorosabb együttműködés ezen a téren.
„És ebben a tekintetben a franciák is ugyanezt akarják. A paksi beruházás során a Framatome fogja szállítani az erőmű irányítástechnikai rendszerét, emellett pedig az új erőmű turbináinak gyártását is egy nagy francia vállalat végzi” – tudatta.
„Ezeknek a turbináknak a gyártása elindult már Franciaországban, így a francia-magyar nukleáris együttműködés egy alapvető bástyája lesz az elkövetkezendő évek magyar energiabiztonságának. Az új paksi atomerőmű minél gyorsabb megépítése garantálja a magyar energiaellátás biztonságát és azt, hogy Európa legalacsonyabb rezsiköltségeit tudjuk fenntartani a magyar emberek, a magyar családok számára”
– folytatta.
„Ebből a szempontból tehát a magyar-francia nukleáris együttműködés fokozása abszolút mértékben kritikus fontosságú”
– tette hozzá.
Borítókép: Párizs, 2025. július 24. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Párizsban, ahol francia nagyvállalatok vezetőivel egyeztetett 2025. július 24-én. MTI/KKM
- A keresés új nyelve: miért számítanak a hivatkozások az MI korában?Aki ma információt keres, gyakran már nem tíz kék linket böngész végig, hanem egy összefoglaló válaszból indul tovább. A változás alapvető kérdést vet fel: hogyan maradhat megtalálható egy kisebb honlap az új környezetben?
- Független közmédia, nem független jelölt – Császár Attila különös visszatéréseNehéz volna jobb jelképet találni a közmédia körüli bizalmi válságra annál, hogy a függetlenség védelmére létrehozott testületbe olyan jelölt érkezett, aki saját bevallása szerint nem független.
- Miért pénzkidobás rossz helyen hirdetni? A releváns online megjelenések jelentőségeAz online hirdetések világában nem az a legfontosabb, hogy hány helyen jelenik meg egy vállalkozás reklámja, hanem az, hogy valóban eléri-e a potenciális ügyfeleit. A válogatás nélküli hirdetés, a nem megfelelő weboldalakon elhelyezett reklám és a gyenge minőségű linképítés sok esetben csak felesleges kiadást jelent, miközben a várt üzleti eredmény elmarad. A hatékony online marketinghez
- Rejtélyes hűtőbotrány: az amerikai hadseregnél kezdődött, majd Franciaországban tömegesen jelentkezett a problémaElőbb az amerikai katonai bázisokon mentek tönkre rejtélyes körülmények között a fagyasztott élelmiszerek, majd hetekkel később Franciaországban több száz szupermarket hűtőrendszerét érte kibertámadás. A két ügy közötti hasonlóság már a Pentagon figyelmét is felkeltette. Vajon ugyanazok állhatnak mindkét eseménysorozat mögött? A történet egyik legérdekesebb részlete az időrend. Miközben októberben a francia szupermarketekben történt tömeges hűtőmeghibásodások
- Kamerás csővizsgálat – lássuk, mi okozza a problémát!Visszatér a dugulás, lassan folyik le a víz, vagy tisztítás után is jelentkezik a probléma? Kamerás csővizsgálattal belülről is megvizsgálhatom a hozzáférhető lefolyó- és csatornaszakaszokat, így könnyebb feltárni a panasz okát. A csőbe vezetett kamera megmutathatja a lerakódásokat, az elakadást okozó idegen tárgyakat, valamint a látható csősérüléseket és illesztési hibákat. Ez különösen hasznos, ha ugyanazon





















Egy hozzászólás
Ez most komoly?