Home / Közlemények / Erre különösen figyelni kell új cég alapításakor

Erre különösen figyelni kell új cég alapításakor

Budapest, 2025. október 8. – A Pest Vármegyei Főügyészség az elmúlt évben 28 újonnan alapított cég esetében kezdeményezett törvényességi felügyeleti eljárást a bíróságnál a cégkapu elérhetőség hiánya miatt.

Az e-kereskedelem és az elektronikus kommunikáció világában a cégek számára különösen fontos az internet alapú elérhetőség. A digitális gazdasági környezetben az információ közlés gyorsasága elengedhetetlen. Ez feltétele a versenyképességnek, csökkenti a költségeket, és nem utolsó sorban biztosítja a hivatalos szervekkel történő ügyintézést. Mindemellett a hivatalos elektronikus elérhetőség – melyet a cégek számára az ún. cégkapu biztosít – egyben jogi kötelezettség is.

A vonatkozó jogszabályok értelmében – szűk körű kivétellel – az ügyfélként eljáró gazdálkodó szervezetek elektronikus ügyintézésre kötelesek számos állami szerv előtt (kormányhivatalok, járási hivatalok, önkormányzatok, jegyzők, adóhatóságok, stb.). A hivatalos elektronikus elérhetőség megléte ezért kötelező, amely egyben a cégbíróságok által nyilvántartott adat.

A gazdálkodó szervezetek a létrejöttüket követő nyolc napon belül kötelesek bejelenteni az ún. Rendelkezési Nyilvántartásba az elektronikus kapcsolattartásra szolgáló hivatalos elérhetőségüket, amely kötelezettségüknek a bejegyzésükre szolgáló nyilvántartásba történő bejelentéssel is eleget tehetnek. Ez az adat kerül be a cégbírósági nyilvántartásba is.

Ha azonban a cég a bejelentési kötelezettségének nem tesz eleget, akkor működése törvénysértő, amely miatt bírósági törvényességi felügyeleti eljárás indulhat vele szemben.

A törvényességi felügyeleti eljárás megindítása esetén a cégbíróság felhívja a céget a törvénysértő állapot megszüntetésére. Ha az eljárás eredménytelen, a cégbíróság a céget eltiltja a további működéstől, egyben megszűntnek nyilvánítja, és kezdeményezi a cég felszámolását, vagy elrendeli a kényszertörlési eljárást.

A közérdekvédelmi feladatokat ellátó Pest Vármegyei Főügyészség 28 cég esetében állapította meg egy éven belül, hogy nem rendelkeznek hivatalos elektronikus elérhetőséggel (cégkapuval), illetve a cégnyilvántartás a cég hivatalos elektronikus elérhetőségére vonatkozó adatokat nem tartalmazott. A főügyészség ezekben az esetekben az illetékes törvényszék törvényességi felügyeleti eljárását kezdeményezte.

A fentiek elkerülése érdekében a cégkapu elérhetőség meglétét érdemes mindig időben ellenőrizni.

Kiadó: Pest Vármegyei Főügyészség


  • A legmagyarabb író kortárs szemmel – Két METU-oktató is díjazott a Jókai 200 pályázaton
    Kiemelkedő művészeti elismerésben részesültek a Budapesti Metropolitan Egyetem Vizuális Tanszékének oktatói: Gábor Imre Iván főiskolai docens I. helyezést, míg Wächter Ákos, a Képi ábrázolás óraadó oktatója III. helyezést ért el a „Jókai 200 – A legmagyarabb író” országos képzőművészeti pályázaton. A Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány fenntartásában működő Kertész Imre Intézet által
  • Kisgyereket akart szexuális cselekményre kényszeríteni – fotóval – a Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
    A Pest Vármegyei Főügyészség minősített szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy játszótéren lévő kisfiúval erőszakoskodott. A vádirat szerint a fiatal férfi – a bűnügy vádlottja – ismerősi viszonyban állt a bűnügy tizenkettedik életévét be nem töltött sértettjével. A kisfiú 2025 márciusában egy Vác melletti település sportpályáján játszott több kisgyerekkel,
  • Félretájékoztatások a fogyasztói panaszlehetőségekről
    A Pest Vármegyei Főügyészség tapasztalatai alapján egyre több esetben tájékoztatják félre a fogyasztókat arról, hogy panaszukkal hová fordulhatnak. Az ügyészség intézkedett az érintett vállalkozások felé a fogyasztói jogok védelme érdekében. Akár online, akár hagyományos vásárlásról ban szó, jogsértés esetén különböző lehetőségek állnak rendelkezésre a jogvita rendezése érdekében. Sok esetben azonban a megvásárolt áru vagy szolgáltatás
  • Büntetőeljárások tartásdíj nemfizetése miatt
    A Budakörnyéki Járási Ügyészség harmincnégy esetben kezdeményezte nyomozás elrendelését közérdekvédelmi jogkörében az elmúlt évben, azért mert az arra kötelezett szülők nem fizették meg a gyermekük után a tartásdíjat. Ha a szülők közötti életközösség megszűnik, és a gyermeket az egyik szülő gondozza, akkor a másik szülőre eső gyermektartás összegéről meg kell állapodni. Megegyezés hiányában erről a
  • Több kifogást is talált az ügyészség egy kisgyermekeket is fogadó falmászóteremnél
    A Pest Vármegyei Főügyészség kiemelt figyelmet fordít a gyermekek kapcsán is a fogyasztói jogok betartására. Az ügyészség ellenőrzése egy fiataloknak és kisgyermekeknek is sportolási lehetőséget biztosító cég szerződési feltételeiben több jogsértést tárt fel, ezért pert indított a céggel szemben a bíróságon. Az egészséges életmód része a rendszeres testmozgás. A gyermekek tekintetében kiemelt szempont, hogy mindez

Gasztronómia

  • Bögrés fánk

    Megosztom🧁 Hozzávalók (1 bögre = kb. 2,5 dl) 🥣 Elkészítés 🍩 Tálalás 💡 Tipp Ha akarod, adok: Megosztom The post Bögrés fánk appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Képviselőfánk

    Megosztom(90 perc: 6 adag) Hozzávalók: A fánkokhoz: A VANÍLIAKRÉMHEZ: A KRÉM TETEJÉRE: 3 dl habtejszín ELKÉSZÍTÉSE: Egy 3 literes fazékba 2 dl vizet öntünk és hozzáadjuk a zsírt, a csipet The post Képviselőfánk appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Tócsni recept

    MegosztomHozzávalók: (Opcionális: kevés majoránna vagy aprított petrezselyem) Elkészítés: A burgonyát meghámozzuk, majd finomra lereszeljük. Ha nagyon levet ereszt, a levét kissé kinyomkodhatjuk, de nem kell teljesen szárazra. Hozzáadjuk az összezúzott The post Tócsni recept appeared first on Mit főzzek ma?.