„Az ütemtervek szerint halad a tűzesetben nem érintett üzemegységek újraindítása, így csökkentett kapacitással újra elindulhatott az üzemanyag-termelés a Dunai Finomítóban”
– közölte a MOL kedd délelőtt. Hozzátették, hogy a tűz utáni kárfelmérés továbbra is zajlik, „tényfeltáró munkacsoport vizsgálja, hogy milyen helyreállítási munkákra lesz szükség”.
A tűz miatt a finomító AV3-as üzeme miatt hosszú időre, fél évre is kieshet a termelésből. A kieső kapacitás ugyanakkor több, 444-nek nyilatkozó forrás szerint is kifejezetten jelentős lehet. A MOL-csoportnak összesen évi 20,9 millió tonnás finomítói kapacitása van, ennek a legnagyobb részét a százhalombattai finomító 55 üzemből álló üzemrendszere jelenti.
- Megmutatta a tóépítőnek, hová ásta el az aranyat – 13,6 millió forint tűnt elHuszonkét aranytömböt ásott el egy somogyi nő, majd megmutatta a rejtekhelyet a kerti tó építőjének. Az arany eltűnt, a rendőrség gyanúsítottat hallgatott ki.
- Négy új, nagy teljesítményű hókotróval készül a télre a Magyar KözútNégy korszerű, többfunkciós tehergépkocsival bővült a Magyar Közút gépparkja. Az új Mercedes-Benz Arocs járművek már az idei téli szezonban részt vesznek a hóeltakarításban és a síkosságmentesítésben. A fejlesztés egy 24 munkagépet érintő, közel 12 millió eurós beszerzési program része – jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. Négy térségben állnak munkába az új járművek
- Helmut győzött: mától ismét megye a vármegyeWurstburgi Sajtóiroda tudósítója Wurstli Richárd jelenti a Kastélyból Hosszú évek következetes wurstburgi ellenállása után Helmut végre fellélegezhet. Magyarországon 2026. október 1-jétől hivatalosan ismét megyék vannak vármegyék helyett. Arról egyelőre nincs hitelt érdemlő információ, hogy a magyar jogalkotók a döntés előtt kikérték-e Helmut véleményét. A Wurstburgi Sajtóiroda szerint ez azonban mit sem von le az esemény
- Hatalmas pusztítást végzett a tűzvész Öskü és Hajmáskér térségében – helikoptereket is be kellett vetniKiterjedt, súlyos szabadtéri tűzvész keletkezett Öskü, Hajmáskér és Sóly térségében, ahol a száraz aljnövényzetben és erdősávokban felcsapó lángok végül mintegy 300 hektáros területet perzseltek fel. A tűz megfékezésén több vármegye hivatásos és önkéntes tűzoltói dolgoztak vállvetve, a nehezen megközelíthető helyszíneken pedig a Magyar Honvédség helikopterei is bekapcsolódtak az oltásba, több tucatnyi vízlebodásos fordulóval segítve a
- Újabb fájdalmas veszteség érte Székesfehérvár kulturális életét: elhunyt Jászai György, a Vörösmarty Színház elhivatott színpadmestereJászai György 2012 óta, közel másfél évtizeden át volt a székesfehérvári társulat kulcsfontosságú és mélyen megbecsült tagja. Munkája a háttérben a tervezéstől és a kivitelezéstől kezdve az előadások mindennapi, zökkenőmentes működéséig terjedt. Józan, megfontolt döntéseivel és műszaki precizitásával estéről estére azon dolgozott, hogy a színpadon minden a pontos helyére kerüljön. A színház hivatalos közleménye szerint





















