Főoldal / Életmód-Divat / Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni

Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezni

Különleges gimnáziumi nyílt napot tart november 22-én, szombaton a budapesti Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont – az olasztanításba közös pizzakészítéssel kóstolhatnak bele a diákok és szüleik, a matematikatudásukat egy szabadulószobában tehetik próbára, sőt élményfestésen is részt vehetnek.

A november 22-i nyílt nap a főigazgatói köszöntővel indul, ezt követik a színes műhelyfoglalkozások, amelyek közül szabadon választhatnak a diákok és szülők. Lesz olaszóra pizzasütéssel és -kóstolással, logikai szabadulószoba, kosárlabda- és röplabdamérkőzés, aerobikedzés, de becsatlakozhatnak az Osztozó nevű önismereti műhely foglalkozásába, élményfestésen vehetnek részt és tudományos érdekességekről is hallhatnak.

Az érdeklődők beszélgethetnek patronás diákokkal, ellátogathatnak a nőtörténeti szakkörre, megismerhetik az iskolát fenntartó Boldogasszony Iskolanővéreket, a messzebbről érkezők bejárhatják a kollégiumot, és az is kiderül, milyen nemzetközi élményeket szerezhetnek a gimnazisták az Erasmus-programban. A nyílt napot a Patrona énekkaros és zeneiskolás diákjai és tanárai zárják koncertjükkel. Regisztrálni az alábbi linken lehet: https://www.patrona.hu/hirek/gimnazium/nyilt-nap


Gasztronómia

  • Most kell a vízbe olaj, vagy nem? Ez itt a kérdés

    MegosztomKell olaj a vízbe tésztafőzéskor? Röviden: nem kell. Sőt, inkább ne tegyél bele. Miért nem jó az olaj? Sokan megszokásból öntenek egy kis olajat a főzővízbe, de ennek valójában nincs The post Most kell a vízbe olaj, vagy nem? Ez itt a kérdés appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Csütörtökön kezdődik az Országos Étterem Hét

    MegosztomCsütörtökön kezdődik és március 29-ig tart az Országos Étterem Hét elnevezésű rendezvény, amelynek során országszerte mintegy 250 étterem kínál többfogásos menüsorokat fix áron. A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az The post Csütörtökön kezdődik az Országos Étterem Hét appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Bögrés fánk

    Megosztom🧁 Hozzávalók (1 bögre = kb. 2,5 dl) 🥣 Elkészítés 🍩 Tálalás 💡 Tipp Ha akarod, adok: Megosztom The post Bögrés fánk appeared first on Mit főzzek ma?.