Nem igaz, hogy Raskó György agrárszakember idős emberek halálát akarja – közölte a Tisza Párt elnöke szombaton az MTI-vel.
Magyar Péter közleményében úgy fogalmazott: „a fideszes pofátlanságnak tényleg nincs határa”, a rogáni propagandagépezet most épp azzal a képtelenséggel támadja a Tisza Pártot, hogy Raskó György agrárszakember idős emberek halálát akarja. Ebből egy szó sem igaz. Raskó György nem mondott ilyet – hangsúlyozta.
A Tisza Párt elnöke azt írta:
„Raskó György sem jelöltje, sem tagja nem volt a Tisza Pártnak”, korábban az „MDF, a Fidesz és a Kisgazdapárt közös jelöltjeként választották meg országgyűlési képviselővé” és „Orbán Viktornak dolgozott 2000-ig”.
Magyar Péter a közleményben szavait a miniszterelnöknek címezve arról is írt, hogy szerinte Magyarországon szisztematikusan folyik az állami egészségügy és a nyugdíjasok elszegényítése, hiszen
„600 ezer nyugdíjas él szegénységben”, továbbá „kétmillió magyar van állandó háziorvosi ellátás nélkül és a magyar emberek több mint öt évvel rövidebb ideig élnek, mint az uniós átlag”.
A témáról Kocsis Máté is véleményt alkotott. Közösségi oldalán kommentálta Raskó kijelentését.
- Mi okozta az omiši tűzvészt? Több mint száz embert hallgattak meg, a gyújtogatást is vizsgálják
- Donald Tusk – Lengyelország folyamatos kapcsolatban áll a CIA vezetésével
- Hét év után kiszáll az ATV Mészáros Lőrinc reklámértékesítőjének portfóliójából
- Hogy is van ez? – 2026. szeptember 1-jétől önkéntes alapon igényelhetik az egyetemes szolgáltatásban ellátott lakossági és nem lakossági ügyfelek a dinamikus tarifát
- A lángok után Omišban – a pusztítás nyomai megmaradtak, de az élet nem állt meg


















