2023. január 1-jétől került be a munka törvénykönyvébe (Mt.) a szülői szabadság, mint újfajta távollét. Az eredeti szándék szerint ez a szabadságtípus lehetőséget biztosítana az apának is arra, hogy már az első időszakban több időt töltsön a gyermekével, bizonyos ideig ő (is) otthon legyen vele. Mivel azonban meglehetősen kevés jövedelem jár az említett időszakra, ez a lehetőség nem érte el a célját. Sokkal inkább egy szükség esetén elérhető lehetőségről van szó, mint valódi támogatásról. Cikkünkben bemutatjuk, mit jelent pontosan a szülői szabadság, és mire/mikor lehet használni.
A szülői szabadságnak alapvetően egyetlen feltétele van, hogy az adott munkaviszony legalább egy éve fennálljon [Mt. 118/A § (2) bekezdés].
A munkavállalót gyermeke hároméves koráig negyvennégy munkanap szülői szabadság illeti meg. Nem feltétel, hogy az egy éves munkaviszony a gyermek születése előtt kell, hogy meglegyen, fontos azonban, hogy ugyanazon munkáltatónál kell, hogy meglegyen a szükséges munkaviszony. Ha például munkahelyet váltott a munkavállaló a csed után a gyed alatt, elkezdett ott dolgozni, eltelt fél év, majd szeretné igénybe venni a szülői szabadságot, arra nem lesz lehetősége, csak az egy év letelte után. Figyelembe véve természetesen, hogy ezt a távollétet csak a gyermek hároméves koráig lehet igénybe venni.
Nem vonatkozik a szülői szabadságra, hogy az esedékesség évében kell kivenni, valamint munkaviszony megszűnéskor sem lehet megváltani. Ha munkahelyet vált valaki, akkor rákerül a kilépő lapjára, hogy mennyi szülői szabadsággal rendelkezik még.
Ez alapvetően egy lehetőség, nem kötelező kivenni, nem kötelező élni vele. Munkavállalóról beszél a jogszabály, tehát akár az anya, akár az apa is élhet ezzel a lehetőséggel. A 44 nap nem összesen értendő, hanem külön-külön vonatkozik az apára és az anyára. Ha tehát az anya esetleg élt ezzel a szabadsággal, akkor az apának még mindig fennáll a lehetősége, hogy ő is távol legyen a munkahelyén a gyermeke miatt.
Fontos kiemelni, hogy a szülői szabadság is olyan távollét, amelynek ideje alatt a munkaviszony felmondással nem szüntethető meg, tehát felmondási tilalom vonatozik rá.
- Bach-virágcseppek és lelki egyensúly – életmód-tanácsadás nyitott gondolkodásúaknakVannak időszakok, amikor az ember nem betegnek érzi magát, hanem elakadtnak. Haragot cipel, sérelmeket forgat magában, nem tud elengedni, fél a döntésektől, szégyent érez, irigységgel küzd, vagy egyszerűen csak azt érzi: nincs ereje változtatni. Ilyenkor sokan keresnek olyan kiegészítő módszert, amely segít megállni, ránézni az érzésekre, és újra megtalálni a belső irányt. A Bach-virágcseppeket sokan
- Újabb fájdalmas veszteség érte Székesfehérvár kulturális életét: elhunyt Jászai György, a Vörösmarty Színház elhivatott színpadmestereJászai György 2012 óta, közel másfél évtizeden át volt a székesfehérvári társulat kulcsfontosságú és mélyen megbecsült tagja. Munkája a háttérben a tervezéstől és a kivitelezéstől kezdve az előadások mindennapi, zökkenőmentes működéséig terjedt. Józan, megfontolt döntéseivel és műszaki precizitásával estéről estére azon dolgozott, hogy a színpadon minden a pontos helyére kerüljön. A színház hivatalos közleménye szerint
- Elhunyt Bonnie Tyler – Családi közleményben tudatták a rocklegenda halálhírétÉletének 75. évében elhunyt Bonnie Tyler, a pop-rock történelem egyik legkarakteresebb hangú énekesnője. A Total Eclipse of the Heart, a Holding Out for a Hero és az It’s a Heartache című világslágerek walesi sztárjának halálhírét a hivatalos weboldalán megjelent közleményben tudatta a családja. „Bonnie családja és csapata összetört szívvel jelenti be, hogy Bonnie múlt éjjel
- Nem kapott támogatást a Mi Hazánk közmédia-jelöltje: Horváth P. András lett az átmeneti vezetőAz Országgyűlés Művelődési Bizottsága döntött a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA átmeneti vezetéséről. Bár a Mi Hazánk Mozgalom a több évtizedes rádiós és szakmai tapasztalattal rendelkező Virághalmy Saroltát javasolta a posztra, a testület többsége végül elutasította a jelölést, és a Tisza Párt által állított Horváth P. Andrásnak szavazott bizalmat. Leszavazták a Mi Hazánk
- Nem jött össze: érdektelenségbe fulladt az MTVA elé szervezett tiltakozásNem lett tömegjelenet az MTVA Kunigunda úti székháza előtt meghirdetett tiltakozásból. A közmédia hírszolgáltatásának leállítása után ugyan próbáltak demonstrációt szervezni az épület elé, de a helyszíni képek és beszámolók alapján a megmozdulás látványosan gyenge részvétel mellett zajlott. A helyszínen nem tömeg gyűlt össze, hanem mindössze néhány ember álldogált az épület előtt. A tüntetésnek inkább volt






















