A MOB határozott álláspontja, hogy a nő nő, a férfi férfi és ez így van jól. A sportban mindenképp. Közleményben állt Hámori Luca öklöző és a női ökölvívásban történtek miatt, ezt most változtatás nélkül közöljük.
„A Magyar Olimpiai Bizottság minden körülmények között a magyar olimpikonok oldalán áll, és ebben az esetben is mindent megtesz a magyar sportolók védelmében, érdekeik érvényesítéséért. Ezért a MOB folyamatosan vizsgálja, hogy a hatályos szabályok alapján milyen eszközökkel tud élni Hámori Luca tisztességes versenyhez fűződő jogainak védelmében.
A MOB határozott álláspontja: a női esélyegyenlőség nem merülhet ki abban, hogy az olimpián egyenlő arányban indulnak nők és férfiak. A női esélyegyenlőség alapvető követelménye, hogy a női mezőnyben kizárólag női biológiai adottságokkal rendelkező, azaz biológiailag minden kétséget kizáróan nőnek minősülő versenyzők indulhassanak. Ellenkező esetben alapvetően sérül a női versenyzők esélyegyenlőséghez és tisztességes versenyhez való joga.
Amennyiben az ökölvívósportág olimpiai részvételi szabályai ezt nem biztosítják maradéktalanul, úgy felül kell vizsgálni a szabályozást, és szükség esetén módosítani is kell. Egyértelműen olyan szabályokra van szükség, amelyek biztosítják, hogy a női mezőnyben kizárólag nők indulhassanak.
A MOB elnöke haladéktalan egyeztetést kezdeményezett a NOB sportigazgatójával a helyzet tisztázása érdekében. Ugyancsak egyeztetünk az Olasz Olimpiai Bizottság vezetőségével és más, a sportágban érintett nemzeti olimpiai bizottságokkal. Nemzeti olimpiai bizottságként tiszteletben tartjuk a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szabályait, ugyanakkor kiállunk a női sportolók esélyegyenlősége és a tisztességes verseny mellett.
- Világ pusztulása – nem a Skynet a rémálom — hanem az a pillanat, amikor az ember feladja a gondolkodást, és rábízza magát a programokra
- Mi zajlott Trump irodájában? Trump követelte, hogy Zelenszkij adja át a teljes Donbászt Putyinnak
- Megnyitotta kapuit a McDonald’s Százhalombattán
- Szombatról vasárnapra virradó éjjel beemelésre került az új Velencei gyalogos-kerékpáros híd
- DK: 22 millió budapesti adóforint úszott el a Budapest Brand elleni jobboldali hecckampányra

















