Az olimpiai és világbajnok svéd atléta a hétfői sajtótájékoztatóról elkésett és akkor azt mondta, hogy egy jó ugrással szeretné „kiengesztelni” a szervezőket, amit alaposan túlteljesített. A sportág jelenlegi első számú sztárja remek sorozatot produkált, igaz, kezdőmagasságán, 5,72-n egyet hibázott, azt követően viszont egészen 6,11-ig nem rontott. Utóbbi magasságon még a görögök klasszisa, Emmanuil Karalisz is versenyben volt, a győzelemre azonban nem volt esélye.
A 25 éves Duplantis kiváló sorozattal jutott el a rekordmagasságig, amelyet másodikra ugrott át a Nemzeti Atlétikai Központ 14 ezer fős, teltházas közönségének ovációjától kísérve.
Duplantis saját, 6,28-as rekordját adta át a múltnak, amelyet júniusban ugrott Stockholmban, egyúttal ez volt a 13. csúcsdöntése.
„Nagyon szeretem Magyarországot. Nagyon jó a pálya, imádom a közönséget, szeretnék visszatérni. Köszönöm„
– mondta a pálya szélén a svéd szupersztár.
Címlapfotó: Budapest, 2025. augusztus 12. A svéd Armand Duplantis a férfi rúdugrás döntőjében a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj versenyen Budapesten, a Nemzeti Atlétikai Központban 2025. augusztus 12-én. MTI/Bodnár Boglárka
- Továbbra is letartóztatásban akarja tartani a Központi Nyomozó Főügyészség a kerület polgármesterét
Őrsi Gergely II. kerületi polgármester ügyében a legfrissebb fejlemény, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) indítványozta a letartóztatásának meghosszabbítását, ennek ellenére tovább foglalkozik a kerület ügyeivel. Most arról adott hírt, hogy új CT berendezést kapott a kerület. A politikus június eleje óta van letartóztatásban az úgynevezett budapesti önkormányzati „parkbiznisz” korrupciós ügy kapcsán (amelyben több más - WASHINGTON–TEHERÁN: Aláírták az amerikai–iráni békemegállapodást, újra megnyílik a Hormuzi-szoros
Donald Trump amerikai elnök aláírta az Iránnal kötött 14 pontos keretmegállapodást, amely véget vet a közel négy hónapja tartó feszült katonai konfliktusnak és tengeri blokádnak. Bár az egyezmény történelmi lépés, az amerikai elnök máris figyelmeztetett: ha a megállapodás összeomlik, azonnal újraindítja a bombázásokat. Hosszú hetek bizonytalansága után véglegesítették és aláírták az Egyesült Államok és Irán - Moszkvai olajfinomító: saját légvédelem vagy ukrán drón? Mit mutat a videóelemzés?
Újabb vita bontakozott ki a moszkvai olajfinomítóban történt robbanás körül, miután több felvétel is megjelent az interneten a látványos eseményről. A közösségi médiában gyorsan elterjedt az az állítás, hogy a létesítményt nem közvetlenül egy ukrán drón, hanem egy eltévedt orosz légvédelmi rakéta találhatta el. A kérdés azért vált különösen érdekessé, mert a videón egy hatalmas - Újra meglátogat minket Ruslan
Antonov An-124 Ruszlán 2026. június 21. Várható érkezés: 14:00 Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. Ami érdekes, hogy a spotterek már a pályahasználatot is próbálják előre jelezni. Az északi szél miatt jelenleg a 31-es irány tűnik valószínűnek, de a zivatarok tényleg könnyen átírhatják a forgatókönyvet. Ferihegyen ilyenkor néhány perc alatt is változhat a pályairány. Az An-124 - Kezdetét vette a futballünnep: Dráma és gólzápor a Világbajnokság nyitónapján
Hivatalosan is megkezdődött a 2026-os észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság! Tegnap, június 11-én, csütörtökön rendezték meg a torna legelső mérkőzését, amelyen az egyik házigazda is pályára lépett a legendás Estadio Azteca stadionban, Mexikóvárosban. A vb nyitónapján az alábbi mérkőzés zajlott le az A csoportban: 2026. június 11. (Csütörtök) – Eredmény Mérkőzés Végeredmény Csoport Gólszerzők / Fontos események Mexikó
























