Főoldal / Kultúra / Eger – Fiatal tehetségek előtt nyitja meg kapuit újra az ÉTER Plusz Fesztivál – immáron a 21. alkalommal, Egerben

Eger – Fiatal tehetségek előtt nyitja meg kapuit újra az ÉTER Plusz Fesztivál – immáron a 21. alkalommal, Egerben

ÉTER Plusz Fesztivál

2025. szeptember 13-án, szombaton 10:30-kor ismét megszólalnak a fiatal zenészek hangszerei Egerben: immár 21. alkalommal kerül megrendezésre az ÉTER Plusz Tehetségkutató Fesztivál, ezúttal a Broadway Monkey színpadán.

Jakab Jácint, a fesztivál alapítója és főszervezője elmondta:

„Az ÉTER Plusz – eredeti nevén Észak-Magyarországi Tehetségkutató Rock Fesztivál – mára túlnőtt egy egyszerű verseny keretein: igazi szakmai műhellyé vált, ahol a fiatal zenészek nemcsak bemutatkozhatnak, de értékes visszajelzést is kapnak fejlődésükhöz.”

A Promeritum Alapítvány által szervezett esemény társszervezői között szerepel az Öröm a Zene Tehetséggondozó Program és az Artisjus is.

A fesztivál 20 éves múltja során számos zenekar számára vált elindító platformmá – az idei évben is fontos cél, hogy a meghívott fiatal formációk anyagukat saját szerzeményeikkel mutassák be a szakmai zsűri és közönség előtt, professzionális színpad-, hang- és fénytechnikával.

A zsűri idén is a magyar könnyűzenei élet ismert személyiségeiből áll: Temesi Berci basszusgitáros és zenei rendező vezeti, mellette Andrásik Remo (zenész, szervező, újságíró, a Hangszerek Országos Szövetségének főtitkára) és Cselőtei László (a HammerWorld magazin alapító főszerkesztője) foglal helyet. „Ezek a szakemberek nem csupán pontoznak – valódi, iránymutató tanácsokat adnak a fellépőknek, hogy karrierjüket előrébb lendíthessék.” – számolt be korábbi tapasztalatairól a főszervező. „Az elmúlt években számos produkció itt tette meg az első komoly lépéseit – az egyik legismertebb példa az AWS, amely az ÉTER-Plusz után lett országos és nemzetközi ismertségű”

A fesztivál korábbi győztesei pénzdíjban, image videókban, promóciós és rádiós megjelenésben, pályázatokban, tréningekben, arculat- vagy weboldalkészítésben részesültek, amelyek érdemben segítették a pályájukat. Idén a továbbjutók összesen 4 millió forint szakmai támogatást nyerhetnek.

„Az ÉTER nemcsak verseny, hanem lehetőség, hiszen olyan eszközöket kínálunk, amelyekhez önerőből nehéz lenne hozzájutni, és bízunk benne, hogy nem ez lesz az utolsó alkalom: ha a jövőben is számíthatunk támogatóinkra és partnereinkre, szívesen folytatjuk a munkát azért, hogy újabb és újabb tehetségeket segítsünk a szakmai pályájukon.”

– zárta szavait Jakab Jácint, a rendezvény főszervezője.

A fiatal tehetségek és zenekarok a rendezvényre augusztus 24-éig jelentkezhetnek ezen a honlapon: https://www.eterfesztival.hu

Jakab Jácint az ÉTER Plusz Tehetségkutató Fesztivál egyik alapítója és főszervezője, aki immár több mint két évtizede dolgozik azon, hogy fiatal zenészek és zenekarok bemutatkozási lehetőséget kapjanak. Nevéhez kötődik a fesztivál salgótarjáni indulása, majd egri megerősödése, amely mára országos hírű szakmai találkozóhellyé vált, valamint a tatai Víz Zene Virág Fesztivál megszervezése is, amely Komárom-Esztergom vármegye legnagyobb zenei és kulturális eseménye. Elhivatott abban, hogy a tehetségeket ne csak versenyeztessék, hanem valódi szakmai visszajelzésekkel és fejlődési lehetőségekkel támogassák.

Temesi Berci (Temesi Bertalan) Artisjus- és többszörös Fonogram-díjas basszusgitáros, zeneszerző, producer és zenei rendező, aki több mint húsz éve meghatározó alakja a magyar könnyűzenének. Dolgozott számos ismert előadóval és tévéműsorral, valamint zenekarokkal, mint a Kowalsky meg a Vega, Belmondo vagy a Smooth Jazz Brothers. Aktívan részt vesz a fiatal zenészek mentorálásában is, többek között az Öröm a Zene program és a Hangfoglaló szakmai munkájában, jelenleg pedig a Tornóczky All Access zenésze.

Andrásik Remo zenész, szervező, zenei újságíró és a Hangszerek Országos Szövetségének főtitkára, aki évtizedek óta aktív szereplője a hazai könnyűzenei életnek. Korábban gitárosként és zenekarvezetőként is ismertté vált, majd szakmai szervezőként, oktatóként segíti a magyar zenészeket. Számos tehetséggondozó program, fesztivál és szakmai kezdeményezés elindítója, illetve motorja.

Cselőtei László újságíró, szerkesztő, a magyar rock- és metáltörténelem egyik meghatározó krónikása. Ő alapította és vezeti a HammerWorld magazint, amely több mint három évtizede a hazai rock és metal színtér legfontosabb szakmai és rajongói fórumának számít. Munkájával jelentős szerepet játszik a tehetségek bemutatásában és a műfaj népszerűsítésében.

https://www.facebook.com/eterfesztival


  • Adorján Gyula – mesék, amelyek kiléptek a fiókból
    Díjak, pályázati sikerek, antológiák és egy különleges dunaharaszti Mesesétány jelzik Adorján Gyula elmúlt éveit. A civilben közterület-felügyelőként dolgozó szerző története azért is érdekes, mert nem irodalmi műhelyből vagy írószobából indult. Sokáig egyszerűen írt. Aztán egyszer beküldött egy művet egy pályázatra – és megnyerte. Adorján Gyulával a Dunaharaszti Polgármesteri Hivatalba érkezők közül sokan találkozhattak már. A
  • Elkészült Mayer Bernadett díjnyertes filmje, a Mommy Blue előzetese és plakátja
    A hétvégén a 22. Miskolci CineFesten nagy sikerrel lezajlott Mayer Bernadett Mommy Blue című filmjének első hazai vetítése. A szakma és a közönség egyaránt hatalmas szeretettel és elismeréssel fogadta a Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon három díjat nyert alkotást. Az NFI Inkubátor programja támogatásával készült, személyes ihletettségű alkotásfőszereplőiFür Anikó és Vilmányi Benett, de láthatjuk a vásznon Hámori
  • A Bledi Nemzetközi Filmfesztivál, a Kino Bled versenyprogramjában a Mommy BlueError 503
    Mayer Bernadette első nagyjátékfilmjét beválogatták a 8. Bledi Nemzetközi Filmfesztivál, a Kino Bled versenyprogramjába, ahol július 31-én vetítik. Az NFI Inkubátor programja támogatásával készült Mommy Blue főszereplőiFür Anikó és Vilmányi Benett, de láthatjuk a filmben Znamenák Istvánt és Waskovics Andreát is. A személyes ihletettségű műben egy látását fokozatosan elvesztő nő és éppen apává váló fia
  • Világpremier – A 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be Horvát Lili első angol nyelvű filmje, a Jegyzeteim a Marsról
    A 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be Horvát Lili első angol nyelvű filmje, a Jegyzeteim a Marsról. A Mackenzie Davis és Rupert Friend főszereplésével, a Nemzeti Filmintézet támogatásával nemzetközi koprodukcióban készült romantikus dráma a fesztivál Giornate degli Autori (Venice Days) versenyprogramjának nyitófilmje lesz. A Jegyzeteim a Marsról a velencei világpremiert követően télen érkezik a magyar mozikba a Mozinet forgalmazásában. Nyilvánosságra
  • A Kiáradt, Mélissa da Costa új sikerkönyve, valamint a balatoni maffiavilágot bemutató könyvújdonság vezeti a Bookline májusi sikerlistáját
    Májusban a közéleti témájú kötetek, a maffiatörténeteket feldolgozó tényfeltáró könyvek, a krimik és a romantikus regények mozgatták meg leginkább a magyar olvasókat, de a legjobb húszban több új cím is feltűnt. A Bookline Top 50-es sikerlistája ezúttal is tartogatott meglepetéseket. A Tisza Párt felemelkedését bemutató Kiáradt – A Tisza útja a győzelemig című könyv került

Gasztronómia

  • Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal

    Megosztom4 főre 70–80 perc Közepes nehézség A brassói aprópecsenye a magyar házias konyha egyik kedvelt fogása. Ez a változat sertéscombból készül, borssal, pirospaprikával, sóval, kakukkfűvel, vöröshagymával és fokhagymával fűszerezve. A szaftos hús és a pirított burgonya mellé párolt rizs és karfiol kerül, így igazán tartalmas ebédet kapunk. Hozzávalók – 4 személyre A brassóihoz: A körethez: A(z) Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Tejszínes-mustáros csirkemell fokhagymával

    MegosztomEgy kis trükk: a végén tegyél bele egy kiskanál magos mustárt is. Sokkal karakteresebb lesz a szósz. Ha savanykásabban szereted, néhány csepp citromlé is jót tesz neki. Megosztom A(z) Tejszínes-mustáros csirkemell fokhagymával bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Túrós csusza – ahogy én készítem

    MegosztomNincs túlbonyolítva, mert a túrós csuszának nincs is szüksége rá. Egyszerű étel. De ha jó az alapanyag és nem sajnáljuk róla a túrót meg a szalonnát, akkor nem is kell ennél több. Arold Péter Megosztom A(z) Túrós csusza – ahogy én készítem bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.