Újra szól a hatlövetű

A legendás vadnyugat címmel nyílik kiállítás június 25-én, a Múzeumok Éjszakáján a szegedi Móra Ferenc Múzeumban – jelentette be Fogas Ottó szerdán a helyszínen.

    A muzeológus a tárlatról rendezett sajtótájékoztatón elmondta, az anyag gerince az Egyesült Államokból, Oklahomából, a legnagyobb vadnyugati múzeumból érkezik majd Szegedre.
    A mintegy 600 négyzetméteres, a múzeum szinte összes termét betöltő kiállítás a többi közt az 1850-től 1900-ig terjedő időszak cowboyainak és indiánjainak szokásait, munkáját mutatja majd be. Láthatóak lesznek komplett viseletek, nyergek, fegyverek, lasszók, indiánok fejdíszei, békepipái – közölte a szakember.
   

 A tárlat rendezése során törekszenek arra, hogy felelevenítsék a látogatónak a korszakhoz kapcsolódó legendákat is – mondta Fogas Ottó, aki úgy fogalmazott, a negyven év fölötti korosztály elsősorban Karl May regényeiből ismeri a cowboyok és indiánok világát. Így megidézik a témával foglalkozó filmeket, de a magyar „indiánokat” is a múlt század utolsó harmadából.


    A kiállítás összeállítása során a Móra múzeum segítséget kap más hazai közgyűjteményektől is: így érkeznek tárgyak a Néprajzi Múzeumból vagy a győri Xantus János Múzeumból és magángyűjteményekből is. A tárlat egyik Magyarországról érkező érdekessége Xantus János puskája, egy Henry-karabély lesz. Az etnológus, természettudós német nyelven megjelent, amerikai utazásait feldolgozó emlékiratai Karl May műveinek egyik forrásául szolgálhattak, az író pedig róla mintázhatta Old Shatterhand alakját – mondta az igazgató.

Címlapfotó: Volt egyszer egy Vadnyugat

Hírterjesztő Gazdaság, közélet kultúra, szórakozás

  • Reszkessetek betörők – Ahogy még nem láttad!
    by hirterjeszto on 2024.12.18. at 10:36

    ShareEgy film adaptációt vittek a színpadra a Lovasberényi Gyermek és Ifjúsági Színjátszó Kör tagjai. Reszkessetek betörők – Ahogy még nem láttad! Három hét alatt készült a színdarabunk. A Lovasberényi Gyermek és Ifjúsági Színjátszó Kör tagjai kérték, hogy ez legyen az idei karácsonyi előadásunk. Nem volt egyszerű színpadra vinni a darabot, The post Reszkessetek betörők – Ahogy még nem láttad! appeared first on Hírterjesztő.

  • Úgy tűnik ennek is befellegzett
    by hirterjeszto on 2024.12.17. at 14:18

    Share Már vagy 50 éve hordjuk ki minden évben a felhalmozott szemetünket (lom) a kapunk elé, vagy a sarokra. Minél közelebbi időszakot veszünk 2024-hez, annál több feleslegessé vált – jó ha két évig működött – holminktól válunk meg. Ez most változni fog. A MOHU lépett. Íme a részletek a Telex The post Úgy tűnik ennek is befellegzett appeared first on Hírterjesztő.

  • Befejezték a nyomozást a lelőtt védett farkas ügyében
    by hirterjeszto on 2024.12.17. at 12:05

    ShareA Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) két nyíregyházi férfit gyanúsít a védett állat elpusztításával kapcsolatban. Az ügy több száz oldalas aktáját megküldték az Encsi Járási Ügyészségnek. Másfél évvel ezelőtt nagy felháborodást keltett annak a farkasnak a története, aki hazánkban pusztult el. Az M237-es jeladóval ellátott, fokozottan védett állat The post Befejezték a nyomozást a lelőtt védett farkas ügyében appeared first on Hírterjesztő.

  • In Memoriam Antall József
    by hirterjeszto on 2024.12.13. at 15:29

    ShareAntall József (1932. április 8. – 1993. december 12.) a rendszerváltás utáni Magyarország első szabadon választott miniszterelnöke volt, aki 1990-től 1993-ig vezette az országot. Politikusi pályafutása előtt könyvtárosként, orvostörténészként és muzeológusként tevékenykedett. Miniszterelnöksége alatt jelentős szerepet játszott a demokratikus átalakulásban és az ország euroatlanti integrációjának előmozdításában. Halálának 30. évfordulója alkalmából The post In Memoriam Antall József appeared first on Hírterjesztő.

  • Egészségügy – Fizetned kell, ha lejárt a diákigazolványod
    by hirterjeszto on 2024.12.09. at 14:39

    ShareAnnak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt, és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, december 16-ától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-nek küldött közleményében. Kifejtették, a tanulói, The post Egészségügy – Fizetned kell, ha lejárt a diákigazolványod appeared first on Hírterjesztő.