Főoldal / Közélet / Ismeretlenek lerombolták a Bajza utcai földalatti-megállónál évek óta fennálló Navalnij-emlékhelyet

Ismeretlenek lerombolták a Bajza utcai földalatti-megállónál évek óta fennálló Navalnij-emlékhelyet

Soproni Tamás

Alekszej Navalnij a szabadságért, az igazságért, a tisztességért állt ki – éppen azokért az értékekért, amelyek számunkra, terézvárosiak és budapestiek számára is a legfontosabbak. Hite és bátorsága példa mindnyájunknak, akik hisznek abban, hogy a hatalommal szemben is ki kell mondani az igazat. A legfélelmetesebb körülmények között is.

A rombolás nem maradhat válasz nélkül, ezért Terézváros Önkormányzata kezdeményezni fogja, hogy a fővárossal közösen állandó emlékhelyet hozzunk létre ugyanitt. Bizonyítani fogjuk, nem lehet eltüntetni azt, ami Navalnij öröksége.

Terézvárosban emlékezni fogunk rá. És emlékeztetni is fogunk: a szabadság szeretete erősebb, mint a félelem.

Frissítés

Közben láttam, hogy Oláh János MKKP képviselő úr állította helyre ideiglenesen az emlékhelyet. Köszönjük!


  • Esélyes. Nem kell 20 perceket várni a Szegedi útnál
    Közúti, villamos-, kerékpáros és gyalogos kapcsolatot teremtene Angyalföld és Zugló között a tervezett Szegedi úti felüljáró. A szeptemberi lakossági fórumon bemutatott ütemezés szerint az építkezés 2028 második felében kezdődhetne, a beruházás pedig 2031 második felére készülhetne el. A XV. kerületi Zöld Panelprogram részletei és a fórum tudnivalói a Budapest oldalán »
  • Kiürítés és lezárás a XVIII. kerületben 
    A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a lakosságot, hogy Budapest XVIII. kerületében, az Üllői út 404. szám alatti építkezésen II. világháborús robbanótestet találtak, ezért a tűzszerészeti munkálatok idejére lakosságvédelmi intézkedés és forgalmirend-változás lép életbe. A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti többek között az ott lakókat, dolgozókat, járművezetőket, hogy lakosságvédelmi intézkedés keretében az alábbi utcákat, illetve az érintett területen található ingatlanokat
  • Szagpanaszok Pesterzsébeten: válaszolt a csatornázási művek
    A Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep környékén tapasztalt kellemetlen szagok miatt fordult a Fővárosi Csatornázási Művekhez Pesterzsébet önkormányzata. A társaság válaszát október 8-án tették közzé. Mi fokozhatja a szaghatást? A szolgáltató szerint a melegedés, az aszályos időszakok és a csökkenő vízfogyasztás egyaránt kedvezőtlenül hatnak a rendszer működésére. A töményebb szennyvíz és a gyorsabb bomlás erősítheti a kellemetlen
  • Ingyenes éves országbérletet kapnak a terézvárosi diákok – már átvehetők az utalványok
    Október 12-én megkezdődött az ingyenes éves országbérletre jogosító utalványok kiosztása Terézvárosban. A VI. kerületi önkormányzat idén is támogatja a helyben élő, 14 és 26 év közötti, nappali tagozatos diákok közösségi közlekedését. A fiatalok emellett akár 90 ezer forintos kerékpárvásárlási támogatást és jogosítványszerzési támogatást is igénybe vehetnek. Már átvehetők az éves országbérletre jogosító utalványok A terézvárosi
  • Péntekre hívta össze a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését Karácsony Gergely
    Péntek reggelre rendkívüli ülést hívott össze Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés számára. Az ülést a Fidesz–KDNP fővárosi frakciója kezdeményezte, miután a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) október 1-jén több jelentős megállapodást kötött a kormány és Budapest együttműködéséről. A budapest.hu oldalon hétfőn közzétett tájékoztatás alapján a rendkívüli közgyűlés napirendjén egyelőre egyetlen előterjesztés szerepel, amely a főpolgármester

Gasztronómia

  • Márton-napi libacomb ropogós bőrrel és párolt lilakáposztával

    Márton-napi recept: omlós libacomb lassú sütéssel, ropogós bőrrel és házi párolt lilakáposztával. A(z) Márton-napi libacomb ropogós bőrrel és párolt lilakáposztával bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak

    MegosztomA kiegyensúlyozott étrend kialakítása több egy rövid fogyókúránál. Az étkezési szokások, a mozgás és a pihenés együtt alakítják életmódunkat. A cél olyan változtatások bevezetése, amelyeket hosszabb távon is meg tudunk tartani. Sokan akkor kezdenek foglalkozni az étkezésükkel, amikor a mérleg többet mutat a megszokottnál, vagy emésztési panaszaik jelentkeznek. Ilyenkor könnyű gyors eredményt ígérő diétákhoz fordulni. A(z) Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal

    Megosztom4 főre 70–80 perc Közepes nehézség A brassói aprópecsenye a magyar házias konyha egyik kedvelt fogása. Ez a változat sertéscombból készül, borssal, pirospaprikával, sóval, kakukkfűvel, vöröshagymával és fokhagymával fűszerezve. A szaftos hús és a pirított burgonya mellé párolt rizs és karfiol kerül, így igazán tartalmas ebédet kapunk. Hozzávalók – 4 személyre A brassóihoz: A körethez: A(z) Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.