Ma visszavettük a II. kerület jogos tulajdonát, a Marczibányi Téri Sportcentrum területét az MNB-s céghálótól
MInt már bizonyára sokan tudják, a hírekből jól ismert MNB-alapítványokhoz köthető cég díjfizetés nélkül használta a Marczibányi téri sportcentrum közcélú sportpályáit. Egy fillér bérleti díjat nem fizettek, így mostanra több száz millió forinttal tartoznak a II. kerületnek, amit nem akarnak kifizetni, és eddig a területet sem adták vissza.
A visszavétel során derült ki, hogy nemcsak a vállalt fejlesztéseket nem végezték el, hanem a centrum biztonságos üzemeltetéséhez szükséges alapvető feltételek is hiányoznak.
Kollégáink már ma elkezdenek dolgozni az élet- és balesetveszély elhárításán az érintett területeken, illetve ahol ez több időt vesz igénybe, ott le kell zárnunk a sportcentrumot.
A focipálya és futópálya használható lesz, de sajnos több pálya és a sportcentrum épületének egy része nem felel meg a biztonságos használat előfeltételeinek.
Az átvétel idején látottak alapján felmerül a gondatlan veszélyeztetés gyanúja, ami miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést teszünk.
Október 20-án, hétfőn 16.30-tól tájékoztatót tartunk az eddigi bérlőknek a helyszínen, majd ezt követően várunk minden érdeklődőt a sportcentrum parkolójánál.
Mivel az eddigi területhasználó többszöri felszólítás ellenére sem adott tájékoztatást arról, kik és milyen feltételek mellett voltak jelen bérlőként a sportcentrum területén, ezért kérünk minden érintettet, jelentkezzenek a marczisport@masodikkerulet.hu címen!
A terület visszavétele ma megtörtént, de továbbra is küzdünk az elmaradt bérleti díjért a bíróságon.
Ezzel együtt is abban bízunk, hogy hamarosan újra teljes egészében szolgálhatja a sportcentrum a II. kerületieket.
- Elhunyt Bonnie Tyler – Családi közleményben tudatták a rocklegenda halálhírétÉletének 75. évében elhunyt Bonnie Tyler, a pop-rock történelem egyik legkarakteresebb hangú énekesnője. A Total Eclipse of the Heart, a Holding Out for a Hero és az It’s a Heartache című világslágerek walesi sztárjának halálhírét a hivatalos weboldalán megjelent közleményben tudatta a családja. „Bonnie családja és csapata összetört szívvel jelenti be, hogy Bonnie múlt éjjel
- Nem kapott támogatást a Mi Hazánk közmédia-jelöltje: Horváth P. András lett az átmeneti vezetőAz Országgyűlés Művelődési Bizottsága döntött a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA átmeneti vezetéséről. Bár a Mi Hazánk Mozgalom a több évtizedes rádiós és szakmai tapasztalattal rendelkező Virághalmy Saroltát javasolta a posztra, a testület többsége végül elutasította a jelölést, és a Tisza Párt által állított Horváth P. Andrásnak szavazott bizalmat. Leszavazták a Mi Hazánk
- Közel százezer kiló veszélyes hulladékot rejtettek el Gyömrőn1300 liter erősen tűz és robbanásveszélyes dimetil-amin, 12.000 liter akrilamid- polimer, 6000 liter azonosítatlan folyadék, 200 liter kénsav – csak néhány tétel abból a több százból, amely egy elhagyott raktárépületben található a Pest vármegyei Gyömrőn. A nagy mennyiségű veszélyes hulladék több mint egy évtizede van eldugva egy az állam tulajdonában álló épületben. A veszélyes hulladék
- „Ez rendszerhiba” – Drámai csecsemőhalálozási adatokkal hirdetett harcot a szifiliszjárvány ellen az egészségügyi miniszterRendkívül súlyos, megrázó hangvételű közleményben hirdetett harcot a Magyarországon terjedő szifiliszjárvány ellen Hegedűs Zsolt. Az egészségügyi miniszter hivatalos közösségi oldalán megjelent bejegyzésében nyíltan beszélt arról a rendszerszintű krízisről, amely ma már újszülöttek és magzatok életét követeli az országban. A tárcavezető transzparenciát és azonnali szakmai cselekvést ígért. „Nem gondoltam, hogy ezt fogom kiírni 2026-ban: fel kell
- Ajtó effektus- miért felejtettem el, miért indultam?És azt tudtad, hogy nem feltétlenül te vagy feledékeny, amikor átmész a másik szobába, és hirtelen nem tudod, miért mentél oda? Erre van egy érdekes pszichológiai magyarázat: ezt gyakran ajtó-effektusnak vagy eseményhatár-jelenségnek nevezik. Az agyunk nem folyamatos filmként tárolja az élményeinket, hanem kisebb „jelenetekre” bontja őket. Egy helyzet, egy szoba, egy beszélgetés vagy egy konkrét
























