Donald Trump visszatérése a Fehér Házba 2025 januárjában nem csupán az amerikai belpolitikában, hanem a globális Dél országaiban, különösen az afrikai kontinensen is éles reakciókat váltott ki. Bár a populista retorika bizonyos afrikai demográfiai csoportokban visszhangra talál, a kontinens diplomáciai elitje, a gazdasági elemzők és a közvélemény jelentős része mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államok 47. elnökére. Ez a publicisztika azt vizsgálja, hogyan ásta alá a „soft power”-t a retorika, a szakpolitikai elhanyagolás és a kiszámíthatatlanság.
A „shithole” örökség és a diplomáciai sértések súlya
A politika világában a szavaknak súlya van, Afrikában pedig a tiszteletnek (respect) kiemelt kulturális és diplomáciai jelentősége van. Donald Trump megítélésének origója a kontinensen visszavezethető a hírhedt 2018. januári megjegyzéséhez, amikor egy zárt ajtók mögötti megbeszélésen „pöcegödör országoknak” (shithole countries) nevezte az afrikai államokat.
Bár évek teltek el, ez a kijelentés nem merült feledésbe; hivatkozási alappá vált az Afrikai Unió (AU) folyosóin. Az Afrobarometer és más kutatóintézetek elemzései rámutattak, hogy ez a pillanat strukturális törést okozott: az Egyesült Államok nem partnerként, hanem leereszkedő hegemónként jelent meg.
A diplomáciai elhidegülést súlyosbította a fizikai jelenlét hiánya. Első ciklusa alatt (2017–2021) Trump volt az első amerikai elnök Reagan óta, aki egyetlen alkalommal sem látogatott el a szubszaharai Afrikába. Ez az űr szimbolikus üzenetet küldött: Afrika nem prioritás a „Make America Great Again” doktrínában.
A számok tükrében: Bezuhanó népszerűség
A közvélemény-kutatások világosan mutatják az amerikai elnökkel szembeni szkepticizmust, különösen a kulcsfontosságú államokban.
A Pew Research Center 2024-es (a választásokat megelőző, de a visszatérés lehetőségét mérlegelő) felmérései szerint a Dél-afrikai Köztársaságban – amely a kontinens egyik vezető gazdasága és a G20 tagja – a lakosság bizalma az amerikai vezetésben történelmi mélyponton volt Trump neve hallatán. Míg Biden vagy Obama megítélése 50-60% feletti volt, Trump esetében a bizalmi index gyakran a 30-40%-os sáv alá csúszott be, különösen a városi, edukált rétegek körében.
A Gallup globális vezetői felmérései (Global Leadership Report) konzisztensen azt mutatták, hogy az USA vezetésének elfogadottsága Afrikában Trump első ciklusa alatt átlagosan 10-15 százalékpontot esett az Obama-érához képest.
Bár Nigériában vagy Kenyában a keresztény konzervativizmus miatt Trumpnak van egyfajta „erős ember” kultusza, a kontinens egészét nézve a politikaformálók körében a negatív megítélés dominál.
A segélypolitika és a PEPFAR fenyegetettsége
A legkonkrétabb félelem Afrikában nem a retorika, hanem a pénzcsapok elzárása. A George W. Bush által indított PEPFAR (President’s Emergency Plan for AIDS Relief) program több millió életet mentett meg Afrikában, és ez volt az amerikai külpolitika egyik legfényesebb sikertörténete.
Trump első ciklusa alatt, és a 2024-es kampányában is, a tanácsadói (például a Heritage Foundation a Project 2025 dokumentumban) többször utaltak a külföldi segélyek radikális felülvizsgálatára. Az afrikai egészségügyi minisztériumok rémálma, hogy Trump az „America First” jegyében megvágja a USAID és a PEPFAR forrásait, különösen az abortusszal kapcsolatos ideológiai viták (Mexico City Policy kiterjesztése) miatt.
„Ha Amerika tüsszent, Afrika megfázik, de ha Trump elzárja a PEPFAR-t, Afrika tüdőgyulladást kap” – fogalmazott egy névtelenséget kérő nigériai diplomata egy 2024 végi elemzői háttérbeszélgetésen.
Kereskedelmi bizonytalanság: Az AGOA jövője
Az AGOA (African Growth and Opportunity Act) törvény, amely vámmentes hozzáférést biztosít bizonyos afrikai termékeknek az amerikai piachoz, 2025-ben, Trump elnöksége alatt érkezik kritikus felülvizsgálati szakaszhoz (mielőtt 2025 végén lejárna).
Trump protekcionista gazdaságpolitikája és a „kétoldalú alkuk” preferálása a multilaterális egyezményekkel szemben komoly aggodalmat szül. Dél-Afrika például – politikai nézeteltérések és az Izraellel/Oroszországgal kapcsolatos álláspontja miatt – könnyen kikerülhet a kedvezményezetti körből. Egy ilyen lépés az afrikai autóipar és textilipar számára milliárdos veszteségeket okozna, tovább rontva Trump megítélését a gazdasági szektorban.
A geopolitikai vákuum: Kína és Oroszország malmára hajtott víz
Szakértői szemmel nézve Trump Afrika-politikájának (vagy annak hiányának) legsúlyosabb következménye a stratégiai térvesztés.
Ahogy az amerikai elnök befelé fordul, vagy tranzakcionális alapra helyezi a külpolitikát, úgy nyílik meg a tér Kína (Belt and Road Initiative) és Oroszország (biztonságpolitikai jelenlét, pl. a Wagner-csoport utódai a Száhel-övezetben) előtt. Az afrikai vezetők pragmatikusak: ha Washingtonból kioktatást vagy érdektelenséget kapnak, Pekinghez és Moszkvához fordulnak, akik nem kérnek számon emberi jogi normákat. Trump „America First” politikája paradox módon „China First” eredményt hozott Afrikában az elmúlt években, és a második ciklus ezt a trendet visszafordíthatatlanná teheti.
A béketeremtés csődje: A Kongó–Ruanda konfliktus és a washingtoni csend
Ha van régió, ahol Donald Trump „America First” izolacionizmusa és a diktátorokkal szembeni elnéző magatartása emberéletekben mérhető károkat okoz, az a Nagy-tavak vidéke. A Kongói Demokratikus Köztársaság (DRC) keleti része és Ruanda közötti feszültség, amely az M23 lázadócsoport előretörésében csúcsosodik ki, a kontinens legégetőbb biztonsági válsága.
Szakértői szemmel nézve Trump megítélése itt két okból katasztrofális:
Diplomáciai körökben nyílt titok, hogy Paul Kagame ruandai elnök rezsimje élvezi Trump szimpátiáját. Trump a „erős emberek” iránti vonzalma miatt Ruandát nem destabilizáló agresszorként (ahogy azt az ENSZ szakértői jelentései az M23 támogatása miatt leírják), hanem hatékony, üzletbarát partnerként kezeli. Ez a hozzáállás lényegében zöld utat (free pass) ad Kigalinak, hogy folytassa a proxy-háborút Kongó ásványkincsekben gazdag keleti felén, anélkül, hogy tartania kellene az amerikai szankcióktól vagy diplomáciai elszigeteléstől.
A másik katasztrofális ok a közvetítői szerep feladása: míg az előző adminisztráció (különösen a hírszerzési igazgató, Avril Haines révén) 2023–2024-ben aktív tűzszüneti tárgyalásokat próbált kikényszeríteni, Trump visszatérése a diplomáciai nyomásgyakorlás végét jelenti. A kongói vezetés és a civil szervezetek (pl. Human Rights Watch afrikai részlege) számára Trump érdektelensége egyet jelent a humanitárius katasztrófa elmélyülésével. Kinshasában úgy látják: Washington nemhogy nem segít megfékezni a vérontást, de cinkos némaságával asszisztál a régió destabilizációjához, amiért cserébe amerikai tech-óriások zavartalanul hozzáférhetnek a stratégiai fontosságú koltánhoz és kobalthoz.
Ez a cinikusnak ható geopolitikai játszma végleg aláássa az USA, mint „béketeremtő” hitelességét a régióban, és még inkább a Wagner-csoport (illetve utódszervezetei) karjaiba löki a kétségbeesett kongói vezetést.
Összegezve: Donald Trump megítélése Afrikában nem csupán személyes antipátia kérdése, hanem egy mély, strukturális bizalomvesztés lenyomata. Ez a bizalmatlanság a tisztelet hiányából („shithole” retorika), a segélyek bizonytalanságából (PEPFAR), a kereskedelmi kapcsolatok kiszámíthatatlanságából (AGOA), és – ami talán a legsúlyosabb – a biztonsági garanciák elillanásából fakad.
A Kongó–Ruanda konfliktus kezelése a lakmuszpapír: azt üzeni az afrikai vezetőknek, hogy Washingtonra nem lehet számítani a béketeremtésben, ha az nem szolgál azonnali, direkt amerikai gazdasági érdeket. Míg a kontinens egyes utcáin tapsolhatnak a populista szólamoknak, a minisztériumokban és a gazdasági központokban a „kármentés” a jelszó. Az adatok és a diplomáciai gesztusok hiánya egy irányba mutatnak: Afrika szempontjából a második Trump-ciklus nem a remény, hanem a kockázat és a geopolitikai magány korszaka.
Donald Trump megítélése Afrikában nem csupán személyes antipátia kérdése. Ez egy mély, strukturális bizalomvesztés, amely a tisztelet hiányából, a segélyek bizonytalanságából és a kereskedelmi kapcsolatok kiszámíthatatlanságából fakad. Míg a kontinens egyes utcáin tapsolhatnak a populista szólamoknak, a minisztériumokban és a gazdasági központokban a „kármentés” a jelszó. Az adatok és a diplomáciai gesztusok hiánya egy irányba mutatnak: Afrika szempontjából Washington jelenleg nem a remény, hanem a kockázat forrása.
