Princz Gábor a rendszerváltás utáni magyar bankrendszer egyik legjellegzetesebb és legvitatottabb figurája volt: 1988 és 1998 között vezette a Postabankot, amely a postai hálózat révén rövid idő alatt tömegbankká nőtt, majd 1997–1998-ban súlyos válságba került.
Az Állami Számvevőszék hivatalos megállapítása szerint a bank üzletpolitikája „alapvetően elhibázott” volt, a vezetés ismétlődően eltért még a saját szabályaitól is, és tudatosan sértett meg garanciális előírásokat; a hosszú büntetőeljárás végén Princzet nem a vádirat szerinti, szándékos hűtlen kezelésért, hanem hanyag kezelés miatt marasztalták el jogerősen pénzbüntetésre.
A közpénzterhek nagyságáról a legfontosabb nyilvános számok nem ugyanazt mérik: a 1998. decemberi feltőkésítés hivatalos összege 152 milliárd forint kibocsátási árfolyamon, az ÁSZ 2002 végéig 174,5 milliárd forintos nettó állami hozzájárulást számolt, miközben a bankot 2003 végén 101,3 milliárd forintért adták el az Erste Banknak. Az ÁSZ ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a végső költségvetési hatás ekkor még nem volt végleg megállapítható a Reorg-Apportnál maradt eszközök miatt.
Ellenőrzött életrajz és pálya
A nyilvánosan ellenőrizhető sajtóforrások és a család által közölt nekrológ szerint Princz Gábor 1956. március 9-én született Moszkvában, és 2018. november 17-én halt meg Bécsben. Ezek az adatok több sajtóforrásban egyezően szerepelnek, de nem nyilvános anyakönyvi forrásból származnak, hanem családi közlésen alapulnak.
Tanulmányait a moszkvai Lomonoszov Egyetemen kezdte, majd a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen folytatta és fejezte be; az egyetem után a Magyar Nemzeti Bank munkatársa lett. Egy 2004-es bírósági vallomásában maga mondta el, hogy 1988-ban még az MNB-nél dolgozott főosztályvezető-helyettesként, amikor az akkori pénzügyminiszter és a jegybankelnök felkérte a Postabank létrehozására, a postai fiókhálózat üzleti előnyeire építve. E körülmény fontos, de mivel az alapítás politikai-adminisztratív mechanizmusáról ez a kijelentés elsődlegesen vádlotti vallomásból ismert, ezt indokolt fenntartással kezelni.
Az biztosan ellenőrizhető, hogy 1988-ban részt vett a Postabank létrehozásában, és 1988-tól 1998-ig a Postabank Rt. elnök-vezérigazgatója volt. Nyilvános nekrológok és korabeli sajtóanyagok szerint a banképítés éveiben jelentős kulturális, sport- és oktatási támogatásokat is adott, 1992-ben pedig egyik alapító tagja volt a Láthatatlan Kollégiumnak. Az 1998-as kormányváltás után menesztették, később Ausztriába költözött.
Pályája utolsó húsz évének üzleti részletei már jóval kevésbé dokumentáltak primer forrásokkal. Sajtóforrások szerint Bécsben és részben Magyarországon idegenforgalmi, egészségügyi és pénzügyi tanácsadási ügyekkel próbálkozott, de ezek a késői vállalkozások nem játszottak a Postabank-ügyhöz hasonló közéleti szerepet, és nyilvános, átfogó cégtörténeti vagy állami összesítés e jelentés készítésekor nem volt könnyen hozzáférhető.
A fő ügyek és jogi státuszuk
A Postabank nyílt válsága 1997 februárjában robbant ki, amikor hivatalos és szakmai források szerint híresztelések terjedtek el a bank pénzügyi helyzetéről, és a betétesek rohamot indítottak a fiókoknál. Egy MNB-tanulmány szerint a pánik ugyan néhány nap alatt lecsengett, de a betétesek így is 70 milliárd forintot, vagyis a bank forrásainak mintegy egyhatodát vonták ki; az Európai Bizottság későbbi hivatalos közleménye szerint a stabilizáláshoz több állami intézkedésre volt szükség, köztük MNB-mentességre a kötelező tartalékképzés alól és 12 milliárd forintos állami készfizető kezességre, amelyből 11,86 milliárd forintot le is hívtak.
Az ÁSZ 1999-es vizsgálatának összegzését közzétevő hivatalos jelentés szerint a Postabank üzletpolitikája „alapvetően elhibázott” volt, a bank vezetése ismétlődően megsértette a banküzem garanciális előírásait, és e gyakorlat súlyos veszteségekhez vezetett; az ÁSZ emiatt feljelentéseket tett. A későbbi, 2003-as ÁSZ-utóellenőrzés ugyanakkor már azt állapította meg, hogy a konszolidáció utáni működésben a prudens működés helyreállt, főként azért, mert a kétes és rossz minősítésű eszközök döntő részét kiszervezték a Workout Kft.-hez és a Reorg-Apport Rt.-hez.
A büntetőeljárás e hivatalos és nyomozati előzményekből nőtt ki. Korabeli sajtóforrások szerint a Fővárosi Főügyészség 2003-ban emelt vádat Princz Gábor és hat egykori vezetőtársa ellen. A vádiratban szereplő vagyoni hátrány összege azonban a nyilvános forrásokban nem teljesen egységes: a vádemelésről és a 2004-es tárgyalásról szóló korai tudósítások 36,1 milliárd forintról írtak, míg a későbbi ítéleti tudósítások sűrűn 34,6 milliárd forintra utalnak. A különbség feltehetően a vádpontok módosulásával és a külön kezelt Budai Hengermalom-ügylettel függ össze, de a teljes ítéletszövegek könnyen hozzáférhető, hivatalos online publikálása hiányában ez a különbség nem rekonstruálható teljes bizonyossággal.
Az elsőfokú ítélet 2006-ban teljes felmentést hozott; a Fővárosi Bíróság nem látta bizonyítottnak a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést, és a Budai Hengermalom Kft. üzletrészének, a vád szerint 120 millió forintos kárt okozó megvásárlása ügyében is felmentő döntést hozott. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla 2008 januárjában ezt megváltoztatta: Princz Gábort és három volt vezetőtársát hanyag kezelés miatt bűnösnek mondta ki, Princzet 3,6 millió, három társát fejenként 1,5 millió forint pénzbüntetésre ítélte; a Budai Hengermalom-vádpontban ugyanakkor helybenhagyta a felmentést.
A harmadfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság 2009. február 11-én helybenhagyta a másodfokú döntést, és ezzel jogerősen lezárta az ügyet. A végeredmény tehát az lett, hogy a szándékos, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésre épített vádból nem lett jogerős elmarasztalás; a jogerős döntés hanyag kezelésre szűkült, pénzbüntetéssel. A nyilvános tudósítások szerint a harmadfokon a Legfőbb Ügyészség még 27,5 milliárd forintos hűtlen kezelés megállapítását és felfüggesztett szabadságvesztést is indítványozott, de ezt a bíróság nem osztotta.
A Postabankhoz kapcsolódó, de Princz jogerős bűnösségébe nem átforduló másik fontos szál a VIP-hitelek ügye volt. Korabeli sajtóbeszámolók szerint a rendőrség megállapította, hogy a kedvezményes feltételekkel kihelyezett VIP-hitelek miatt a banknak mintegy 220 millió forint vagyoni hátránya keletkezett, ám a nyomozást végül megszüntették, mert a konstrukciók a bank belső szabályai szerint formálisan megengedettek voltak. Ugyancsak kapcsolódó, de nem Princz ellen folyt ügy volt a könyvvizsgálók elleni kártérítési per, amelyben a magyar állam és társfelperesek 100 milliárd, illetve egyes szakaszokban összesen mintegy 170 milliárd forintos igényt próbáltak érvényesíteni; a nyilvános beszámolók alapján az állam a meghatározó ágakat végül elvesztette.
A privatizációhoz kapcsolódó, külön jogi szálat jelentett az Erste Banknak adott állami kártalanítási kötelezettségvállalás. Az Európai Bizottság 2009-ben hivatalos döntésben azt mondta ki, hogy az „ismeretlen követelésekre” vonatkozó állami indemnity a csatlakozás után is alkalmazhatónak minősült, ezért új állami támogatásként vizsgálható; a Bizottság szerint a konstrukció összeegyeztethetetlen támogatás volt, de tényleges visszafizettetésre nem került sor, mert a kötelezettségvállalás alapján tényleges kifizetés nem történt. Ez nem Princz személyes jogi felelősségének ügye volt, hanem a privatizációs szerződés egyik utóélete.
Kapcsolati háló és fő szereplők
A Princz–Postabank-háló három szinten érthető meg. Az első a hivatalos állami-igazgatási szint: a bank alapításához, felügyeletéhez, konszolidációjához és privatizációjához az MNB, a Pénzügyminisztérium, az ÁPV Rt., a Magyar Posta, a Reorg-Apport és az EU több döntése is közvetlenül kapcsolódott. A második a jogi szint: feljelentések, vádemelés, háromfokú büntetőeljárás, valamint külön polgári és állami támogatási eljárások. A harmadik a politikai-közéleti szint, ahol a VIP-hitelek, médiakapcsolatok és pártközi finanszírozási kapcsolatok főként sajtófeltárásokból ismertek; ezeket a jogerős ítélet nem emelte be a Princz elleni végső büntetőjogi megállapítások közé.
| Szereplő | Szerep | Kapcsolat Princzhez és az ügyhöz | Forrásjelleg |
|---|---|---|---|
| Princz Gábor | a Postabank alapító elnök-vezérigazgatója 1988–1998 között | a büntetőügy elsőrendű vádlottja; jogerősen hanyag kezelés miatt pénzbüntetést kapott 2009-ben | hivatalos és sajtóforrások vegyesen |
| Postabank és Takarékpénztár Rt. | a központi intézmény | 1988-ban indult, 1997–1998-ban válságba került, 2003-ban privatizálták, 2004-ben az Erste-be olvadt | hivatalos és vállalati források |
| Magyar Nemzeti Bank | korábbi munkahely és válságkezelési szereplő | Princz 1988-ig itt dolgozott; 1997-ben a Postabankot felmentette a kötelező tartalék alól; Princz vallomása szerint az alapításban is szerepe volt | hivatalos, illetve vádlotti vallomás |
| Pénzügyminisztérium | tulajdonosi és konszolidációs szereplő | 1998 decemberében konszolidációs megállapodást kötött a bankkal; a 152 milliárdos feltőkésítés egyik állami szereplője volt | hivatalos |
| ÁPV Rt. | állami tulajdonosi-privatizációs szervezet | a 1998-as feltőkésítés után 99,9%-os tulajdonos lett, majd 2003-ban eladta a bankot az Erste-nek | hivatalos és vállalati |
| Magyar Posta Rt. | stratégiai partner és későbbi tulajdonosi szereplő | a postai hálózat biztosította a Postabank országos elérését; az EU-hivatalos anyag szerint 2002-ben a részvények nagy része hozzá került | hivatalos |
| Reorg-Apport Rt. | állami workout társaság | 1998 végén 125,4 milliárd forint könyv szerinti értékű eszközt vett át 41,3 milliárdért; emiatt az ÁSZ szerint a végső költségvetési hatás sokáig nyitott maradt | hivatalos |
| Workout Kft. | 100%-os postabanki leánycég | a rossz és kétes eszközök kezelésében játszott kulcsszerepet a konszolidáció után | hivatalos |
| Fővárosi Főügyészség / Legfőbb Ügyészség | vádemelés és pervitel | 2003-ban vádat emeltek; a későbbi szakaszokban súlyosabb minősítést és felfüggesztett szabadságvesztést is indítványoztak | sajtóban ellenőrizhető eljárástörténet |
| Fővárosi Bíróság – Fővárosi Ítélőtábla – Legfelsőbb Bíróság | háromfokú büntetőbíráskodás | 2006-ban felmentés, 2008-ban másodfokú bűnösség, 2009-ben jogerős pénzbüntetés | sajtóban rekonstruálható, teljes ítéletszöveg nélkül |
| Bárándy Péter | védőügyvéd | Princz védőjeként a jogerős ítélet után is nyilatkozott | sajtóforrás |
| Varga Iván, Tarr József, Lovas Józsefné | volt vezetőtársak | a végső eljárási szakaszban Princz mellett ők maradtak a perben; fejenként 1,5 millió forintos pénzbüntetést kaptak | sajtóforrás |
| Erste Bank / Andreas Treichl | vevő | 2003-ban 101,3 milliárd forintos ajánlattal megvette a Postabank 99,97%-át; az állami indemnity később EU-jogi vitát váltott ki | vállalati és EU-források |
| Mahir-csoport / Simicska Lajos | politikai-gazdasági kapcsolódás | sajtófeltárások szerint a Postabank reklám- és tulajdonosi szerződéseken át jelentős összegekkel kapcsolódott a Mahir/Cityposter körhöz; ez nem szerepel Princz jogerős büntetőítéletében | elsősorban sajtórekonstrukció |
| Lakiteleki Népfőiskola / Lezsák Sándor | politikai-közéleti kedvezményezett | sajtóforrások szerint Postabank-hitel kapcsolódott a népfőiskolához; a kölcsön később a rossz követelések között jelent meg | elsősorban sajtóforrás |
| VIP-hiteles kör | közéleti kedvezményezettek | a sajtó és a nyomozati beszámolók szerint 129 politikus, művész és sportoló kapott kedvezményes hitelt; a nyomozás megszűnt, mert a belső banki szabályok ezt lehetővé tették | sajtó és nyomozati eredményről szóló tudósítás |
Pénzügyi mérleg
A Postabank-ügyben szereplő fő pénzügyi számok közül a legfontosabb különbség az, hogy más-más időpillanatot és más-más költségfogalmat mérnek. A 152 milliárd forint a 1998 végi tőkeemelés kibocsátási árfolyama; a 174,5 milliárd forint az ÁSZ által 2002 végéig számolt nettó állami hozzájárulás; a 101,3 milliárd forint pedig a 2003-as privatizációs vételár. Ezek nem egyszerűen összeadható vagy egymással közvetlenül kiváltható tételek, ezért aki végső „adóforintszámlát” mond, mindig valamilyen számítási módszert választ. Az ÁSZ álláspontja a legóvatosabb: 2003-ban még nem tekintette végleg lezárhatónak a költségvetési hatást.
| Nyilvános összeg | Mit jelent | Megjegyzés |
|---|---|---|
| 70 milliárd Ft | a 1997-es bankpánik idején kivont betétállomány | az MNB egyik tanulmánya szerint a bank forrásainak kb. egyhatoda távozott |
| 12 milliárd Ft | állami készfizető kezesség 1997-ben | ebből 11,86 milliárd Ft került felhasználásra |
| 152 milliárd Ft | 1998. decemberi feltőkésítés kibocsátási árfolyamon | a névérték 20 milliárd Ft volt; az új részvényeket az ÁPV Rt. és a PM jegyezte le |
| 125,4 milliárd Ft | átadott rossz eszközök könyv szerinti értéke | ezeket a Reorg-Apport 41,3 milliárd Ft áron vette át |
| 41,5 milliárd Ft | Reorg-Apport kötvénykibocsátása | a kötvényekre az állam készfizető kezességet vállalt |
| 174,5 milliárd Ft | az állam hozzájárulása 2002 végéig egyenlegben | az ÁSZ szerint ekkor 2 milliárd Ft megtérülés látszott; a végső hatás még nem volt megállapítható |
| 101,3 milliárd Ft | a Postabank 99,97%-ának 2003-as eladási ára | hivatalos Erste-közlés; a bankot az Erste vette meg |
| 9,93 milliárd Ft | az Erste előlege a szerződés aláírásakor | a fennmaradó vételár letéti számláról került átutalásra a záráskor |
| 36,1 milliárd Ft | a korai vádemelési és tárgyalási tudósítások szerinti vagyoni hátrány | egyes forrásokban 34,6 milliárd Ft szerepel ugyanennek az ügynek a főösszegeként |
| 17 milliárd Ft | a másodfokú ítéleti tudósításokban szereplő megállapított vagyonvesztés | az ügyész harmadfokon már 27,5 milliárd Ft-tal érvelt |
| 120 millió Ft | a Budai Hengermalom-vádpont állított kára | ebben a vádpontban Princz felmentése fennmaradt |
| 3,6 millió Ft | Princz jogerős pénzbüntetése | három társáé fejenként 1,5 millió Ft volt |
| 220 millió Ft | a VIP-hitelek kapcsán megállapított vagyoni hátrány | a nyomozást megszüntették, mert a konstrukciók megfeleltek a banki szabályoknak |
| 100–170 milliárd Ft | a könyvvizsgálók elleni kapcsolódó kártérítési perek nagyságrendje | a nyilvános tudósítások szerint az állam végül elvesztette a kulcságakat |
| 200 milliárd Ft | az Erste-nek adott állami indemnity felső plafonja | ezt az EU jogellenes, összeegyeztethetetlen támogatásnak minősítette, de tényleges kifizetés nem történt |
A nyers közpénzmérlegből annyi biztonsággal levonható, hogy a közvetlen állami beavatkozás nagyságrendje messze meghaladta a későbbi privatizációs bevételt. Egy egyszerű, de nem teljes körű összevetésben a 2002 végéig számolt 174,5 milliárdos nettó állami hozzájárulásból a 101,3 milliárdos eladási ár levonása 73,2 milliárd forintos különbséget ad; ez azonban nem azonos a végső költségvetési veszteséggel, mert az ÁSZ maga is azt írta, hogy a Reorg-Apportnál maradt eszközök miatt a végső hatás még nem állapítható meg.
Forráskritika és ellentmondások
A legerősebb, primer források ebben a témában az ÁSZ jelentései, az MNB háttértanulmányai, a Nemzeti Jogszabálytár vonatkozó költségvetési törvénye, az Európai Bizottság hivatalos állami támogatási döntése és az Erste Bank 2003-as közleményei. Ezek megbízhatóak a konszolidáció jogi-technikai részleteiben, a tőkeemelésben, az állami garanciákban, a privatizáció formális körülményeiben és az állami támogatási vitában.
Gyengébb pont a büntetőügy teljes, elsődleges dokumentálhatósága: a nyilvánosan, könnyen hozzáférhető internetes térben az első-, másod- és harmadfokú ítélet teljes szövege nem állt ugyanilyen egyszerűen rendelkezésre, ezért az eljárás állomásait főként korabeli, MTI-alapú vagy bírósági tárgyalásokról tudósító sajtóforrásokból kellett rekonstruálni. Emiatt a 34,6 milliárd és 36,1 milliárd forintos vádirati összeg közötti eltérés, valamint némely mellékszál perjogi sorsa csak részben ellenőrizhető.
A másik lényeges ellentmondás a „mennyi pénzbe került a Postabank az államnak?” kérdés. A 152 milliárd forint az 1998-as tőkeemelés technikai összege; a 174,5 milliárd forint az ÁSZ által 2002 végéig számolt állami hozzájárulás; a 101,3 milliárd forint a privatizációs bevétel; a sajtóban felbukkanó 200–300 milliárd forintos becslések pedig rendszerint szélesebb, időben elnyújtottabb vagy kamat- és eszközértékelési elemeket is magukban foglaló számítások. A publikálásra alkalmas, szigorúan ellenőrzött megfogalmazás ezért az, hogy az ÁSZ szerint 2003-ban sem volt még végleg lezárható a költségvetési hatás.
Végül külön kell választani a jogerősen megállapított és a sajtóban dokumentált, de nem jogerős bűnösségig eljutó kapcsolatokat. A VIP-hitelek, a Mahir/Cityposter-kapcsolat, a pártok és közéleti szereplők támogatása, illetve a kulturális és médiaportfólió kiépítése erősen dokumentált része a Princz-jelenségnek, de ezek nem ugyanazok a tényállások, mint amelyekből a 2009-es jogerős, hanyag kezelés miatti pénzbüntetés született. E különbség elmulasztása a téma egyik leggyakoribb publicisztikai hibája.
Az anyag összeállításában sokat segített az AI. Köszönöm „neki” 🙂
