A migrációs rémítgetés feketeöves veteránjainak kapóra jött a ceutai balhé; Spöttle orosz ügynök-ufószakértő már látja az apokalipszist, várom még szakácspisti, bohárdani és a vadhajtások nagyívű geopolitikai kinyilatkoztatását. De tegyük félre a politikai influenszer szakértők csillogó univerzumát, és nézzünk rá a valós folyamatokra.
Az EU-nak két szárazföldi határa van Afrikával: Ceuta és Melilla. Spanyol terület, afrikai földrajz, marokkói gyűrűben. Együttesen nagyjából Gödöllő méretű városi tér, többrétegű kerítéssel, kamerákkal, katonai jelenléttel — Európa egyik legérzékenyebb migrációs belépési pontja. Az enklávét nem csupán spanyol hatóságok, de a kerítés másik oldalán nagy létszámban állomásozó, kemény fellépésükről hírhedt marokkói csendőrök is őrzik.
Ceuta és Melilla valójában Marokkó geopolitikai szuperképessége. VI. Mohamed király pontosan tudja, hogy a migrációs csap megnyitása vagy elzárása zsarolási potenciál Spanyolországgal – és így az EU-val – szemben.
A „stabilitásért” cserébe pedig érkezik a pénz:
Nem meglepő módon az „eredményes migrációs együttműködés” tehát politikai alku. 2022-ben az EU 500 millió eurós regionális migrációs csomagot jelentett be Észak Afrikára, amelyből Marokkó a legnagyobb kedvezményezett, egy évvel később további 150 milliót különített el kifejezetten Marokkó határőrizeti kapacitásaira. A közvetlen, tagállami határvédelmi hozzájárulások keretében Spanyolország rendszeresen utal át 30–40 millió körüli összegeket Marokkónak határőrizeti együttműködésért, de Franciaország és Hollandia is finanszíroz kiképzési és felszerelési programokat.
A két város puszta létezése, az ottani feszültségkeltés és a megoldás esélyének felkínálása jó biznisz Marokkó számára.
Mi történt most ?
Mint ismert, Pedro Sánchez által vezetett baloldali spanyol kormány semmilyen módon nem támogatta Trump erőfeszítéseit az Irán elleni háborúban, még a spanyol légtér használatához sem járult hozzá.
A kormány reformot hirdetett a dél-amerikai származású, Spanyolországban élő bevándorlók számára is, könnyített állampolgársági eljárás keretében honosítási esélyt adott számukra és ezzel egyidőben a spanyol Legfelsőbb Bíróság ítélete megtiltotta, hogy a tengeren érkező illegális migránsokat azonnal vissza lehessen küldeni. Ez a döntés, pontosabban ennek aktív kommunikációja hatalmas lehetőséget jelentett a marokkói embercsempészek számára.
A spanyol bírósági ítélet, amely végső soron az illegálisan belépő menedékkérők tartózkodási jogát ismeri el, nemzetközi politikai hullámokat indított el. Washington és Jeruzsálem ezt stratégiai veszteségként értékelte, és izraeli radikális think tankek már tavasszal olyan narratívát indítottak el, amely Spanyolország palesztin párti fellépését gyengítette, és Ceuta–Melilla státuszát próbálta megkérdőjelezni.
Izrael és Marokkó együttműködése régóta stabil, VI. Mohamed király az Ábrahám megállapodások és Trump regionális kezdeményezései mellett állt. A Trump-féle rövidéletű Béketanács-alapító (emlékeznek még Orbán lelkesedésére??) királyság azonban csak akkor lépett, amikor Madrid Algériához kezdett közeledni, felborítva ezzel a Maghreb érzékeny egyensúlyát. Az ősellenség-szomszéd Algéria a Polisario Frontot és Nyugat Szahara függetlenségét támogatja, miközben Spanyolország négy éve még Marokkó fennhatóságát ismerte el a terület felett. A mostani algériai LNG igény tovább élezte a helyzetet.
Alig két hete, július 20-án került sor Sánchez algíri látogatására, amely véget vetett a két ország négy éve tartó diplomáciai válságának. Eljött tehát a cselekvés ideje.
Marokkó válasza az embercsempész-hálózatok és a spanyol bírósági döntés félremagyarázásával feltüzelt tömeg aktiválása volt: tízezres tömegek jutottak át Ceutába, zavargások törtek ki, és a spanyol kormánynak katonai erőt kellett bevetnie. A válság képei gyorsan eljutottak Washingtonba, ahol a Rubio féle külügyi körök nyíltan támadták a Sánchez kormányt, ami Madridban beavatkozásként értelmeződött.
Ez a marokkói művelet nem példa nélküli, öt évvel ezelőtt több mint tízezer migráns érte el Ceutát két nap leforgása alatt. A vita akkor azt követően robbant ki, hogy Spanyolország úgy döntött, orvosi kezelésre fogadja a Polisario Front egyik vezetőjét, akinek gerillái hosszú háborút vívtak Rabattal a Nyugat-Szahara régió függetlenségéért. A válság 2022-ben ért véget, amikor Madrid megváltoztatta régóta fennálló semlegességi politikáját, és támogatta Marokkó Nyugat-Szaharára vonatkozó tervét – ez a lépés akkor súlyos diplomáciai szakadást okozott Madrid és Algír között. Marokkó viszont visszaállította a stabilitást. A forgatókönyv most sem más, csak a számok nőttek jelentősen: ezúttal 60 000 ember lépte át a határt, és péntek estére több mint 48 ezren tértek vissza. Legalább félszáz menekülő vízbe fulladt.
A válság üzenete világos: Marokkó bünteti, ha Spanyolország Algériához közeledik, az Egyesült Államok pedig érzékenyen reagál, ha európai szövetségesei eltérnek az Irán politikától vagy az energiafüggőség amerikai katari kereteitől. Egyfajta mellékhatásként Izrael a nemzetközi kommunikációs térben Spanyolország emberi jogi hitelességét igyekszik gyengíteni Ceuta kapcsán.
A Ceuta–i incidens így nem csupán migrációs sztori, hanem egy klasszikus geopolitikai háromszög: Spanyolország Maghreb politikája, Marokkó regionális önérvényesítése és az amerikai–izraeli stratégiai elvárások találkozása.
