Augusztus 4-én a Leipzig/Halle repülőtér közelében robbanóanyaggal felszerelt drónokat találtak. A német nyomozók több DNS-nyomot rögzítettek; a sajtóértesülések szerint azonosítottak két gyanúsítottat is, akiknek orosz kapcsolataik vannak. A német kormány szeptember 1-jén már hivatalosan azt közölte, hogy az eddigi bizonyítékok és hírszerzési információk alapján orosz állami szervek megbízásából eljáró személyeket sejtenek a támadási kísérlet mögött.
Az EU ennél is tovább ment. Kaja Kallas szerint az eset magán viseli az „államilag támogatott terrorizmus” jegyeit, az Európai Tanács pedig már kifejezetten „Oroszország megkísérelt dróntámadásaként” hivatkozott rá.
A NATO főtitkára, Mark Rutte szintén „orosz hibrid támadásnak” nevezte a lipcsei esetet, és összekapcsolta más, NATO-területen történt feltételezett orosz műveletekkel, például hadiipari üzemek elleni gyújtogatásokkal és légtérsértésekkel.
Mit jelent tehát a „hibrid hadviselés”?
Nem azt, hogy orosz katonák átlépik a német határt. Éppen ez a lényege. Egy állam úgy próbálhat károkat okozni, bizonytalanságot kelteni vagy politikai nyomást gyakorolni, hogy közben a hagyományos háború küszöbe alatt marad. Ide tartozhat kibertámadás, szabotázs, dezinformáció, gyújtogatás, kritikus infrastruktúra megrongálása, GPS-zavarás, közvetítők felhasználása – és adott esetben drónok alkalmazása.
Ennek van egy nagyon fontos előnye a támadó számára: a letagadhatóság. Nem egy orosz katonai repülőgép jelenik meg orosz felségjellel Lipcse felett, hanem olyan emberek hajtják végre az akciót, akiknek az állami megbízását utólag kell bizonyítani.
És pontosan itt kell óvatosnak lennünk.
A német kormány, az EU és a NATO politikailag már Oroszországnak tulajdonítja az akciót, de a teljes bizonyítási lánc nincs nyilvánosságra hozva. Jelentős része hírszerzési információkon alapul. A német szövetségi ügyészség nyomozása tovább folyik. Moszkva pedig teljes egészében tagadja a vádat, és koholmánynak nevezi azt.
Van még egy nagyon lényeges pont: ettől Németország és a NATO nem került hadiállapotba Oroszországgal, és nem lépett életbe automatikusan a NATO 5. cikke sem. Lipcse miatt még a 4. cikk szerinti hivatalos NATO-konzultációt sem aktiválták.
A Nyugat által emlegetett „nyomás fokozása” jelenleg elsősorban újabb szankciókat, orosz személyek és szervezetek szankciós listára vételét, hírszerzési és rendészeti együttműködést, valamint a kritikus infrastruktúra fokozott védelmét jelenti. Az EU külügyminiszterei már további intézkedésekről tárgyalnak.
És szerintem itt van az egész történet igazán érdekes része.
Ha a német állítás bizonyítható, akkor Oroszország nem egyszerűen Ukrajnában folytat háborút, hanem tudatosan végezhet olyan műveleteket NATO-tagállamok területén, amelyeknél folyamatosan teszteli: meddig lehet elmenni anélkül, hogy a NATO ezt fegyveres támadásnak tekintené?
Ez egy rendkívül veszélyes szürke zóna.
Mert egy sikertelen drónakcióra lehet szankcióval válaszolni. De mi történik, ha a következő sikerül, és emberek halnak meg? Hol van az a pont, ahol a „hibrid művelet” már nem hibrid művelet, hanem támadás egy NATO-tagállam ellen?
Szerintem valójában most erről folyik a vita Lipcse mögött.
