Főoldal / Gazdaság / Itt van megjött Barba Papa

Itt van megjött Barba Papa

Soha nem várt a magyar ennyit az új jövő évi költségvetésre, de megszületett. Nyilván fontos volt kivárni, hogy ki fogja vezetni a világ legerősebb országát – még – de reméljük megérte.

A 444.hu szemlézett a parlament.hu oldalon lehozott és KÖZZÉ tett költségvetésből, bár ott nem találtunk semmit, csak ezt:

Aztán új nekifutással másik böngészőből, már megleltük.

A törvényjavaslat egy furcsa négy oldalnyi folyó szöveges politikai nyilatkozattal kezdődik, aminek első két oldala szenvedte el a súlyos felkiáltójel-balesetet. Nem lehet nem filmhíradós hangon olvasni, hogy A béremelés alapja a gazdasági növekedés! vagy azt, hogy A lakás, a ház a magyar embereknek mindig fontos volt! – hogy csak két olyan mondatot emeljünk ki, amit teljesen fölösleges volt felkiáltójellel zárni.

A tervezet szerint jövőre az államnak 38 739,173 milliárd forintnyi bevétele és 42 862,163 milliárd forintnyi kiadása lesz, az államháztartás így 4122,99 milliárd forintos hiánnyal zárhatja az évet. Ez ambiciózus hiánycsökkentési terv, hiszen idén a sokszor módosított hiánycél még elérte 4700 milliárd forintot. Hogy sikerül-e teljesíteni, azt még igencsak korai lenne megjósolni, a Költségvetési Tanács (KT) mindenesetre számos, összességében több százmilliárd forintnyi kockázatot látott a tervezetben (de ettől független parlamenti vitára alkalmasnak minősítette), csak az uniós forrásoknál van legalább 600 milliárd forintnyi bizonytalanság.

Úgy tűnik, hogy a kínai elektromos autópiacra nagyon számítanak, bár azt gondoljuk, hogy az új USA vezetése ezt annyira nem nézné jó szemmel.

  • Az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv együtt a gazdasági semlegesség politikájával 2025-től egy újnövekedési pályára állítja a magyar gazdaságot! A gazdasági semlegesség politikája praktikusan azt jelenti, hogy Magyarország lesz a nyugati és a keleti világ gazdaságának találkozóhelye! Jó példa erre a 2025-ös esztendő, amikor egyszerre nyitja meg kapuit Debrecenben a BMW új gyára és Szegeden a kínai autógyártó óriás a BYD gyára! Mindkettő a magyaroknak ad munkát és nagy lendületet fog adni a magyar gazdaságnak!

A védelem is fontos, bár eddig a béke mellett harcoltak

  • A költségvetésben számolnunk kell az ország védelmével is! A honvédelmi kiadások meghaladják az 1 750 milliárd forintot, a rendvédelmi kiadások pedig elérik az 1 400 milliárd forintot. A honvédelemre tervezett kiadások 2025-ben is elérik a GDP 2%-át.

Mi lett volna, ha nincs idén árvíz?

  • Az idei árvízhelyzet kezelésében is kiválóan helyt álló vízügyi dolgozók 30 százalékos, a tudománypolitikai ágazatban aktív szakemberek pedig 18 milliárd forintos bérfejlesztésre számíthatnak jövőre.

Ez csak néhány kiemelés a költségvetésből, a többit itt megnézheted.


Nézzük mit mondanak a hozzáértők. Hasonlítani szabad!


Gasztronómia

  • Márton-napi libacomb ropogós bőrrel és párolt lilakáposztával

    Márton-napi recept: omlós libacomb lassú sütéssel, ropogós bőrrel és házi párolt lilakáposztával. A(z) Márton-napi libacomb ropogós bőrrel és párolt lilakáposztával bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak

    MegosztomA kiegyensúlyozott étrend kialakítása több egy rövid fogyókúránál. Az étkezési szokások, a mozgás és a pihenés együtt alakítják életmódunkat. A cél olyan változtatások bevezetése, amelyeket hosszabb távon is meg tudunk tartani. Sokan akkor kezdenek foglalkozni az étkezésükkel, amikor a mérleg többet mutat a megszokottnál, vagy emésztési panaszaik jelentkeznek. Ilyenkor könnyű gyors eredményt ígérő diétákhoz fordulni. A(z) Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal

    Megosztom4 főre 70–80 perc Közepes nehézség A brassói aprópecsenye a magyar házias konyha egyik kedvelt fogása. Ez a változat sertéscombból készül, borssal, pirospaprikával, sóval, kakukkfűvel, vöröshagymával és fokhagymával fűszerezve. A szaftos hús és a pirított burgonya mellé párolt rizs és karfiol kerül, így igazán tartalmas ebédet kapunk. Hozzávalók – 4 személyre A brassóihoz: A körethez: A(z) Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.