Két videó is kering a megosztón, amelyen Merkely Béla kardiológus professzor a Semmelweis Egyetem rektora egy egyetemi bulin táncol, majd nyilatkozik.
Természetesen kiakadt az Internet Népe és dobálják a követ, valamint a kígyót, békát sem hagyják ki, de nézze meg mindenki maga-maga a felvételeket, ameddig lehet.
Amit én látok belőle, hogy az egyik felvételen táncol, a másikon nyilatkozik. Hogy mennyire meriti ki az Egyetem etikai kódexét a két esemény, hát tudja a fene.
Mindenesetre, én úgy láttam, hogy a professzor úr egy kicsit felöntött a garatra, de legalább jól érezte magát. Csinos lányok között táncolhatott, amire nekem évek óta nem voltlehetőségem és a pom-pom lányok is szóba kerültek.
Amit ki kellett volna hagynia, az nem más, mint a beszéd.
- Elon Musk bemutatta a repülő Teslát – látványos a technológia, de mikor kerülhet az utakra?
- Egy Facebook bejegyzés margójára
- Megváltozott kilenc kormányablak nyitvatartása Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
- Szagpanaszok Pesterzsébeten: válaszolt a csatornázási művek
- Az autista gyermek fejlesztése otthon – Oláh Melinda írása a témáról – 1 rész
Budapest Magazin Budapest kulturális, közéleti és szórakoztató magazinja
- Szagpanaszok Pesterzsébeten: válaszolt a csatornázási művekon 2026.10.16. at 20:01
A Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep környékén tapasztalt kellemetlen szagok miatt fordult a Fővárosi Csatornázási Művekhez Pesterzsébet önkormányzata. A társaság válaszát október The post Szagpanaszok Pesterzsébeten: válaszolt a csatornázási művek appeared first on Budapest Magazin.
- Zöld Panelprogram a XV. kerületben: október 29-től jelentkezhetnek a lakóközösségekon 2026.10.16. at 12:40
Megjelent a Budapesti Zöld Panelprogram XV. kerületi pályázati kiírása. A társasházak és lakásszövetkezetek 2026. október 29. és 2027. február 28. The post Zöld Panelprogram a XV. kerületben: október 29-től jelentkezhetnek a lakóközösségek appeared first on Budapest Magazin.
- Zöld Panelprogram a XV. kerületben: október 29-től jelentkezhetnek a lakóközösségekon 2026.10.16. at 11:58
Megjelent a Budapesti Zöld Panelprogram XV. kerületi pályázati kiírása. A társasházak és lakásszövetkezetek 2026. október 29. és 2027. február 28. The post Zöld Panelprogram a XV. kerületben: október 29-től jelentkezhetnek a lakóközösségek appeared first on Budapest Magazin.
- Karácsony Gergely: fejlesztési hullám indul Budapesten, kormányzati partnerséggelon 2026.10.15. at 10:41
Közlekedési beruházásokat, új városrészeket és zöldterületi fejlesztéseket helyezett kilátásba Karácsony Gergely október 15-i bejegyzésében. A főpolgármester szerint a következő hónapokban The post Karácsony Gergely: fejlesztési hullám indul Budapesten, kormányzati partnerséggel appeared first on Budapest Magazin.
- Péntekre hívta össze a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését Karácsony Gergelyon 2026.10.12. at 21:21
Péntek reggelre rendkívüli ülést hívott össze Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés számára. Az ülést a Fidesz–KDNP fővárosi frakciója kezdeményezte, The post Péntekre hívta össze a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését Karácsony Gergely appeared first on Budapest Magazin.





















