Főoldal / Hírterjesztő / Most akkor szelfi, vagy nem szelfi?

Most akkor szelfi, vagy nem szelfi?

Péter Arold

Mint ahogyan azt előző véleményemben írtam, nem helyes, ha valaki nem a megfelelő biztonsággal vezeti az autóját egy esős napon Bécs felé egy osztrák-magyar közös megbeszélésre, az autópályán.

Megérkezett a reakció, amiben Németh Zoltán Győr-Moson-Sopron vármegye elnöke tagadja annak valóságát, írva, hogy abból egy szó sem igaz. Én úgy látom, hogy minimum egy igaz. Az egy kézzel vezetés, ami semmi másra nem enged utalni, mint, hogy a másik kezében volt valami. Kivéve, ha éppen váltott, de a kéztartása nem erre enged következtetni, és a válaszában sem írta le, hogy a partnere fotózta és éppen váltott.

Bármi is történt, a magyarázat nem elégítette ki a kíváncsiságomat, ezért megkértem, hogy a hozzászólásában jelezze mi bizonyítja, hogy a fotó nem szelfi. Aztán rájöttem, hogy miért van igaza az elnök úrnak, miközben ezt írom. Ezért elnézését is kérem, és kijelentem, hogy az elnök őr ugyan egy kézzel fogta a kormányt, de a telefont nem tartotta a kezébe, ugyanis akkor, fordítva kellene, hogy legyen a kép, mint ha jobb kormányos lenne az autó. De ez is csak a telefon beállításának kérdése. Tehát?

Mint ahogyan azt előző véleményemben írtam, nem helyes, ha valaki nem a megfelelő biztonsággal vezeti az autóját egy esős napon az autópályán.

Megérkezett a reakció, amiben Németh Zoltán Győr-Moson-Sopron vármegye elnöke tagadja annak valóságát, írva, hogy abból egy szó sem igaz.

Németh Zoltán, Győr-Moson-Sopron vármegye elnöke

Péter Arold Örülök, hogy azt hiszi, felfedezett valamit. De nem… Ön tudja, hogy hol van leírva jogszabályban, hogy folyamatosan két kézzel kell fogni a kormányt? Ön tudja, hogy a kép milyen eszközzel és ki által készült? Ugye nem. Ha nem, akkor inkább levenném azt a kis rágalmazó bejegyzést is, amit pár órája írt az FB-re.

Én úgy látom, hogy minimum egy tény igaz. Az egy kézzel vezetés, ami semmi másra nem enged utalni, mint, hogy a másik kezében volt valami. Kivéve, ha éppen váltott, de a kéztartása nem erre enged következtetni, és a válaszában sem írta le, hogy a partnere fotózta és éppen váltott. Miért? Mert a előlapi kamera ebben az esetben (szelfi) fordított képet produkál. 🙂 Persze ez is beállítás kérdése.

De ezzel még nincs vége.

Valami azt súgja, hogy nekem van igazam. Nem biztos, hogy mobiltelefonnal készült. Nagyon gyanúsan áll az elnök úr válla a fotón.

Egy szelfit készítettem tükrözés nélküli beállítással. Működött.

Mit várjunk másoktól, ha Ők maguk is szarnak a KRESZ-re. Az elnök úr szelfizget vezetés közben.

Közzétette: Péter Arold – 2023. december 13., szerda

Gasztronómia

  • Márton-napi libacomb ropogós bőrrel és párolt lilakáposztával

    Márton-napi recept: omlós libacomb lassú sütéssel, ropogós bőrrel és házi párolt lilakáposztával. A(z) Márton-napi libacomb ropogós bőrrel és párolt lilakáposztával bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak

    MegosztomA kiegyensúlyozott étrend kialakítása több egy rövid fogyókúránál. Az étkezési szokások, a mozgás és a pihenés együtt alakítják életmódunkat. A cél olyan változtatások bevezetése, amelyeket hosszabb távon is meg tudunk tartani. Sokan akkor kezdenek foglalkozni az étkezésükkel, amikor a mérleg többet mutat a megszokottnál, vagy emésztési panaszaik jelentkeznek. Ilyenkor könnyű gyors eredményt ígérő diétákhoz fordulni. A(z) Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal

    Megosztom4 főre 70–80 perc Közepes nehézség A brassói aprópecsenye a magyar házias konyha egyik kedvelt fogása. Ez a változat sertéscombból készül, borssal, pirospaprikával, sóval, kakukkfűvel, vöröshagymával és fokhagymával fűszerezve. A szaftos hús és a pirított burgonya mellé párolt rizs és karfiol kerül, így igazán tartalmas ebédet kapunk. Hozzávalók – 4 személyre A brassóihoz: A körethez: A(z) Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.