Főoldal / Kultúra / IX. Pajtaszínházi szemle

IX. Pajtaszínházi szemle

Kilencedik alkalommal adott otthont a Nemzeti Színház a Pajtaszínházi Szemle előadásainak, melynek alkalmával a 19 vármegye 19 településének színjátszócsoportjai mutatták be az elmúlt hónapokban készült produkcióikat.

    A január 27-én és 28-án tartott rendezvény alkalmával többek között vígjátékok, Petőfi-versválogatás, valamint Molnár Ferenc-klasszikusok színesítették az idei programot – tájékoztatta a Magyar Teátrumi Társaság hétfőn az MTI-t.
    A közlemény felidézi, hogy a Pajtaszínházi Program 2015 óta a Nemzeti Művelődési Intézet, a Magyar Teátrumi Társaság és a Nemzeti Színház együttműködésében valósul meg. A program célja a hazánkban jelentős hagyományokkal rendelkező falusi színjátszás újraélesztése és népszerűsítése, valamint alkotó- kultúraszerető közösségek építése.
    Mint írják, a programban minden évben Magyarország 19 vármegyéjének egy-egy települése vesz részt. Az így született pajtaszínházi közösségek a program záróeseményén, a Pajtaszínházi Szemlén, a Nemzeti Színház stúdiószínpadain mutatják be előadásaikat.
    A tájékoztatás szerint a társulatok munkáját a Magyar Teátrumi Társaság színész és drámapedagógus mentorai segítik, végigkísérve az alkotó folyamat minden állomását az első ötleteléstől és tervezéstől a próbákon át egészen a premierig. A szemle a pajtaszínházi műfaj hagyományai és a magyar kultúra napja előtti tisztelgés is egyben.
    A IX. Pajtaszínházi szemlén többek között a Veszprém vármegyei Balatonszőlős, a Hajdú-Bihar vármegyei Esztár, a Nógrád vármegyei Palotás, a Fejér vármegyei Szabadhídvég, a Somogy vármegyei Tab, valamint a Pest vármegyei Tóalmás vett részt.
    A program koncepcióját, előzményeit és eredményeit január 27-én egyebek mellett Rátóti Zoltán, Kossuth-díjas színész, rendező, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója; Berecz András, Kossuth-díjas ének- és mesemondó; valamint Szabó Ágnes, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke, a program szakmai koordinátora mutatta be.
    Január 28-án pedig Szabó Ágnes mellett többek között Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke; valamint Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója nyitotta meg a szemlét – olvasható az összegzésben.
    Az elmúlt kilenc évben, a projekt kezdete óta összesen több mint 150 település vett részt a programban, ahol ennek köszönhetően felelevenedtek a helyi színjátszás hagyományai, létrejöttek vagy újraszerveződtek a helyi színjátszókörök – áll a közleményben.


Gasztronómia

  • Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal

    Megosztom4 főre 70–80 perc Közepes nehézség A brassói aprópecsenye a magyar házias konyha egyik kedvelt fogása. Ez a változat sertéscombból készül, borssal, pirospaprikával, sóval, kakukkfűvel, vöröshagymával és fokhagymával fűszerezve. A szaftos hús és a pirított burgonya mellé párolt rizs és karfiol kerül, így igazán tartalmas ebédet kapunk. Hozzávalók – 4 személyre A brassóihoz: A körethez: A(z) Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Tejszínes-mustáros csirkemell fokhagymával

    MegosztomEgy kis trükk: a végén tegyél bele egy kiskanál magos mustárt is. Sokkal karakteresebb lesz a szósz. Ha savanykásabban szereted, néhány csepp citromlé is jót tesz neki. Megosztom A(z) Tejszínes-mustáros csirkemell fokhagymával bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Túrós csusza – ahogy én készítem

    MegosztomNincs túlbonyolítva, mert a túrós csuszának nincs is szüksége rá. Egyszerű étel. De ha jó az alapanyag és nem sajnáljuk róla a túrót meg a szalonnát, akkor nem is kell ennél több. Arold Péter Megosztom A(z) Túrós csusza – ahogy én készítem bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.