Főoldal / 19 megye / Újabb dunai katasztrófa

Újabb dunai katasztrófa

Még le sem zárult a másodfokú tárgyalás a 2019-es dunai baleset ügyében, újabb tragédia történ, ez most a Duna verőcei szakaszán.

Egy motorcsónakkal ütközött a Dunán egy szálloda hajó szombaton a késői órákban. A nagy hajó kapitányát a rendőrség közlekedési vizsgálói, segítségnyújtás elmulasztása miatt hallgatták ki gyanúsítottként a férfit, aki őrizetbe is vettek.

A rendőrök az érintett motorcsónaknál és a szállódahajónál is szemlét tartottak, valamint az utóbbi jármű kapitányát a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály beosztottjai gyanúsítottként hallgatták ki kétrendbeli, halált eredményező segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint hatrendbeli segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt. A rendőrök gyanúja szerint a kapitány a balesetet követően a saját hajójának személyzetét nem riadóztatta, a mentési protokoll előírásait nem hajtotta végre, semmiféle intézkedést nem tett arra vonatkozóan, hogy a mentésre szoruló személyeket kimentse, továbbá a hajót sem állította meg. A férfit őrizetbe vették, érdemi vallomást azonban nem tett a terhére rótt bűncselekményekkel kapcsolatban.

A rendőrök továbbra is vizsgálják az eset körülményeit, amely során már 25 tanút hallgattak ki, köztük a szállodahajó személyzetének tagjait, az utasokat, és külső tanúkat is. A szállodahajónak ütköző motorcsónakban nyolcan ültek, közülük egy férfi kiúszott a partra a Duna kerítéses szakaszánál. Eddig két holttestet találták meg, öt embert még nem találtak meg, a rendőrség szerint most már minimális az esélye annak, hogy élnek. Őket több százan keresik.

Egyes információk szerint a motorcsónakon, egy Dunakeszi csoport tartott hazafelé egy programról.

Fotó videó: police.hu


Gasztronómia

  • Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak

    MegosztomA kiegyensúlyozott étrend kialakítása több egy rövid fogyókúránál. Az étkezési szokások, a mozgás és a pihenés együtt alakítják életmódunkat. A cél olyan változtatások bevezetése, amelyeket hosszabb távon is meg tudunk tartani. Sokan akkor kezdenek foglalkozni az étkezésükkel, amikor a mérleg többet mutat a megszokottnál, vagy emésztési panaszaik jelentkeznek. Ilyenkor könnyű gyors eredményt ígérő diétákhoz fordulni. A(z) Egészséges Táplálkozás – anyagcsere és aminósavak bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal

    Megosztom4 főre 70–80 perc Közepes nehézség A brassói aprópecsenye a magyar házias konyha egyik kedvelt fogása. Ez a változat sertéscombból készül, borssal, pirospaprikával, sóval, kakukkfűvel, vöröshagymával és fokhagymával fűszerezve. A szaftos hús és a pirított burgonya mellé párolt rizs és karfiol kerül, így igazán tartalmas ebédet kapunk. Hozzávalók – 4 személyre A brassóihoz: A körethez: A(z) Brassói aprópecsenye sertéscombból, rizzsel és karfiollal bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.

  • Tejszínes-mustáros csirkemell fokhagymával

    MegosztomEgy kis trükk: a végén tegyél bele egy kiskanál magos mustárt is. Sokkal karakteresebb lesz a szósz. Ha savanykásabban szereted, néhány csepp citromlé is jót tesz neki. Megosztom A(z) Tejszínes-mustáros csirkemell fokhagymával bejegyzés először a(z) Mit főzzek ma? oldalon jelent meg.