Home / Közélet / Havas ritkán tesz ilyet, de most megtette

Havas ritkán tesz ilyet, de most megtette

Havas Henrik Facebook

Budapesti közélet – Havas Henrik sokak által szeretett és legalább annyira utált TV-s személyiség, aki azért már tett le dolgokat az asztara, eljutott odáig, hogy bocsánatot kérjen a maga módján. Hogy kitől?

Azt közösségi oldalán fejtette ki:

Életem fontos fordulóponthoz érkezett. Alig 1 hónapos várakozás után Náray Tamás, vagy a munkatársai beengedtek a Facebook-csoportjukba.

Na, most komoly leszek. A kommentelők jelentős része Náray Tamást és engem is nárcisztikus személynek könyvelnek el, ami ellen nem is tiltakozom. De! Kettőnk között van némi különbség. Őszintén szólva, én mióta az újságírói pályára léptem, undorító, de élvezettel ,,hecceltem” a környezetemet. Egyébként tetszik nekem ez a kifejezés, hogy ,,heccelni”. Nem mindenki tudja, de a középkorban például Budán is az állatviadalokat hívták így, hogy ,,heccelés”.

Annak idején pontosan tudtam, hogy nem akarok hasonlítani a többséghez -rádióban, televízióban-, ezért azt találtam ki, hogy nem barátkozom, és ahol lehetett, ironikusan kommentáltam kollégáimat a médiában. Nem mindig voltam igazságos, például Sanyika esetében sem. Igazából a naiv, buta Hajdú Péter sem érdemelte meg, hogy annyit bántsam, de nálam azért kiveri a biztosítékot, amikor úgy állítja be magát, mint aki tehetséges, olyan férfiasan vonzó, mint Róna Viktor, arról viszont nem beszél, hogy ő, Sanyika, meg a többiek hogyan oldják meg pénzügyi problémáikat.

Ami Náray Tamást illeti …

… őszintén mondom, hogy kedvelem. Kedvelem a gátlástalan kitárulkozását, irigylem, hogy volt bátorsága új életet kezdeni egy idegen országban. Bevallom, hogy én éppenséggel Náray ellentéte vagyok, én hozzá képest gyáva vagyok. Igazából tudtam, hogy váltanom kellene, nemcsak műfajt, de országot is, írnom kellene, ehelyett ott rohadtam szinte minden magyar tévécsatornánál, úgyhogy le a kalappal Náray Tamás előtt, aki tényleg írhatna jobban is, viszont volt ereje annak idején abbahagyni a ruhatervezői karrierjét, és új helyen, új dolgot kezdeni! Én drukkolok neki, hogy sikeresen alakuljon az élete. Én a magam részéről nem ugratom tovább, írjon, fessen, vagy éppen képezze ki magát mélytengeri búvárnak! Na, ezzel véget ért, pontosabban nem is ért véget a kapcsolatunk, de talán egy új fejezet kezdődik.

Utolsó megjegyzés: Ágnes későn árulta el nekem, hogy Tamás az új könyvét promotálja. Esküszöm, hogy nem tudtam erről, és utólag sajnálom, hogy belepiszkáltam!

Tamás, ha nem érti félre, én szeretem magát!

Üdv.:

hh

Illusztráció:

Náray Tamás, polihisztor

Havas Henrik, a csodálója

Címlapfotó: Havas Henrik Facebook


Gasztronómia

  • Bögrés fánk

    Megosztom🧁 Hozzávalók (1 bögre = kb. 2,5 dl) 🥣 Elkészítés 🍩 Tálalás 💡 Tipp Ha akarod, adok: Megosztom The post Bögrés fánk appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Képviselőfánk

    Megosztom(90 perc: 6 adag) Hozzávalók: A fánkokhoz: A VANÍLIAKRÉMHEZ: A KRÉM TETEJÉRE: 3 dl habtejszín ELKÉSZÍTÉSE: Egy 3 literes fazékba 2 dl vizet öntünk és hozzáadjuk a zsírt, a csipet The post Képviselőfánk appeared first on Mit főzzek ma?.

  • Tócsni recept

    MegosztomHozzávalók: (Opcionális: kevés majoránna vagy aprított petrezselyem) Elkészítés: A burgonyát meghámozzuk, majd finomra lereszeljük. Ha nagyon levet ereszt, a levét kissé kinyomkodhatjuk, de nem kell teljesen szárazra. Hozzáadjuk az összezúzott The post Tócsni recept appeared first on Mit főzzek ma?.